Mindent újrakezdve

12. fejezet

Álmodtam.
Egy padon ülve meredtem magam elé egy repedést bámúlva, mi a betonba keletkezett. Este volt, és kb -5 °C. Tetőtől talpig feketében voltam, bakancsom sáros volt. Gondolkodtam. Tele voltam sértődöttséggel és haraggal, úgy a barátaim, mint a szüleim felé. Kezemen felvolt türve a bőrjekim ujja, és megláttam a bal kezemen lévő kék, szegecses karkötőt. Lóránttól, egy volt osztálytársamtól kaptam, akivel nagyon jól kijöttünk egymással azután is, hogy eljöttem abból a suliból. Megvizsgáltam a karkötőt, és felfedeztem egy végtelenjelet a csuklómon. Ezt a tetoválást mindigis elcsépeltnek tartottam, de Henivel közösen csináltattuk, neki is van egy, így olyan, mintha mindig velem lenne. A hüvelykujjamon 4 x volt, szintén tetoválva. Ez a depresszió jele. Tény, hogy sok barátom volt, habár nem emlékszem rájuk. Valószínűleg azért, mert hiába ordítottam a képükbe a gondjaim, senki sem fogta fel, mi a bajom. A legtöbben saját magukkal törődtek, és meg sem akarták hallani hangom. Egyedül voltam. Lehet nem, de így éreztem. A jobb csuklómon 4 betű volt. WWJD. What would Jesus do. Azaz "mit tenne Jézus". Megpittyent a telefonom, és Lóránt üzent. Ahogy megláttam profilképét, egyből beugrott, ki is ő pontosan. Motorán ülve mosolygott a kamerába, bal szemébe lógó, barna haja szőkébbnek látszódott, ahogy rásütött a nap.
~Két perc múlva Zsolti előtt. Ne késs!~ Zsolti egy öreg fószer volt, aki egy kis éttermet vezetett a város központjában. Felültem a motoromra, és beindítottam. Ekkor valami belenyilalt a fejembe.
Felébredtem.
Jimin ölében feküdtem, és hallgattam az ereszből kizúdoló eső hangját. Felültem. Egy faház teraszán ültünk a sötétben, elrejtőzve az eső elől.
-Most mit tervezel? -kérdeztem Jimint.
-Nem tudom. Egyelőre megteszem azt, amit Namjoon akart. Ismerős a ház? -megnéztem jobban, amennyire a sötétben lehetett. Körülöttünk erdő, az ajtó felett pedig egy felirat: "Welcome to the panic room". Azaz "Üdvözöllek a pánikszobában". Felálltam. A lábtörlőn hasonló, furcsa szöveg volt. "Az én házam, az én zeném, az én szabályaim".
-Nem. Hol vagyunk?-ekkor meghallottunk a távolban egy motorhangot valahonnan a ház mögül, a következő pillanatban pedig Lóránt fordult be elénk. Lepattant a motorjáról, és kinyitotta az ajtót.
-Csak utánnad, Anna.-tessékelt be. A ház belülről sem volt túl nagy, de egy személynek pont megfelelt. Mivel egyből a konyhára nyílt, leültem a sarokülőre. Jimin felkapcsolta a villanyt, ami meglepetésemre egy elég szép darab volt. És nem csak a csillár. Az egész ház úgy nézett ki, mint valami luxusvilla fekete-kékben. Lenéztem a kezemre. Nem voltak rajta karkötők, sem tetoválások, a végtelenjel kivételével.
-Mikor szedtétek le a tetoválásaimat?-kérdeztem.
-Hát emlékszel rájuk...el kéne mondani neki, ha ilyen gyorsan nyeri vissza emlékeit...-mondta Lóránt, miközben töltött magának egy pohár vörösbort. Azelőtt sosem ivott.
-Éppen ezért akarta idehozni Namjoon. -felelt Jimin -Anna. A tetoválásaid begyógyultak.
-Mivan? Egy tetoválás nem szívódik fel, csak kikopik...
-Mit gondolsz, a farkasoknál is?-kérdezte Jimin. Lóránt letette a poharat, és fürkészve nézte az arcomat.
-Tehát igaz, hogy anya miattam halt meg? -kérdeztem. Jimin pár percig csendben maradt, majd kissé túl közel hajolva rám parancsolt, lelökve a poharat, mi darabokra tört a padlón.
-Azonnal mondd el, hogy pontosan mire emlékszel!
-Ezek szerint túl sokra. De azért nem kell rögtön nekiugrani.-mondta Lóránt, majd oldalról az ölembe dobta a motor kulcsát. -Vezess.
-Nem tudok...
-Azt mondtam, vezess.
-De miért?
-Mert ha arra emlékszel, hogy hogyan kell motort vezetni, akkor már egy pár nap, és mindenre fogsz.-mondta Jimin, és kisétált az ajtón, egyenesen a motorig.
-Mi lesz, ha emlékezni fogok? -kérdeztem Lórántot.
-Még mi sem tudjuk pontosan...az a te döntésed lesz.