Mindent újrakezdve

5. fejezet

Ezek után próbáltam elaludni. Nagyon fáradt voltam, de még mindig nem ment. Fél óra forgolódás után úgy döntöttem, kimegyek, és rágyújtok. Halkan kimentem a konyhába, kinyitottam a legalsó fiókot... de semmi.

Nem hiszem el.

Kinyitottam a felette lévő fiókot, és BINGO. Kivettem egy szálat és egy gyújtót, majd kimentem a ház elé. Számba vettem a cigit, és próbáltam meggyújtani.

Harmadszorra végül sikerült. Emlékeztem, hogy milyen volt, mikor Miki először gyújtott rá, miután Achilles és Viktor kínálgatta. A srác majdnem megfulladt, nekem viszont semmi bajom nem volt... lehet, hogy korábban is szívtam már... nem emlékszem. Beleszívtam a cigibe, majd szédülni kezdtem... leültem a járda szélére, és hallgattam a tücskök ciripelését. Az este, vagy már hajnal hűvös volt, a levegő nagyon lehűlt. Kirázott a hideg, de nem foglalkoztam vele. Újra beleszívtam a cigibe, és akkor hallottam egy hangot... vagyis inkább képzeltem...

- DOBD MÁR EL AZT A SZART!- egy srác állt előttem... fekete haja volt, és szemüveget viselt... egy ház ablakánál álltunk, a füstöt kifelé fújtam. A függöny bizsergette a hátamat, kissé irritált –most legszívesebben kiütném a kezedből, és akkor pofot adnék, hogy lefejeled az üveget... DOBD MÁR EL! –üvöltött rám a srác...

Ekkor visszatértem a jelenbe, a fagyos utcára, a járda szélére, valahol a Temze partján... sajgott a fejem. Ki volt ez a srác? Sosem láttam még... talán ismertem, mielőtt elveszítettem az emlékeim? Nem tudom... egyszerűen nem tudom. El akartam dobni a cigit, de ekkor láttam, hogy még csak félig szívtam el. Nem akarok pazarolni. A fejemhez kaptam, és kis idő után alábbhagyott a fájdalom. A füst belement a szemembe, mire hevesen pislogni kezdtem.

- SZERENCSÉTLEN! –hallottam újra a srác hangját, mire visszatért a fájdalom, mi már elérte tarkómat is. Egy utolsót szívtam a cigibe, majd eloltottam. Vártam, míg a szédülés kicsit alább hagy, nem álltam fel. Csak ültem, és éreztem, hogy az eső kicsit elered. Mikor a ruhám és hajam enyhén nedves lett, beugrott a srác neve: Tobi. A srác neve, Tobi! Ekkor üjabb emlékfoszlányom jött.

Egy iskola folyosóján álltam, és nem ismertem senkit. Valószínűleg új lehettem. Bementem egy osztályterembe, mire mindenki felém nézett. A teremben mindenki abbahagyta a beszélgetést, és kíváncsian, amolyan "ez eltévedt?" fejjel néztek rám. Kiszúrtam egy üres helyett, és odasiettem. -Szabad ez a hely?- kérdeztem a srácot, aki a padban ült, mellette üres székkel, amin lábát pihentette. Nem válaszolt, csak levette a lábát, és tovább telefonozott. Letettem táskáimat, és beültem mellé a padba. -Anna vagyok, de a barátaim csak Farkasnak hívnak -nyújtottam felé a kezem, bemutatkozásképp.

-Tobi. A nevem Tobi -kezetráztunk, majd a tanár bejött, és köszöntötte az osztályt.

Tehát így ismertem meg a srácot, akire az imént emlékeztem. De hiszen bemutatkoztam neki! De... mi volt a nevem...? Anna... a nevem... Anna. Ismét éreztem a fájdalmat a fejemben, de nem foglalkoztam vele. Tudni akartam többet... eddig nem nagyon foglalkoztam a múltammal, de most már érdekel... hanyatvágtam magam a betonon, és elkezdtem nézni a csillagokat. Az egyik sokkal fényesebb és sárgább volt, mint a többi. Túl fényes, szinte elvakított. Ekkor valaki a fejemre dobott egy hideg, és nehéz anyagot.

- Hát te?–szólalt meg mögöttem Miki, mire levettem arcomról farmerjekijét, és magamra vettem.

- Nem tudtam aludni.

- Te sosem tudsz. Van valami baj?–bár Miki Cintinek volt a pasija, mégis a legnormálisabb az összes srác közül... tulajdonképpen ő volt a legjobb barátom. Ő nem gyilkolt, ő csak a hackelést végezte. Sok mindent elmondtam neki, de most hezitáltam. Csak nem mondhatom el, hogy emlékeztem valamire, azaz valakire... majd talán egyszer, de nem most. Hiszen ki tudja, lehet a srácok félnek attól, hogy eszembe jut valami... mert annyi még nekem is leesett, hogy nem véletlenül törölték az emlékeimet.

- Baj az mindig van–nevettem fel –De te hogy hogy itt vagy?

- Valami felkeltett.

- Micsoda?

- Egy kis farkas bejött a szobámba, felugrott az ágyamra, és megnyalta az arcomat! Ne nézz hülyének, komolyan! Szólnom kell J-nek, hogy irtsa ki őket.

- NE! -ültem fel hirtelen. Nem terveztem kiborulni, ez csak reflexből jött... de mivel Miki furcsán nézett rám, elmeséltem a ma este történteket.

- Miért nem lepődöm meg Achilles-en?–forgatta a szemét –Na, jó, meggyőztél. Nem mondok semmit J-nek.

- Leszarom J-t. Cintinek ne mondd el... ugye nem vele aludtál? ! –J nem engedi, hogy bárki is átmenjen a másikhoz éjszaka, de mint mondtam a legelején, J senkit sem tud pórázon rángatni.

- Nyugi, nem tud róla. Nem vagyok vak, tudom, hogy ki nem állhatod.

- Ne beszélj úgy, mintha én lennék a hibás!

- Nem te vagy.

- Akkor meg? –Miki maga elé meredt. A tekintete szomorú volt... még nem láttam ilyennek–Mi az?

- El fogom hagyni.

- Miért, hova mész?

- Nem úgy! Kidobom a picsába! Szakítok Cintivel!

- Tessék? –nem bírom Cintit, de azért ez most eléggé hirtelen jött...

- Szerinted nem vágom, hogy J miért edzi kevésbé, mint téged? Hogy miért védi mindig őt, és miért nem beszél velem annyit, mint régen?

- Nem gondolsz te ebbe bele egy kicsit sokat? Lehet, hogy csak bírja... mármint, mint én téged...

- Nem akartam panaszkodni... de hangokat is hallottam már... -ennyit elég volt mondania... ha lehet, most még jobban meggyűlöltem azt a csajt... ki az a lány, aki nem akarna Mikivel lenni? A srác rohadt kedves, mindig segít, még ha nem is éri meg neki, emellett nem is néz ki rosszul... nem értem ezt a nőt. Szorosan magamhoz öleltem Mikit, és így is maradtunk pár percig –Menjünk, még oda kell adnom Viktornak valamit. –felálltunk a járdáról, és bementünk a házba. Követtem Mikit a szobájába, és visszaadtam neki a kabátját. Megölelt, majd bezavart a szobámba azzal a paranccsal, hogy aludjak, ugyanis már 4 óra elmúlt. Engedelmeskedtem, Miki követett a szobámig, felébresztette Viktort, aki emiatt elég durcás lett, de követte Mikit, akárhová is mentek. Bebújtam a farkas mellé az ágyamba, és szinte azonnal elaludtam.