Fontos! {Szünetel}

[Part 5] A reggeli nyoma vagy csak egy csók?

Reggel a pulcsiját szorongatva keltem fel, ami valahol nagyon is jó érzés volt. Az apróbb reggeli ásítások után, elkezdtem átöltözni a picsamámból, de félmeztelenül le kellett kicsit állnom a dologgal, mert egy idegen számot jelzett ki a telefonom, elég intenzívem zümmögve.

-Halló? - szóltam bele a fülemhez emelve a telefont.

-Hinata, Kageyama vagyok. - szól bele álmosan a másik fél, amitől akaratlanul is elmosolyodok. A hangja így borzasztóan édes. - A találkozóról kéne beszélnünk, hogy mikor, és hol legyen.

-Rendben, ha van valami ötleted, mondd nyugodtan. - meglep hogy nyugodtan tudok vele beszélgetni a régi állapotokhoz képest, de ennek nagyon is örülök.

Ezután letárgyaltuk a találkozót a sulinál, mert ott biztos megtaláljuk egymást, normálisan felöltözve ballagtam ki a konyhába, hogy megízleljem a finom gabonapehely és tej találkozását a számban. Bár nem sokszor ehetek ilyen finomságot reggelire, most szabad vagyok egyedül. Anya már rég elindult dolgozni, és ahogy elment vitte Natsu-t is az osztálytársához hogy játszogassanak. Szóval csak én vagyok, és a ház. A Kageyamával való találkozásom délután lesz, szóval van még pár órám addig. Anya örömére összepakolásztam a rumlis szobámat, hogy evvel is teljen az idő, mire belegondoltam, hogy tegnap is megigazítottam az ágyam, de összedúrva feküdtem bele. Kageyama vagy Natsu tette volna? Valaki biztos vagyok benne, hogy belefeküdt az ágyamba, bár az első számú gyanusítottam Natsu, ugyanis szeretett velem aludni régebben, mert puha az ágyam, és mert nagyobb a biztonságérzete. Kageyama meg miért akarna az ágyamba feküdni? A gondolatba is beleremegek, de nem kellemetlenül.

A házimunkák elvégzése után, és a ruháim és dolgaim rendezése után nekiindultam lassan az iskola felé, ami biciklivel ugyan közelebb van, de most inkább gyalog megyek, ahogy az ex feladóm szokott. Az utcákon egy egy ismerős arcnak köszönök, majd sétálok is tovább. Az idő kellemes, borzasztó meleg lenne, ha nem fújna egy kis hűsítő szél. Befordulva az utolsó sarkon, megpillantom az iskolát ami előtt Tobio várakozik, csak sajnos nem egyedül. Mellette két lány álldogál, és körbefogják. Gondolom ők is a fanclub tagjai, amit még régebben alapítottak, amikor még ide járt.

-Kageyama-kun, mennyi időnk van még veled, amíg ideér a barátnőd? - teszi fel a kérdést, amire zavart fejet kell hogy vágjak. Lassan közeledek feléjük, hogy egy kicsit még beszélgethessenek.

-Nincs barátnőm, egy volt csapattársamra várok. - vágja rá szinte azonnal, a régi semleges arccal és hanggal. Kicsit mintha idegesítenék a lánykák.

-De nem azt említetted, hogy ő vette neked a karkötőd? - egy kis pír jelenik meg az arcomon. A fény, és a pulcsija hiánya miatt, szépen látszik a karkötője a karján. Borzasztóan jól esik hogy rajta látom a karkötőm.

-De, ő volt. De attól hogy nem a barátnőm, mért ne szerethetném a tőle kapott ajándékom? - köpi ki a szavakat a lányoknak, akik zavarodottan pislognak, mert igazából kivételesen Bakayamának van igaza.

-Kageyamaa! - kiáltok rá kicsivel a néma csöndjük után, amivel egy kicsit megkönnyebbült arcot vélek felfedezni az említetten. Nem messze állok tőlük, talán pár méter, de nem mozdulok sehová.

-Ha megbocsátotok, megjött az illető.. - mondja oda a lányoknak, majd elfordulva tőlük, hozzám siet. - Örülök hogy látlak. - mondja természetellenesen, mire köpni nyelni nem tudok. Tegnap természetes, hogy illedelmes volt, mert egy jó ideje nem láttuk egymást, de akkor mostmár minden napom ilyen lesz?

-Szintén. - mosolyogok, a lányokat evvel egyre kíváncsibbá téve. -Nem gondoltam volna hogy így kezdődik a program, megleptél. - mondom kicsit gúnyosan.

-Nem én hívtam őket magamhoz, elnézést. - mondja kicsit felháborodottra véve a figurát - Miért, zavar hogy én bejövök a lányoknak? - mondja, evvel a visszanyal a fagyi mondást újra igazzá téve. Hirtelen fogalmam sincs mit mondjak, mert még én sem tudom. Talán? Igen? Egy aprót?

-Nem erről van szó.. -bököm ki végül, mire az arckifejezése kérdőre változik. Valószínűleg látja a zavart az arcomon, és ő se tud vele mit kezdeni.

-Akkor miről? -kérdez rá hozzám közelebb lépve, amivel kiprovokálja, hogy felnézzek rá, és fürkészhesse a tekintetem.

-Nem tehetek róla hogy zavar, ha körülvesznek téged a lányok, és nem engem! -mondom a szemébe nézve, kicsit, de nagyon hihetően hazudva.

-Hmm.. - Eléggé közel van, és kicsit kezd zavarba ejtő lenni a helyzet.. A két kék szem nem egyszer végigmér, az arcomhoz hajol, úgy, hogy érzem a meleg lehelletét a bőrömön. A fejem valószínűleg vörös, de egy pillanat alatt megváltozik a lelkesedésem. Hátrább hajol, majd az egyik ujjával leszed valamit az arcomról. - Gabonapelyhet ettél? Csak mert azt találtam az arcodon.. - mondja gúnyosan, mintha tudná, hogy kicsit mást képzeltem el, mint ami ténylegesen is történt. - De induljunk, mert nem este akarok hazaérni. - fordul el tőlem, és indul arra, amerről jöttem. Kezdetben mozdulni se tudok az események miatt, majd amint Kageyama elsétál előlem, meglátom a két lányt teljes valójukban. Engem néznek vörös fejjel, és lassan vérző orral, ugyanis az ő szögükből biztosan úgy látszódott, mintha a magasabbik fél falta volna az ajkaimat egy pillanatra. Ezen még a vörös arcom se segített, de zavaromban csak pánikszerűen elkezdtem futni Kageyama után, aki észre sem vette hogy nem követtem. Tehát végülis nem is válaszolt semmit, de szerintem napolom a témát. Nem vette volna be?

Egy nagyobb séta után, ami síri csöndben telt el, Kageyama megállt, és megállított, majd eltűnt a pékségben. A várakozás alatt csak a kavicsokat dobáltam az út másik felébe, a cél pedig az volt hogy minél messzebb jusson a kő. Egy elég király dobás után, feltűnt mögöttem Tobio-nyan egy pár macska alakú kenyérkével, és a kezembe is nyomott hármat.

-Edd meg, mielőtt meggondolom magam. - mondja, majd elfordul, és tovább megy.

-Köszönyöm! - mondom direkt ilyesmi módon, mert tök aranyosnak tartottam a kenyérkéket, és a gesztusát, aztán gondoltam miért is ne. Hátha tetszik neki. De.. a reagciója elég furcsa volt. Eddig engem nézett, de most elcsapta a tekintetét, és elkezdett tovább sétálni.

-Semmiség. - mondja borzasztóan halkan, elfordulva tőlem.

Egymás mellett nyamnyogtuk az ételt, amikor lassan megálltunk Suga-san ajtójánál.
-Szeretnél te csengetni, vagy majd én? -pislogok rá, majd ő gyúnyosan válaszul csak visszaszól.

-Ha felérsz odáig, akkor csak nyugodtan. - vigyorog idiótán, majd rátapasztom pipiskedve magam a csengőre, később pedig ellépek onnan.

-Nem vagyok alacsony, baka. - mondom oda neki, elég csúnyán nézve rá, amin ő csak őszintén elkuncogja magát, a karkötős kezét a szájához emelve. Többet akarom kuncogni látni, egyszeri és megismételhetetlen élmény. Közelebb lépek hozzá, és hosszan bámulom az arcát. - Kageyama, mikor lettél ilyen ara- elhal a hangom, és a fejem színe is másmilyenné válik. Ezt nem hangosan akartam megjegyezni!

-Fogalmam sincs, de többször is lehetek ilyen, ha akarod. - vágja rá, egy halvány, de igazi mosollyal az arcán.

Hello Mindenki!! ❤
Remélem tetszett a 1000+ szavas rész, amivel így utólag is szeretném megköszönni a 100+-as olvasottságot, jól esik hogy elolvasgatjátok a történetszerűségemet.
Mint mindig köszönöm az aranyos bíztató hozzászólásokat, és a csillagokat! Borzasztó aranyosak vagytok ('∩ω∩｀)
Találkozunk a következő részben, addig is jó olvasást~