2 - Maya és Én (Befejezett)

Negyedik fejezet

Azt a napot megúsztuk további kedélyborzolás nélkül, legalábbis, ami Zedát és Olíviát illeti. Maya viszont ahhoz képest, hogy látszólag könnyedén vette a reggeli jelenetet és még készségesen adott is vizes törlőkendőt, utána aztán sújtó pillantással közölte, haragszik rám, mert hagytam egy nőt magamra mászni. Ki érti a nőket?

Különben is nem élveztem, de mégis mit kellett volna csinálnom Zedával? Ellökni magamtól? Akkor megint én vagyok a rossz, hogy milyen durván bánok egy nővel, még akkor is, ha az egy démon is valahol meg is érdemli. Szóval ki érti a nőket?

Szerintem még Isten se, de mindegy is. Másnap már megint együtt ültünk a buszon, Ararant a kapu előtt várt minket és igencsak gondterhelten ráncolta a homlokát, amiből lehetett tudni baj van. Meg sem kellett kérdeznem, hogy mégis mi az oka. Zeda.

- Meg se kérdezzem, ugye? - néztem az angyalra.

- Ha létezik olyan, hogy divatpárbaj, akkor ők most azt vívják - és elnézett az udvar bal felére, ahol Olívia állt és körülötte csoportosult a sleppje, meg néhány végzős fiú.

Aranyszőke haját lófarokba fogta, és úgy hullott alá, mintha még csak eszébe sem jutna kócosodni, vagy tincsekbe állni. Halványsárga ruhát viselt, melynek ejtett volt a válla. Követte homokóra szerű alakját, és a térdéig ért.

- Csak nekem tűnik úgy, hogy hasonlít az én tegnapi ruhámra? - tette fel a kérdést Maya és jogosan.

Tegnap épp elegen megnézték abban amit én vettem neki, én meg sokaknak szívesen kinyomtam volna a szemét, annyira pofátlanul bámulták. De mégis mi másra kellett volna számítanom? Tudtam, hogy csodaszép lesz benne. Ma már nem tett ki ennyire magáért, de így is csinos volt, és tervbe is vettem, hogy délután kibújtatom ebből a női ingből. Mindig panaszkodik, hogy kicsik a mellei, de ennek a ruhadarabnak most hívogatón nekifeszültek és csak úgy kellették magukat.

Inkább elfordítottam a fejem, és nekiálltam keresni Zedat, hamarosan egy másik csoport közepén meg is találtam. Szájtáti fiúk vették elsődlegesen körbe, de úgy tűnik néhány lány is arra jutott, hogy hűséges követője lesz.

Hollófekete haját részben feltűzte egy laza kontyba, az a néhány tincs, ami szabadon maradt, kacéran hullott alá a válla felé. Combközépig érő, fekete egybe ruhát vett fel, amit természetesen fűzősre csináltak. Nem tudom miért volt oda ennyire érte, talán mert így még inkább kérkedhetett a melleivel, amit most többségében meg is lehetett csodálni. A ruhája leginkább azokra emlékeztetett, amit a kisgyerekek vesznek fel Halloweenkor boszorkány jelmez gyanánt.

Mindehhez neccharisnyát vett fel és olyan tűsarkút, amiben én megállni nem tudtam volna, nemhogy menni. A sminkjét is a ruhájához igazította, és igen csábítónak hatottak a feketére rúzsozott ajkai. Legalábbis az angyal mellettem nem igazán tudta levenni róla a szemét.

- Menjünk be! - és Maya hangjában volt valami él, amit leginkább féltékenységként tudtam beazonosítani.

Nem ellenkeztem, és még Ararant is követett minket, bár többet nézett hátra, mint előre, aminek köszönhetően a pár fokos lépcsőnél majdnem orra bukott. Csak megcsóváltam a fejem, Maya pedig kérdőn nézett rá, hogy mi baja van.

Aztán lassan nekiállt mindenki befelé sorjázni, hogy a szekrényekből elővegye az első órához szükséges könyvet, füzetet. A két díva is hamarosan bevonult a maga kis rajongótáborával együtt. Olíviát nem gondoltam, hogy szemmel kéne tartani, hisz mégiscsak egy ember, Zedával szemben. Mit csinálhatna, amiből baj lehet?

Kedves exem másodiknak jött be, azt a látszatot keltve, hogy minek is sietni, annak ellenőre, hogy a reggeli figyelmeztető csengő már felhangzott. Ahogy mindenki ő is a szekrényéhez ment, mi pedig pont ráláttunk. Mikor megállt és lebiggyesztette az ajkát, már tudtam, történt valami.