A Vadász ébredése

Emlékek 9.

Nem tudom mennyi ideig feküdtem az ágyban, és nem is nagyon érdekelt. Nem éreztem úgy, hogy kellene. Nem éreztem semmit és nem is volt mivel. Mintha kitépték volna a szívem, mintha egy űr lett volna a mellkasomban. Ezen csak Parázs ritkás látogatási változtattak valamit. Olyankor mintha élet szikráját éreztem, ami mintha próbálna valamibe belekapni, hogy újjá tudja éleszteni a tüzet, ami eddig bennem tombolt. De a porban és a hamuban nem volt, ami lángra kaphatott volna. Igazából csupán abban különböztem egy halottól, hogy vert a szívem, és lélegeztem. Ezeket leszámítva nem adtam életjelet. És Ferron sem mutatkozott.
Látogatási során Parázs mindig hozott ételt-italt és sokat beszélt, bár nem igazán figyelmet rá. Inkább a hangja dallamát hallgattam. De más reakciót nem tudott kicsikarni a beszélgetésünk óta.
Egészen addig a napig, amikor már a sokadik tálca is érintetlenül pihent az asztalon. Ekkor Parázsnál be telt a pohár. Ez abban mutatkozott meg, hogy megunta az érzéketlenségemet és nemes egyszerűséggel alám gyújtotta az ágyam. Én pedig normális ember módjára kiugrottam a lángok közül.

- Mi a fenét csinálsz? - ripakodtam rá.
-Meguntam, hogy egy fiatal, életerős, ígéretes fiatalember tetszhalott módjára feküdjön naphosszat olyan dolog miatt sajnáltatva magát, amiért már amúgy sem tehet semmit. Na már most, választhat. Vagy kijössz velem a szabadba és megmutatom az új otthonod, vagy erőszakkal fogom ugyan ezt megtenni. Nos?
- Nem érdekel. - válaszoltam, majd lekuporodtam az egyik kényelmesebbnek tűnő sarokba és lehunytam a szemem.
A következő dolog amit éreztem, hogy nemes egyszerűséggel elkezdenek húzni a földön, mint egy zsákot.
Erre már kipattant a szemem, és mikor megnéztem ki húz ily intenzitással és könnyedséggel, meglepetésemre Parázs nézett rám vissza angyali mosollyal.
-Én szóltam- vártotta meg a vállát és húzott tovább a fáklyákkal megvilágított folyosón, aminek a a falába ajtók voltak illesztve. Illetve, így a vízszintes helyzetben azt is éreztem hogy lejt. Meg azt is, hogy a hátam kezd rossz állapotban lenni és egy idő után már vércsíkot húztam. Szóvá is tettem ezt de nem találtak szavaim megértő fülekre.
Végül elértük a felszínt. A Nap régi, morcos ismerősként üdvözölt, aki bár haragszik rám, mert elhanyagoltam ettől függetlenül még megmelenget a sugaraival. Majd miután ezt kiélveztem Parázs egy veterán kalapácsvető könnyedségével hajított el.
A világ megpördült velem egy párszor majd úgy talajhoz csapódtam, hogy kiszorult a levegő a tüdőmből és sötét pontok táncoltak a látóteremen. Volt egy olyan érzésem, hogy nem jó ötlet megmozdulni, amit kedves eldobóm is megerősített.
-Maradj ahol vagy! Mindjárt hozok valakit, aki helyre pofoz.
Én pedig szót fogadva maradtam, és nem mozdultam. Éppen elég volt az oldalamban lévő szúró fájdalom és a karom tompa lüktetése. Hogy ezeket kizárjam, lehunytam a szemem és élveztem a Nap éltető sugarait.
Majd lépteket hallottam, és egy dorgáló, anyáskodó, határozott női hangot.
- A francba már Parázs! Minek kellett ezt tenni szerencsétlennel, hiszen eltört a karja és legalább négy bordája!- Aggodalmaskodott és hepciázott. Kuncogni kezdtem, de hamar rájöttem, hogy ez törött bordákkal kifejezetten nem egy szórakoztató dolog.
Persze Parázs hamar válaszolt.
- Csak így tudtam kifüstölni a kölyköt abból  a lyukból.- válaszolta Parázs szenvtelenül a nőnek, aki sóhajtott egyet, ami a fejemben valami olyasmi jelentéssel fordítottam, hogy "te sose fogsz megváltozni".
Végül odalépett hozzám, és meggyógyított, ami során elájultam attól ahogy a csontok a helyükre pattanva összeforrtak.


Amikor felkeltem már este volt, csak a Hold fénye és egy vöröses derengés világított körülöttem.

Ahogy felnéztem láttam, hogy egy páncélos alak figyel engem, a sisak rostályon keresztül is ragyogó arany szemekkel. Hátán hatalmas pallos pihent . Ahogy rám emelte a tekintetét ott, az éjszakában, mintha belém látott volna.

- Üdv testvér!- köszönt a fejemben Ferron.

- Üdv testvér!- köszönt vissza az alak, majd folytatta- Én fogom kiképezni az emberedet. Ha már így sikeresen felébredt a Vadász. - mondta és úgy éreztem, hogy egy kaján mosoly húzódik éppen a sisak rejtekében.