Fontos! {Szünetel}

[Part 8] Az első randevú

Reggel a párnába temetve az arcom kelnék fel, amikor halk kuncogást hallok, ésmajd egy mélyebb hangot.

-Jóreggelt bátyus~ - mondja a vékonyabb hangocska, miközben kiveszik a párnát a képemből, de a fekete ruhadarabból nem engedek.

-Neked is Natsu, de nem maradhatnék még pár percet? - mondom zombi hanggal, valószínűleg halál kócosan és nyállal a szám szélén. Az előbb az arcomba húzott pulcsit védném a következő kezektől, de ezeknek teljesen más érintése van, mint Natsuénak.

-Hinata, megkaphatnám a pulóverem? - hallom a kissé mormogós hangot a másik oldalról, mire teljesen lefagyok.

- Ka - ge - ya - ma? - Nem nem, ez nem lehet, ő nem lehet itt, elvégre nem kaptam hívást, ugye? A hang nem válaszol, mire leengedem a pajzsom, és hirtelen kinyitom a szemem, aminek nem annyira örül, a sok reggeli fény miatt, de pár pislogás után már jól kitudom venni az ágy mellett hétköznapi ruhában ülő Tobiót. Természetesen az első ilyen teendőm, hogy két oldalról felpofozom magam, hátha egy rossz álom, de sajnos ez nem jön össze, és minden túl valóságos. A király arcán egy apró pír, és mosoly jelenik meg, amit egy kis kuncogás követ. Lefagyok. Ő komolyan tud ilyet? Nem, ez biztos csak egy borzasztóan szép álom, egy kís kínnal fűszerezve.

-Tényleg elég hülyén nézel ki, már bocs. - nevet rajtam, amitől az eddig felgyülemlett csodálatom mind átvált sértődésbe.

-Te sem vagy a szebb. - hordom fenn az orrom, amire természetesen újra a régi Kageyamává változik, és újra szeretettel visszanyaltatja a fagyit.

-Mondja az, aki ennek a rondaságnak a pulcsiját ölelgeti álmában. - köpi a szemembe, mire belémcsap újra a nyíl hegyes fele.

-Ez kardigán, idióta. - Most hirtelen nem tudok visszaszólni semmien ütősebbet, mert igaza van. És még hazudtam is neki, mert jóképűbb embert se láttam még nála. De ő csak a kegyetlen rossz visszavágásomra felemeli a jobb szemöldökét, és meg sem szólal.
-Csak fáztam, és közel volt, ne képzelj be semmit magadnak. - mondom, lesütött arccal, nekidobva a kardigánt, ami aztán a fején landol. Nem látom a reagcióját, mert feláll, ésbár lehúzza a fejéről a kardigánt, akkor már elfordult tőlem.

-Kint megvárlak a nappaliban, haladj, elvégre már lekéstük az ebédet. - és már el is tűnik az ajtóban.

Milyen ebédet? Dehát, tegnap nem beszéltünk semmi ebéd szerűt. Nem úgy volt hogy tegnap még be-, oh, szóval hol is van a telefonom?

-Bátyus, itt meg mi történt? - kérdez Natsu, aki végigállta a beszélgetésünket, és még most se érti, miért és min vesztünk össze.

-Semmi különös Natsu, majd megbékél. - mondom, miközben még mindig zombi kinézettel, felpattanva az ágyamról. Felkapom a tegnap a táskámban hagyott telefonom, ami mint a tűzjelző kezd el csipogni, jelezve a kapott üzenetek és hívások sokaságát. A sok csipogás közben Natsu is lelép, gondolom megkeresni Bakayamát, hogy pukkad még e.
- Egy rahedli nem fogadott hívás és egy pár üzenet? - nyikkanok meg, a meglepetéstől, mikor meglátom őket.

" Király.:
Tegnap, 22:02.:
-Szia boke.
-Holnap elugrok hozzátok, mert otthagytam a pulcsim, és remélem azóta megtaláltad.
-Meg, gondoltam ha már átugrok, elmehetnénk ebédelni.
-Látom nem nagyon vagy telefonközelben, de remélem olvasod az üzeneteimet.
-Jóéjt.

Ma, 10;29.:
-Nemsoká indulok, remélem felébredtél, ha nem akarod, hogy én rugdossalak ki az ágyadból.
-Egy idő mire megérkezem, mert sétálva megyek, de addig szedd össze magad."