Baba

313 8 0
                                    

Eltelt 2-3 hónap és akkora lettem mint egy bálna. És csak még a terhesség harmadánál járok. Egyre jobban vannak hangulat ingadozásaim is, de De Gea tűri. Amúgy David aranyos és mindig megkérdezi, hogy segítsen-e valamiben. Néha fura érzésem támad körülötte. Úgy érzem, hogy nem mellette van a helyem, hanem valahol máshol. Amikor megcsókol nem érzem azt a szikrát vagy mit. Egyáltalán nem tudom, hogy övé-e a gyerek igazából, de azt tudom, hogy nagyon jó apuka lesz belőle. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért laktam Pogbánál? Hm. Lehet, hogy nagyon össze vesztünk.
Most éppen ultrahangra megyünk és végre megtudjuk, hogy milyen nemű is a kicsi. A kocsiban nem igazán szoktunk beszélgetni, csak a rádió zenéit lehet hallani.
-Baj van?-kérdezi.
-Nem. Miért?-kérdeztem.
-Csak bambultál ki a fejedből és azt hittem, hogy....
-Nincs semmi, csak izgulok.
Végül megérkeztünk a kórházba. Bejelentkeztünk és vártunk úgy 10-15 percet. Természetesen De Geát most is észrevették az emberek és kértek tőle autogrammot. Azután miután elment a legutolsó is ráhajtottam a fejem David vállára.
-Fáradt vagy?-szólalt meg.
-Igen.-majd nyomott egy puszit a homlokomra.
Egyszer csak nyitódik egy ajtó és behívnak minket a szobába. Felfeküdtem egy a ágyra, David meg leült mellém és megfogta a kezem. Zselét kent a hasamra a doki és elkezdte nézni a pocakom.
-Minden rendben van a babával.-mondta mosolyogva. Összenéztünk Daviddal és mi is elmosolyodtunk.-A nemét szeretnék tudni?
-Igen.-válaszoltuk szinkronban. Eltelt pár perc mire az orvos újra megszólalt.
-Eléggé félénk a kicsike.-majd párszor még az ulrtahang fejét körözgette rajtam.-Végre!-nagy szemekkel néztünk rá a dokira.-Kislány.
-Kislány...-suttogta De Gea boldogan.
-Igen kislányunk lesz.-szorítottam meg a kezét. David felém hajolt és megcsókolt.-Körülbelül mikor fog megszületni?-kérdeztem.
-Június 23.-án.
-Köszönjük.-válszolta David helyettem.
-Nos, Gratulálok.-leállította a gépet a doktor és átnyújtott törlő papírt.-Törölje meg magát és mehetnek.-bólintottam.
Kiléptünk a szobából, később átvettük a felvételeket és elindultunk haza.
-El se hiszem, hogy hercegnőm lesz.-szólt boldogan David.-Mi lesz a neve?-kérdezte.
-Natalie.-kapásból rávágtam.
-Natalie De Gea?-bólintottam.-Igazán szép név.
-A Natalie vagy a De Gea?-nevettem.
-Hm.. szerintem mindkettő.
Haza értünk és beléptünk a házba. Azonnal lefeküdtem a kanapéra.
-Drágám ne aludj el, hiszen megyünk edzésre.
-Oda nekem is kell mennem?
-Igen. Kapus edzésen még nem voltál. És örülnék neki, ha ott lennél.-felültem ahogy tudtam és ránéztem. Megint azt az egér szemet rakta rám.
-Ne! Ezt ne csináld!
-Mit?
-Csak az egérszemeket ne! Tudod jól, hogy nem hat rám semmit!-közöltem vele.
-Na... Drágám.... Kérlek.-leguggolt elém és közelebb hajolt az arcomhoz.-Kérlek.-ismételte meg.
-Jó oké. Elmegyek.-forgattam meg a szemem.
-Igen!-vidult fel David, adott egy puszit a számra és elfutott.
-Most hova mész?-kérdeztem utána.
-Átöltözni!-kaptam vissza a választ. Mint egy óvodás.
Ránéztem a dohányzó asztalra és volt ott egy újság. "Németország legjobb kapusa eljegyezte barátnőjét!" Láttam egy képet Manuel Neuerről és jegyeséről. Olyan mintha egyszer már találkoztam volna velük...., de lehet, hogy paranóiás vagyok. Közelebbről is megnéztem a képet. Neuer nem látszik túl boldognak rajta. Az arcán a sajtós mosolya van.
-Mit olvasol?-kérdezte mellettem a kapus.
-Újságot.
-Most már ne olvasd mert indulunk.-megfogta a kezem és elmentünk a kocsihoz.
Megérkeztünk az edzésre. David igazán keményen dolgozott. Edzés végén odajött hozzám.
-Így nem fogsz ölelést kapni!-szinte teljesen "elázott" az izzadságtól.
-De azért csókot kapok?
-Talán.-érdekes szemekkel vizslatott. Kezeimbe vettem a vizes fejét és adtam neki egy szájra puszit.-Ügyes voltál és most húzz el fürdeni, mert itt fogok elájulni!-ezen csak röhögött.
-Rendben drágám.-rám kacsintott és elment az öltözőbe. Nagyon hosszú idő után kijött.-Elmegyünk bevásárolni?
-Bevásárolni?-kérdeztem lepődötten.
-Igen.
-Minek?
-Hát gondoltam főzhetnénk valamit kettesben.
-Oh, akkor igen és mit fogunk készíteni?
-Pizzát.
-Nem szeretnék tésztát gyúrni.
-Nem is kell. Van mirelit.-elnevettem magam.
-Rendben. Akkor menjünk.-kézen fogva elsétáltunk a kocsihoz és elmentünk a boltba.
De Gea annyi pizzát vett, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni.
-Minek kell ennyi pizza?
-Van egy meglepetésem.-kérdőn néztem rá. De nem fejtette ki jobban.
Hazaértünk és szálltam ki a kocsiból, de David eltakarta a szemem.
-Héj!
-Nyugi csak a meglepetéshez viszlek.
-És nem lehet nyitva a szemem?-kérdeztem.
-Nem.
Nem igazán láttam, hogy hova megyünk. Éreztem, ahogy nyitódik egy ajtó és beléptünk rajta. De Gea nem takarta tovább a szemeimet.
-MEGLEPETÉS!-ordította Pogba, Lukaku és Mata. Körbe néztem a szobában és meghatódtam. Elkészítettek egy gyerekszobát. Igazi hercegnői lakosztály az biztos. A bölcső felett volt 4 darab focilabda a falra festve. Közelebb mentem hozzá és akkor láttam, hogy alá vannak írva kivéve egyet.
-Hopp! Ezt elfelejtettem.-szólt De Gea és aláírta a falat.
Megfordultam, hogy szembe legyek a skacokkal.
-Köszönöm.-mondtam boldogan és elkezdtem pityeregni.
-Oh, Doki...-szólt Pogo. Közeleb jöttek hozzám és megöleltek mind a 4-en.
-És akkor most megyünk enni?-kérdezte Lukaku.-Mert meghívtak vacsira.
-Aha, mehetünk.-nevettem.
Megsütöttük a pizzákat és meg is ettük őket. Itt maradtak a srácok még egy darabig. Majd később elköszöntünk tőlük. Össze bújtunk a kanapén De Geával és bekapcsoltuk a TV-ét.
-Tudod...
-Hm?-kérdeztem.
-Most jutott az eszembe, hogy a doktor úr mondta, hogy Júni 23.-án fog születni.
-Igen és?
-Akkor már foci vb van.
-Oh... Hát akkor Oroszországban fog születni.
-Eljössz?
-Persze. Ki nem hagynám, hogy lássalak téged a kapuban.-összenéztünk egymással és megcsókoltuk egymást. Jó hosszú és romantikus volt, de még így sem éreztem azt a szikrát. Vége lett a csóknak és néztük tovább a TV-t. Egyre lassabban pislogtam és a végére már elaludtam a spanyol kapus ölelésében.
////////////////////////////////////////////
Lenne egy kérésem fanok. Írtam egy levél szerűséget egy srácnak és szeretném valahogy eljutattni hozzá azt. A "levelet" megtaláljátok az oldalamon. A szívességem pedig az lenne, hogy megosztanátok?😅😅
Tudom, hogy ez így egy kicsit furcsa, de nagyon örülnék neki.❤️❤️

Titok🤭 {Befejezett}Where stories live. Discover now