Fontos! {Szünetel}

[Part 10] Kéz a kézben

Minden ismerősöm érdekesen tölti a karácsonyt. Imádom, amikor mesélik minden évben, hogy milyen ajándékokat kapnak, én pedig általában nem kapok levegőt arra, hogy felvágjak. Hát igen, így jártam. De mint mondtam, általában! Mert a mostani ajándékok helyett, mégjobbat kaptam. A karácsonyt Kageyama nálunk töltötte, ugyanis a szülei valamilyen oknál fogva borzasztó elfoglaltak lettek. Mondjuk sokszor elfoglaltak. Sokszor jár át hozzánk Tobio társaság miatt. És így Szilveszter napján belegondolva azokba amik történtek, kifejezetten boldog vagyok. Kageyama a szobámban lakik és lakott a szünetben, így még tanulnia sem kell. Olyan kellemes ezt a néha borzasztóan idegesítő idiótát magam mellett tudni, hogy lassan a főbűneimhez írom fel. A túl sok röplabdázás, és a folyamatos hiperaktivitás mellé, bár ez nem mindig látszik meg.
Ma reggel tudtam meg, hogy az egész családom meg van hívva Szilveszterezni, engem pedig kihagytak. De kicsit később, most délután esett le hogy ez azt jelenti, hogy Kageyamával köszönthetem az újévet, igaz? Vidáman betrappolok a szobánkba, hogy közöljem vele a fenomenális hírt.
-Kageyamaaa - ejtem ki a számomra aranyosnak hitt hangszínemen. - Ki nem találod kivel töltöd az év utolsó napjának estéjét!

-Dehogynem, pár osztálytárssal és felettemjáróval.
Amint végignézek rajta, megértem miről beszél. Bár még az egyik zoknimban, de már kabátban, sállal és kesztyűvel áll a szoba közepén indulásra várva.

-O-oh, a fene, azthittem nem találod el. - védekezek, miközben próbálom a hatalmas mosolyt az arcomon hagyni.

-Már egy ideje tudok róla, szóval erről lecsúsztál. - szólal meg szórakozottan, majd elsuhanva mellettem, elindul az előszobába.

-Akkor majd jövőre. - dobom neki oda hanyagul, mire egy apróbb mosoly jelenik meg a száján.

-Arra kíváncsi leszek. De - kicsit haboz - Te nem készülődsz? - faggat, miközben felhúzza a csizmáját.

-Mármint veled? - kérdezek vissza, miközben belegondolok, hogy tegnap óta nem néztem a telefonomra, szóval lehet meghívtak oda, ahova megy.

-Nem, dehogy is. De nem említettél meg valami másik helyet? - vonja fel a szemöldökét.

-Oh.. - Na most, azt mondani hogy nem hívtak meg, eléggé kínos lenne, és nem akarom hogy evvel piszkáljon jövőre, szóval inkább a B tervet fogom felhasználni. - Dehogynem! Elfelejtettem volna? Eh! Rohanok és írok nekik hogy készülődöm! - színészkedem minden erőmmel, miközben ő pedig látszólag mindent bevesz. Mondjuk az biztos, hogy elég hihető volt.

-Oké, és előre is Búék. És ne engedd hogy leitassanak. - mondja, majd kilép az ajtón, és becsukja. Én pedig csak állok a Hallban a bejáratot bámulva.
Szerettem volna az újév köszöntőt Kageyamával ünnepelni. Tényleg hálás lettem volna.

Még egy csomó idő maradt éjfélig, de már alig vagyok magamnál.
Olyan unalmas egyedül a szilveszter, hogy azt el nem tudtam volna képzelni. Ülök egyedül a konyha asztalnál, és magamon nevetek.
Most mit titkolózzak, anya vett egy csomó üveget a bulira, de lusta volt mindet kicipelni a kocsiba, szóval itthon is hagyott egy adagot, aztán pedig annyira magam alatt voltam, hogy beleiszogattam. Végülis, csak szót fogadtam Kageyamának, szóval nem tolhat le. Bár furcsán érzem magam, de még egy kicsi nem árthat meg, ugye?

Kageyama.:

Annyira hangos itt minden. Tudom, eredetileg a házibulik hangosak, de ez komolyan fülsüketítő. Fogalmam sincs miért jöttem el. Talán azért, mert épp edzés előtt találtak meg, és siettem volna. De a lényeg, hogy megbántam. Unalmamban a pultnak támaszkodva iszogatom az egyetlen jó dolgot a buliban. A kizárólagosan nekem fenntartott epres tejet. Ezért amúgy nagyon is hálás vagyok.
-Öhm, hé - szólnék az egyik szervező lányhoz, de továbbmegy. Jó a hangos zene, mi?
Leveszem a kabátom a fogasról, majd a sálam, és kisuhanok az ajtón, a maradék tejjel a kezemben. Azért, védem a szeretteimet.