Ezernyi csillag fent az égen

Kimerült (svt - Soonhoon)

Woozi szemszög:

Az elmúlt heteimet egyetlen szó jellemezte: szenvedés! Sokan azt hiszik a dalszöveg írás olyan mint a légzés és számomra valóban, szóval jelenleg fuldoklom. Nem halálosan, mert egy csomó zenét írtam, csak szöveg nincs vagy teljesen használhatatlan, de mint mikor bezárod az ajtót fürdéskor, aztán a forró víz miatt minden párás és alig kapsz levegőt. Idegesítő, zavaró és szabadulni akarsz.

Ma itthon maradtam egyedül, elindítottam az egyik zenét a laptopomon, úgy hogy újra induljon, régies módon füzetet és tollat fogtam a kezembe, majd vártam csendben, hátha megszáll valami ihlet.

Az agyam mint minden szabad percében folyamatosan kattog az elmúlt időszak eseményein.

Egy hónapja sincs, hogy végeztünk a legsűrűbb koncertes időszakkal, azóta visszatértünk a gyakorláshoz. Jelenleg a legutoljára írt számomra tanuljuk a koreográfiát, Hoshi kitett magáért, a mozdulatok kidolgozottak és precízek, viszont nagyon nehéz volt az elején, emlékszem bent is maradtam külön...

6, hatodjára rontom el az elmúlt tíz percben, ez azért nem túl jó arány... Már mindenki hazafelé készülődik, mikor én még mindig a tükör előtt állva ismétlek néhány lehetetlennek tűnő mozdulatot.

A teremből lassan elfogynak az emberek csak Seungcheol-Hyung szól vissza mielőtt kilép:

-Jihoon, ne hajszold túl magad, gyere, majd holnap folytatod! – néz át a válla felett.

-Jó, jó, mindjárt megyek! – legyintek egy hangot sem véve komolyan, mire csak sóhajtva elhagyja a termet.

Tovább folytatom a táncnak nem nevezhető mozdulatokat, nem tudom mennyi idő telik el, de Hoshi lép a terembe.

-Woozi, te még itt vagy? Azt hittem egyedül maradtam ilyen sokáig – lepődik meg.

-Még nem megy, és ha holnap megyünk tovább nem is fog. – nézek rá a tükörből, így látom, hogy mögém sétál.

-Ha ezt a lábadat kicsit előrébb teszed, nem fogsz elkésni a következő ütemben – simít végig jobb oldalamon combomig.

-Mit csinálsz? – nézek rá kérdőn.

-Segítek, most van időm, mikor a többiek itt voltak rájuk is figyelnem kellett, de most csak ketten vagyunk. – ad egyértelmű magyarázatot, csak nem értem, akkor mért gondoltam többet abba a mozdulatba...

-Oké... – sóhajtok és előröl kezdem megfogadva tanácsát.

-Mikor felemeled a kezed ne felejtsd el az ellenkező irányba fordítani a fejed. – teszi hozzá a végén. – Nézd, így! – szorosan mögöttem van, balról átnyúl vállam felett és maga felé fordítja tekintetem álamnál fogva. Olyan közel van, általában nem szeretem, ha ilyen közel vannak az emberek, de most valahogy mégis többre vágyom. Soonyoung a tükörre pillanat, mire követem tekintetét: jobb karom kinyújtva, bal lábam spiccben, karja átfogja vékony derekam, míg másik mellkasom felett pihen, mikor észreveszi, hogy nézem rám mosolyog, én pedig elpirulok...

-Én... Köszi... – fordulok meg és a kijárat felé veszem az irányt, az öltözőbe érve hideg vízzel megmosom arcom, majd a tükörben nézek magammal farkasszemet.