Fallen Angel

Éld túl

Amikor megláttam magam előtt Jaket, azt hittem, ott helyben meg fog ölni. Megtett felém pár lépést, mire azonnal felszálltam. Tudtam, ha hazafelé megyek, akkor Timet és a családját is bajba sodorhatom, amit nem akartam. Túl sokat kaptam már tőlük, és ha most Jake oda követ, akkor rájuk is a biztos halál vár.

Haza nem mehettem, így egy ideig céltalanul repültem, Jake pedig a legkisebb mozdulatomra is figyelt és a nyomomban volt. Magamról tudom, hogy jó repülő vagyok, gyorsan szelem a levegőt, de mellette szinte úgy éreztem, hogy eltörpül a tudásom.
Gyors volt, akárcsak én, és akármit csináltam, képes volt utánam csinálni, ami megijesztett. Tudtam, hogy nem játszhatok vele az idők végezetéig, hiszen az én erőm is véges, és idővel olyannyira kimerülnék, hogy egyszerűen lezuhannék.

Egyetlen esélynek azt láttam, ha megpróbálok segítséget kérni valakitől. Ezzel csak az volt a baj, hogy ahhoz biztos talaj kellett a talpam alá, különben nem tudtam koncentrálni senkire. Eszembe jutott a kripta, ahová estem, így arra fordultam. Éles bal kanyart vettem, mire Jake követett.

Amikor megláttam magam előtt a gazokkal benőtt, régi építményt, mintha valami furcsa nyugalom kerített volna hatalmába. Le sem szálltam, egyszerűen berepültem a fedél alá és a kőkoporsó mögé bújtam. Hallottam, ahogyan Jake is leszáll, de ő nem jött be. Megállt, mire engem elfogott az aggodalom.

-Tudom, hogy itt vagy, angyal. Érzem a szagodat. - mondta, mire kilestem a rejtekemből. Ott állt a bejáratnál, szétnyitott szárnyakkal, elzárva a menekülés útját. - Hidd el, mindkettőnk dolgát megkönnyíted, ha átadod nekem az erődet. Békével távozhatsz, nem foglak bántani.

-És miért hinnék neked? - álltam fel meggondolatlanul, mire rám nézett, és tetőtől talpig végigmért.

-Nem kértem, hogy higgy nekem. Csak az erődet akarom, és akárhogy is lesz, meg fogom kapni. Ha nem magadtól adod, akkor is megszerzem.

Mikor ezeket a szavakat kimondta, erős ujjak kulcsolódtak a karomra. Amikor oldalra néztem, egy magas, fehér hajú fiút láttam magam előtt. Füléről ezüstlánc lógott, ami a nyakláncához kapcsolódott. Szemei lilán ragyogtak, arca kifejezéstelen volt. Mielőtt újra szóhoz juthattam volna, erősen megrántott, és a szemközti falnak csapódtam. Fájdalmasan felnyögtem, de mielőtt felállhattam volna, már ott volt fölöttem, és két kézzel megragadott. Jake eközben beljebb sétált, és megállt a kőkoporsó mellett. Mosolyogva figyelte, ahogyan próbálok szabadulni, mindhiába.

-Tudod, angyal, ha megadnád magad, akkor nem kellene ezt az egészet átélned.

Dacosan néztem a szemébe, de nem válaszoltam. Tudta, hogy mire gondolok, így felesleges volt a beszédem.

-Nagy kár - sóhajtott lemondóan, majd közelebb lépett.  - Nem akartam, hogy ennyit szenvedj. Sokkal jobb lett volna, ha utána magam mellett tudlak tartani.

-Soha - szűrtem a fogaim közt, mire biccentett a fogvatartómnak. Éles fájdalom nyilallt a bal oldalamba. Amikor lenéztem, láttam, ahogyan a vérem vörösre festi a ruhámat. Oda akartam nyúlni, hogy legalább a kezemmel visszafogjam a kiáramló nedvet, de szorosan tartották a kezem.
-Hiszed vagy sem, rendesen megnehezítetted a dolgom, angyal. Aki most lefog, egy meglehetősen erős, félvér démon. Nox-nak hívják. Ritka, ha a démon ilyenre akad, de néha megesik. Fizettem neki, hogy segítsen nekem elkapni téged, és láss csodát, belement. Ebben az a vicces, hogy félig ő maga is angyal.

A szavak, amik elhagyták Jake száját, mintha parazsak lettek volna, amit le kellett nyelnem. Egy félvér. Egy része démon. Egy része angyal. És mégis, életképes, erős lény. Az angyalok szépségét örökölte, a démonok erejével. De vajon a vérszomjuk is egyforma?