A Vadász ébredése

Emlékek 8.

Mielőtt átléptem a kapun nem tudtam mire is számítsak, de annyi biztos, hogy ennél kellemesebb élményre. A portál egy vihar  vadságával és erejével kapott fel és olyan intenzitással hajított vissza a testembe, hogy azt hittem menten megpusztulok. Ekkor hirtelen felültem egy ágyban ami ismeretlen volt a számomra. Már megint. Lassan egészen kezdem megszokni, hogy idegen ágyakban ébredek. Verítékben úsztam és a fejem is zúgott, de azért megpróbáltam szemügyre venni a szobát ahol voltam.

Ez igazából nem követelt tőlem túl sokat, hisz egészen szerényen volt berendezve, meg a szoba kialakítása sem volt túl bonyolult. Az egész egyetlen kőbe vájt helység volt, amiben csak az ágy volt amin feküdtem, egy láda a lábamnál, egy polc amin különböző tárgyak voltak, egy világító kristály ami meleg fénnyel töltötte meg a helyet, egy asztal amin egy tál étel és némi ital pihent, mellette pedig egy széken egy nő ült. Nos igen, ő nem  volt egy mindennapi jelenség. Haja vöröslő hullámokban omlott a vállára, szív alakú arcában a két szeme csak úgy csillogott szürkeségével és a tartásáról lerítt, hogy már egy ideje ott ül, és az hogy már találkozott nálam keményebb dolgokkal. Erről egy sebhely tanúskodott a jobb orcáján ami a szája sarkától a füléig húzódott. Nem volt ronda seb de a fehér heg tanúskodott a múltról, de mégsem csúfította el az arcát. Sőt igazából szép nő volt, bár Silenánál nem lehetett szebb. Emellett volt valami benne, ami miatt tartottam tőle.

Ne tarts tőle nem harap. Legalább is nem nagyot.

Mintha a nő hallotta volna és elmosolyodott ami egészen barátságossá tette az arcát. Ekkor felkelt a székről és odajött hozzám. Ahogy közeledett, úgy éreztem meg a belőle áradó hőt. Egy kohót juttatott az eszembe és ez az emlék megnyugtatott. Mikor mellém ért legugolt, hogy az arcunk nagyjából szintben legyen és csak ennyit mondott:
-Üdv itthon testvér!
-Üdv neked is! - nyügtem ki valahogy. Ki gondolta volna, hogy ettől az egyszerű kis mondattól olyan fejfájás fog a halántékomba hasítani, hogy az ájulás kerülgessen? Hát mielőtt még megesett volna én biztos nem.
Szerecsére az igen csak forró hölgy gyorsan reagált az erőtlen nyögésemre és az asztalon álló bögre tartalmát leerőltette a torkomon.
Amint lenyeltem ezt a mézédes italt éreztem, ahogy valami nyugalomféle söpör végig rajtam meleg hullámokkal ami elmosta a fájdalmat és csak békét hagyott maga után. Az eddig feszülő izmaim elernyedtek, én pedig megnyugodtam. Mikor ezt láthatta rajtam, a nő folytatta a mondandóját.
- Én Parázs vagyok, a hetes osztag tűz fázisú Vadásza. Nyugodt lehetsz, biztonságban vagy. A hely ahol most vagyunk egy völgy, pontosabban egy kráter, amit mi csak Endurilnak, vagy Menedéknek hívunk. Mától ez az új otthonod. - fejezte be ismét rám villantva a mosolyát.
Otthon.... De hiszen nekem már van otthonom... És elárasztottak a képek, érzelmek és emlékek.
A harag, a pusztítás vihara. A vér és fájdalom színpadán a tűz és fém gyilkos tánca, a veszteségek, a szeretteim, akiket lemészároltak, és az olthatatlan bosszúvágy.
Ez túl sok volt egyszerre. Nem tudtam mit kezdeni ennyi érzéssel, így azok maguk alá gyűrtek. Más dologra nem voltam képes, így hát tettem, amit a szív diktált. Sírtam, zokogtam el-elfúló lélegzettel. Sírattam a múltam, szerelmem, az életemet. Mindent, amit a sötétség elragadott tőlem.
Egy idő után éreztem, ahogy a kohó melege lágyan átölel és csitítgat. Nem tudom meddig voltunk így, de végül már nem maradt könnyem, így nyugalmat erőltettem magamra, elhúzódtam Parázstól és szégyenkezve felnéztem rá.
- Bocsáss meg, hogy ennek tanúja kellett, hogy legyél.
Ő csak megszorította a kezem és magához húzott erős, forró és mégis megnyugtató ölelésbe, miközben csak ennyit mondott lágy hangon.
- Mindig nehéz, mindenkinek. Sokan éltük át, amit te is Ferron. Én is sokakat elvesztettem az Ébredésemkor. Tudom mit érzel, és ha segítség kell csak szólj nyugodtan. - elhúzódott és ismét rám mosolygott könnytől csillogó szemekkel és még ennyit hozzá tett- hisz ez a testvérek dolga.
Majd felállt és elindult az ajtónyílás fele, de a küszöbön, még visszafordult és hozzáfűzte, hogy:
- Egyél, utána pihenj! Szükged lesz az erődre. Amiből azért ahogy hallottam nincs kevés. - kacsintott rám és kiment.
Én csak visszahanyatlottam az ágyba és a gondolataimba mélyedtem.