Bello| BEFEJEZETT |

9.

Kétségek közt ingadoztam. Az egyik felem szeretett volna hinni Alexnek, viszont a másik meg elküldte volna a jó csudába. Egy percet sem aludtam éjjel, mikor reggel a tükörbe néztem, megilyedtem magamtól.
Nem nagyon szoktam sminkelni, de nem akartam Alexnek megadni azt az örömöt, hogy lássa, milyen szarul vagyok. Figyelmen kívül akartam hagyni.
Fehér pólót, és piros kantáros ruhát vettem fel, a hajamat szokásosan kontyba fogtam, és elindultam lefelé. Út közben találkoztam Carlossal, aggodalmadan kérdezte, tudok e valamit Alexről.
- Nem, miért?
- Csak mert nem jött haza a Klubból. Azt hittem veled van.
- Majd megnézem.
- Köszi.

Ahhoz képest, hogy a terv a figyelmen kívül hagyás volt, reggeli után már rohantam is a Klubba. A férfiak változatlanul dolgoztak, Tony élesen méregetett. A konyhába siettem, de senki. Körbe jártam az egész földszintet, majd az emeletet is. Szobáról szobára. Az utolsóhoz értem,
Reménykedve nyitottam be, de a látványra nem voltam felkészülve.
Alex az ágyon feküdt, derékig kitakarózva, meztelenül, mellette egy lány, ugyanúgy. Elfogott az émelygés, a hányinger. Az első gondolatom az volt, hogy kimegyek, de aztán eszembe jutott Carlos, a Klubb, a munka. Fel kell keltenem.
Halkan léptem oda hozzá, fölé hajoltam, vizsgáltam az arcát. Az állkapcsa éles, mint a penge, a haja enyhén a szemében, ajkai elnyílva. Annyira gyönyörű volt, mint egy tökéletesen megfaragott szobor. Kár, hogy igaziból egy seggfej, aki tegnap azt mondta kedvel, ma reggelre már egy idegen csajjal találom egy ágyban. Miért kell ilyennek lennie?
Vigyázva simítottam végig az arcán, elmorzsolva egy könnycseppet.
Nagy sóhajjal szántam rámagam, hogy felkeltsem, és a szép illúziót darabokra törjem.
Erősen kocogtattam meg a vállát, mire hunyorogva nyitogatta a szemeit.
- Mi van már? - mormogott, de mikor leesett neki, ki áll előtte, kikerekedett szemekkel ült fel, és tekintett a mellette fekvő lányra.
- Elena...
- Nem kell magyarázkodni- közöltem faarcal- Carlos aggódott, és a munkát is már elkezdték. Igyekezz.
Amilyen gyorsan csak tudtam, hagytam el a szobát, hiába szerettem volna lekiabálni a fejét.
Még hallottam, ahogy Alex durván felkelti a lányt, és az nyavajog.
Sírni akartam, elárultnak, becsapottnak éreztem magam. Miért mondta azt, hogy kedvel, ha ez nem is igaz? Miért hazudott? És én miért vagyok féltékeny? Nem akarja senki tudni, mit csináltam volna én azzal a lánnyal, ha nem fogom vissza magam.
Lábdobogás hallatszott fentről, majd lentről, és nemsokára egy félmeztelen, melegítős Alex termett mellettem.
- El- elfordítottam a fejem- Bambi, figyelj rám.
- Miért hívsz Bambinak?! Azt mondtad egyszer elmondod. Az egyszer most van.
- Azért mert hatalmas, és gyönyörű Bambi szemeid vannak - nyekeregte.
Egy pillanatig alig jutottam szóhoz, a következőben pedig mélyen elvörösödtem.
- Sajnálom.
Elillant a rózsaszín köd.
- Mégis mit? Felesleges magyarázkodnod, nem érdekel. Én utállak, te utálsz. Ennyi.
- De én nem utállak. És tudom, hogy te sem- lágyan a kezei közé fogta az enyémeket. - Szeretlek, Bambi.
Ettől az egy szótól meglódult a vérnyomásom, a gyomrom miniatűrre zsugorodott, a szívem eszeveszetten kalapált a mellkasomban.
Alex Russo szeret.... ez egy óriási színjáték.
- Miért akarsz folyton belém tiporni? - az arcomra egy fájdalmas grimasz kúszott, de gyorsan elhessegettem.
- Nem, én nem akarok Elena... én komolyan mondtam. Mit tegyek, hogy elhidd?
- Bizonyíts. És tűnj innen. Most.
Nagyot sóhajtott, adott egy puszit az arcomra, és elment, megint. Egy pillanatra megbántam a keménységem, de aztán eszembe jutott, milyen szemét volt velem. Megérdemelte.
Elgondolkozva kezdtem neki az ebédnek, és nem kellett sok idő, az alapanyagok illata tökéletesen lenyugtatott.
Egy nem várt személy rontott be a konyhába. Tony.
- El, komolyan azzal a tuskóval kavarsz?
- Nem.
- Mindenki ezt mondja.
Felvontam a szemöldököm.
- Igazán? Pedig nincs köztünk semmi.
- Elena... nem lehetne, hogy újra megpróbáljuk?
Fájdalmasan rándult össze a gyomrom.
- Te dobtál engem.
- Igen, és annyira megbántam. Te egy csodálatos lány vagy, és még mindig szeretlek.
-Négy év kellett, amíg erre rájöttél? Én már nem szeretlek. És nem akarok tőled semmit. Hagyj békén.
- Komolyan mondod? -szép arcán mérhetetlen nagy szomorúság jelent meg.
Tizenhat évesen még sajnáltam, ha ilyen arcot vágott, mostmár nem tud meghatni.
- Komolyan mondom. Menj el.
Elment, én pedig vissza fordultam az ételhez.
Chh, férfiak...

Nagyon rövid lett, és borzalmasan sajnálom.
Ha valakinek ezen kívül tetszett, légyszi jelezze, sokat jelentene.
Még várható késés, erős ihlethiány van, de igyekszem.
Legyetek rosszak a kövi részig, puszi Mybaek. 😎😚