Fontos! {Szünetel}

[Part 6] A látogatás is segít rájönni?

Csak némán bámulom az arcát, vörös fejjel, de már mosolyogva. A szívem pár pillanatja még szinte felrobbant, de mostmár lassabban ver. A mosolya tehet mindenről, útálom hogy ennyire megnyugtat. Útálom Kageyamát, hogy ezeket az új érzéseket ő váltja ki belőlem a legrégebbóta. Én csak azt hittem eddig, hogy kíváncsiság az egész, de szerintem többről van szó az esetemben. Lepillantok a karjára, amit ő kíváncsian szintén megtesz. Ott a fekete karkötő, amit nekiadtam amikor elment. A 10-est ábrázoló medál pedig szintén rajta fénylik. Olyan hálás vagyok, hogy még mindig hordja. Kicsit olyan érzésem támad tőle, mintha egy kis részem mindig is vele lenne, és ez akaratlanul is még nagyobb mosolyra fakaszt.

-Elég sokáig tart amíg kijönnek, biztos jól megnyomtad? - hallom magam mellől, és mire felpillantok, Tobio már meg is nyomja újra a csengőt. Megint elpasszolja a témát?

-Hé! Pedig biztos vagyok benne hogy megnyomtam! Nem kéne folyton evvel piszkálnod! - szidom le puffogós hangsúllyal, amin megint elmosolyodik.

-De amúgy te is egész aranyos vagy, amikor mérges vagy. - Lefagyok. Most rám gondolt volna? Azt mondta rám hogy aranyos vagyok? Képzelődök?

Ekkor kitárul az ajtó, és odakapjuk a fejünket. Noya-senpai áll az ajtóban egy szál nadrágban. A szemeim Noya mellkasára szegeződnek, majd kicsit vörös fejjel elkapom a tekintetem. Én esküszöm nem vagyok normális. Ezerszer láttam őket annó felső nélkül, de most borzasztóan furcsán érzem magam.. Emlékszem még Ka...

-Kageyama? Hinata? Rég láttalak titeket!
-mosolyog veszettül, és megöleli először Tobiót ami miatt egyenlőre belénk fújtja a szavakat.

-Noya-san, örülök hogy látlak. - mondja Kageyama a klasszikus semmit mondó arckifejezésével. - erre a nálam is alacsonyabb liberó mégjobban elmosolyodik, majd átpattan hozzám, engem is átkarolva, aminél nem úgy mint Kageyama, én vissza is ölelem. Már mondanám a szövegemet, amikor Noya belém folytja újra a szót.

- Gyertek beljebb! - ad nekünk ezután szabad utat, majd amint belépünk, mögöttünk becsukódik az ajtó. Eléggé aktív ma..

-Senpai, miért vagy Suga-san lakásában, ha kérdezhetem? - szólalok meg halkan, mert ez az a kérdés amire mindketten kíváncsiak vagyunk.

-Oh, tudjátok Suga az utóbbi hétben beteg volt, és hát én és Tanaka mivel igazán hősiesek vagyunk, megbeszéltük hogy gondoskodunk róla. Szegény árva Suga. És hát a mai nap az én fordulóm, szóval biztos semmi baj nem lesz.

-És mondd, miért vagy egy szál nadrágban? - teszi fel a másik jó kérdést is a mellettem álló.

-Korábban meleg volt bent, mostanra pedig csak elfelejtettem visszavenni. - válaszolja meg lazán, mintha teljesen oké lenne a dolog.

-Noya... - Lép ki a folyosóra felöltözve Suga-san. - Soha többet ne lépj be a nappaliba.. - mondja kicsit álmos hangon, miközben pár pillanat múlva minket is felfedez az ajtóban, és elmosolyodik.- Hinata, Kageyama! Jó látni titeket!

- Szintén! - szólalunk meg egyszerre Kageyamával, amire mi is összenézünk.

-Látom még mindig jó köztetek az összhang. - kuncog a szürke hajú a folyosó másik végén. - Gyertek, üljünk le bent, és meséljetek valamit.
A mondata után mindenki betelepült az étkezőbe, és a legelső székre ledobtam magam, amit megláttam az asztalnál. Noya-san először leült mellém, evvel befoglalva a helyet, majd Suga-senpai gyilkos pillantásai után elindult felvenni egy pólót. Kageyama velem szemben foglalt helyet a szürke hajú fiú mellett, aki most rám mosolyog. - Hinata, milyen magántanulónak lenni? - kérdezi egyből, amire Kageyama is rám vezeti a tekintetét meglepődve, én pedig lesütöm a szemeimet. Hát igen, ezt elfelejtettem említeni neki.

-Nehéz és unalmas. - nyöszörgöm ki. - De Kageyamának biztos érdekesebb történetei vannak, elvégre most jött a nagyvárosból, nem?

-Tényleg! - veszi le a szemeit rólam az öregebb feladó. - Milyen volt ott lakni?

-Jó.. És furcsa. - válaszolja Kageyama kicsit vártatottan. Lehetséges hogy rajtam gondolkodott el egy pillanat ereéig?

-És mondd, voltak ott jó csajok? - pattan az asztalhoz ninjaként vissza Noya, csillogó szemekkel várva a választ. Felvett egy fehér trikót, hogy most ne köthessen bele a másik senpai.

-Persze hogy voltak. - mondja Tobio semmitmondóan, unott fejjel.

-Éés.. -kezd újra bele, aminek hatására Suga a kezét szépen az arcára teszi, mintha kicsit idegesítené a dolog - Lett barátnőd, vagy kiszemelted ott? - a mondatra én is felkapom a fejem. Nem tehetek róla, de borzasztóan érdekel a dolog. A szürke hajú senpai is leveszi a kezét az arcáról, és kíváncsi pillantást vet Kageyama felé.

-Nem, és nincs is szükségem onnan kiszemeltre, sem barátnőre. Olyan dolgokra akarok koncentrálni, amiket jelenleg és akkor is szerettem. - mondja Noya-san szemeit fürkészve.

-Jólvan, jólvan. - szól közbe a volt csapatunk Anyukája - Noya, ezt nem így kellene megbeszélni, és nem ezt kellene először megkérdezned..

-Miért nem, puszta kíváncsiság volt. - emeli fel a szemöldökét senpai, amire csak egy gyilkos pillantást kap.

-Nos Hinata, Kageyama, éhesek vagytok? Van egy kicsi még abból, amit ma főztem. - Pillant ránk már mosolyogva, a liberón túltéve magát.

-Én elfogadom. - jegyzem meg halkan, amire csak felpattan, és átsétál az egy szobával arrébb lévő konyhába. Nem tűnik nagyon betegnek..

-Én is kérnék. - szólal meg Bakayama kisvártatva, mintha kicsit el lenne merülve a gondolataiban az apró senpai-al való beszélgetése óta. Maga elé bámul, meg néha a karkötőre, miközben a másik kezével is azt piszkálja. Ébren álmodozna?

Ezután megettük az elénk rakott ételt, megint végighallgattam Kageyama beszédét a nagyvárosról, mint tegnap, csak most rövidebben, Noya-san pedig még játszott is velem egy pár kört a tévén, egy most nagyon menő játékkal, aminek Suga-san nem nagyon örült, de nem nagyon vett inkább minket figyelembe. De ugye nem maradhattunk örökké, így pár ölelés, és elköszönés után már az ajtó másik oldalán találtuk magunkat.

-Gyorsan eltelt ez a három óra, nem? - jegyzi meg a mellettem álló, mire ráeszmélek, hogy akkor most elválnak útjaink.

-Igen, észre sem vettem, hogy ennyit voltunk itt. - mosolygok a boldogságtól. - Jó volt látni kettejüket legalább.

-Boke, a szünet alatt, nem szeretnél még eljönni velem valahova? Tudom, nincs sok időnk, de mivel az iskolában már nem találkozunk minden nap.. -váltja a témát úgy, mintha kissé félénk is lenne. A pírt az arcán biztos csak odaképzelem, de amint minden sort végigmond, hallom a zakatoló szívdobogásomat. Mi lesz, ha ő is meghallja?

-Öhm.. Nekem rendben van. - Ugyan már Hinata, biztos csak lógni akar veled, és te félreérted. De várjunk, miért értem félre? Nem mintha mehetnénk randira, vagy ilyesmi. Várjunk, hogy jött a randi az eszembe?

-Remek, akkor este beszélünk! - fordul sarkon, majd elindul a másik irányba, amerre gondolom ő lakik. - Felhívlak, szóval ajánlom hogy felvedd! - fűzi hozzá távolabbról, majd újra eltűnik a szemeim elől.

-Ki nem hagynám, hogy hallhassam a hangod. - suttogom magam elé, már nem is kérdezve rá az indokra. Pár másodperce még nem akartam elhinni, de szerintem hivatalosan is bejelentem magamnak, hogy Kageyama hibájából lettem meleg. Sóhajtok, majd elindulok a mi házunk irányába. - Miért pont őt kellett kikapnom?

Hello hello~
Ismét egy hosszabb rész, hogy megköszönjem a 200+ olvasottságot.
Leírni nem tudom milyen jól esik ;;
Mint mindig köszönöm a csillagokat és a borzasztó aranyos bíztató, vagy "várom a részt" kommenteket. Találkozunk legközelebb~ :>