Mindent újrakezdve

10. fejezet

-Hogy a rákba kerülsz ide?!-kérdeztem Viktort.
-Suga a csapatunk főnöke, rémlik? Na, úgy.
-Ez nem mond sokat...jó, nem is érdekelsz. -felálltam az ágyról.
-Most ezt miért kaptam? Tudtommal barátok vagyunk.
-Barátok...BARÁTOK??? Akkor mondd csak, hogy hol volt a barátom, mikor kórházban voltam, hol volt a barátom, mikor majdnem fejbelőttek, hol volt a barátom, mikor elkezdődött ez az egész?! -fakadtam ki jogosan.
-A rákos bőrödet védtem, mivel rohadt nagy szarban vagy! J meg akar ölni, folyamatosan hackelnek téged, és...egyébként is, nézz itt szét, szerinted ki volt?!
-Feltűnt a rendetlenség, hidd el..
-A fejedben van rendetlenség...áhh-igaza volt...ott nagyon nagy a rendetlenség, de nem tehetek róla. És ezzel nagyon megbántott. Kiment a törött ablakon keresztül a szobából. Mikor ide érkeztem, úgy nézett ki a hely, mint valami puccos szálloda...de sejtettem, hogy nem lesz sokáig így, mivel én mindenhol csak káoszt hagyok, csak nem gondoltam, hogy ekkorát. Az ablakon befújt a szél, lerepítve egy papírdarabot az asztalról. Felvettem, és megnéztem. Egy körülbelül 10 éves kisfiú volt rajta, mosolygott. Egyből felismertem az öcsémet, és a képe láttán valahogy megnyugodtam. Egészen addig, míg meg nem fordítottam a képet. Egy írás volt rajta, fekete tűfilccel.
"Mindent vissza fogsz kapni, te rohadék."
Nem értettem...ki dühös rám, és miért? Az öcsém írta volna...? Bajban van? Tudatlanságom és bizonytalanságom könnyet csalt a szemembe. Mondjuk, hogy csak a szél volt. Leejtettem a papírt, és megindultam az asztal felé, ugyanis láttam rajta valami feketét, amit a sötét miatt nem sikerült felismernem. Rajta tartottam a szemem, emiatt a következő pillanatban már az asztalon hasaltam, ugyanis átestem a kisfarkason.
-Rohadj már meg! -üvöltöttem rá, mire behúztam a farkát -Jólvan, na. Gyere ide! Mi az a szádban? -elvettem tőle a papírfecnit. Ez is egy kép volt, bár szélei megégtek. Egy fiú volt rajta, elég rockeres ruhában, fehérre festett hajjal, nagyon világos, természettelenesen világító kék szemmel. Vállán egy tetoválás, amiről feltételezem, hogy egy banda jele. Megállt bennem az ütő. Felvettem a másik lapot, és összehasonlítottam. Ez tuti, hogy az öcsém...de legalább tudom, hogy életben van. Megfordítottam, de erre nem volt írva semmi. Pittyegést hallottam az asztal felől, és rájöttem, hogy az a fekete valami a tetején egy telefon. Egy fekete szilikontok volt rajta. Levettem, és szemügyrevettem, ami kiesett alóla. A repülőjegy, amivel Suga koncertjére mentem, és egy gitárpengető. Megnéztem a telefon hátlapját, és a törés ott volt rajta. Ez a régi telefonom. Ujjlenyomat olvasójához tettem az ujjam, mire egyből feloldódott. A telefon az SMS-eknél volt megnyitva, hol minden SMS bináris számokból épült fel. Egy új SMS jött, méghozzá Sugától, bináris számokkal.
"Ne legyél nyomorék, emlékezz."
Sóhajtottam egyet, és felkapcsoltam a villanyt. Megnéztem, hogy kiknek az ujjlenyomatuk van a telefonban. "Farkas", "bétám", "nyomi"...igaz, Tobinak úgy mutatkoztam be, hogy a barátaim csak farkasnak hívnak...de nem tudtam, hogy ki a másik kettő. Eszembe jutott, hogy az asztal egyik fiókja le volt lakatolva. Most a lakat nyitva volt, a kulcs pedig a lakatban. Kinyitottam, és egy laptopot találtam benne, bekapcsolva. Feltettem az asztalra, és megnéztem. Blokkolva volt, hogy ne tudják feltörni. Ezt onnan tudtam, hogy bináris számok futottak a kijelzőn. Egy üzenet jött rá, minek felhasználóneve az volt, hogy "Unknown"...azaz ismeretlen. Ennyit írt: "Keress meg, ha fontos vagyok neked." Ezt már fél éve írta. Nem foglalkoztam vele, megnyitottam a chrome-ot. Inkognítóban jelent meg, majd megnyitottam az előzményeket. Az illető, ki használta, fegyvereket és drogot keresett darkweben. Illetve hackelt.
-Megérte az a sok pénz, amit azért kaptál, mert infókat gyűjtöttél mások meghackelésével?-kérdezte mögülem egy mély férfihang, mire felpattantam a székből, és felé fordultam. Nekitolt az asztalnak, átfogta a derekamat, és pisztolyt tartott a fejemhez. Bajban voltam. Hasonlított a képen látható öcsémre, fehér haja volt, viszont neki egy kicsi a szemébe lógott, és hátul felállította. Ezüst karika csilogott az ajkán a holdfényben, a szeme pedig szürke volt. Nem volt rajta póló, csak egy fekete bőrjeki, amit nem húzott össze. Fekete szakadt nadrágot, és fekete, acélbetétes bakancsot viselt, ami felért a vádlijáig, és rengeteg lánc volt rajta. Mellkasán egy tetoválás volt, ami egy gitárt ábrázolt, alatta egy felirat: You are art. Hozzáértem a tetováláshoz.-Emlékszel rám?-kérdezte. Emlékeztem. Ő volt a srác, akiért mindenki odáig volt a suliban, bárkit megkaphatott volna, mégis velem játszadozott. Együttest is alapítottam vele, ő volt a basszus, én pedig a sológitáros. A banda többi tagjára nem emlékszem, de rá igen.
-Szasza...-suttogtam, még mindig a tetoválást nézve.
-Úgy bizony. Mi az utolsó kívánságod?
-Az, hogy teljesítsd be, amit megígértél. Bár az két dolog.
-Az egyik, hogy feljutok a top 10 zenész közé...a másik meg...nem emlékszem Anna...azaz Tina, bocs.
-Ne hívj így!-visítottam-És de. De igen, emlékszel.-rámvigyorgott. Tudta, mi volt a második. Hozzám hajolt, és megcsókolt...volna, csak valaki megzavarta. Valaki kitépte a pisztolyt a kezéből, és földhöz vágta.
-Ez majd az én dolgom. -mondta komoly hangon egy fiú. Fekete Converse, fekete bőrnadrág és fekete felső volt rajta. Kapucnija alól nézett rá Szaszára, én pedig félni kezdtem. Ki ez? Bárcsak itt maradt volna Viktor...
-Mi bajod van ember? Most már félted?! Ezért jöttünk ide, vágod, ugye?-ordított rá Szasza. Szóval azért jöttek ide, hogy megöljenek. Milyen kedves...főzzek nekik előtte egy KV-t? Egy kis húslevest esetleg?
-Ismersz engem?-kérdeztem, és hátrálni kezdtem, hogy elérjek az ablakig. A fiú elnevette magát, és levette a kapucniját. A fiú teljesen úgy nézett ki, mint a képen...és akkor már biztos voltam benne: az öcsém áll előttem. Pisztolyt szegezett rám. Megálltam. A sokk hatása miatt tátva maradt a szám, és idegességemben megfeszítettem a karomat.
-Üdv, nővérkém.