Ezernyi csillag fent az égen

Remény (bts - Namjin)

Minden megváltozik, de tudta ezt akkor is, mikor elfogadta a fiatalabb segítségét. Tudta jól, ha hagyja, hogy az ügyvéd szülővel rendelkező az élete része legyen, onnantól nincs visszaút.
Utálja Namjoon-t, mert olyan élete van, amilyen Jin-é is lehetett volna, ha nincs az a baleset.

Irigyeli Namjoon-t, mert neki nem kellet átélnie azt a szenvedést, amit az idősebbnek kellett.

Szereti Namjoon-t, mert rajta kívül soha senki nem szánt időt, a története megismerésére.

Sajnálja Namjoon-t, mert egy megtört lelket szeret, amit helyrehozni már lehetetlen feladat.

Most mégis ajkait mozgásra bírja másikén, ez a legkevesebb, amit tehet... Az egyetlen amihez ért...

A fiatalabb most eldönti tökéletesen puha ágyán, derekára csúsztatva a kezét kér bejutást a mézédes ajkak közé, hogy elmélyíthesse csókját. Jin hagyja, azt tesz vele, amit akar, nem számít. Ő sosem számított...

Valahol belül, azért mégiscsak fáj neki ez, hisz ezek szerint Namjoon számára sem több egy szajhánál, akit bármikor maga alatt tudhat, ha kedve tartja. Észre sem vette, hogy egy könnycsepp gördül le arcán, majd azt egy másik követi, amit egy újabb. Fájdalma nyomai benedvesítik arcát megállíthatatlanul...

-Jinie – hangzik az ismeretlen becézés ismerős hangon. – Ne sírj, kérlek, nem csinálok semmit! – könyörög.

Jin észre sem vette, hogy a csók abbamaradt és Nam hatalmas tenyere nyugtatóan simul arcára letörölve könnyeit.

-Se-semmi gond Namjoon, fo-folytathatjuk, mi-minden re-rendben! – húzza vissza rutinos mozdulattal, annyiszor csinálta már ezt néhány ügyfélnél, aki szereti, ha egy kicsit partnere is irányít, vagy ha csak eljátszotta, hogy élvezi a nagyobb borravaló reményében. Ez viszont most más volt, úgy érzi tartozik a másiknak annyival, hogy hagyja magát...

-Látom, hogy nincs rendben! – mosolyodik el halványan a felette támaszkodó. – Nem akartam eddig elmenni, kérlek bocsáss meg, kissé elragadtattam magam. – suttogja nyugtatóan a szavakat.

Az idősebb összezavarodott, ha nem szexre kell, akkor mire? Meggyötört tudata semmilyen más kapcsolatot nem ismer a testvéri szeretet, a fizikai és lelki fájdalom, valamint az érzelemmentes testi kapcsolaton kívül, minden mást kiirtott magából az évek alatt, most mégis mintha pislákolt volna valami szíve helyén.

-N-nem? – néz fel könnyes szemmel a másik arcára.

-Soha nem tennék olyat, amit te nem akarsz! – hintett egy apró csókot homlokára, ezzel több érzelmet kiváltva Jin-ből, mint azt az érzékeny fiú hitte volna.

-Akkor? – Seokjin elméje még mindig zavaros, mintha minden eddig ismert tudást hirtelen megcáfoltak volna, így nem tudva kinek higgyen.

-Szeretném megmutatni, milyen a világ szebbik oldala, hogy nem csak szörnyű dolgok vannak az életben, de elsősorban meg akarom ismerni az ártatlan és tiszta lelkű Kim Seokjin-t! – néz reménykedve egy igenlő válaszban.

-Már nagyon rég nem vagyok ártatlan, Nam, hiszen tudod – mosolyog szomorúan elérzékenyülve a másik szavain.

A fiatalabb legördül róla és mellé fekszik, fél karjával átkarolva, míg másikat a feje alá helyezve pislog a gyönyörű, de meggyötört arcra.

-A lelkedre értettem, annyi szeretet van benned és annyi jó, és szeretném ezt megismerni és elnyerni egy részét, mert én kedvellek. Nagyon. – feleli.

Jin tovább nem bírva fordul Namjoon felé, mellkasába temetve arcát sírja magát álomba, egy olyan ember karjai közt, aki valóban szereti őt.

Ekkor Jin először érezte, hogy viszont akar szeretni, szeretné megismerni azt a felemelő érzést, amit néhány még hívő ember szerelemnek nevez.

Szeretne hinni a szerelemben, mint mikor kicsi volt és szüleiben is látta ezt az érzést, ami elveszett azon az estén, annál a balesetnél, majd a létezésében hagyott remény is kihunyt az első rúgásnál, amit 13 éves önmagára kapott csak mert hasonlít édesanyjára.

Ez a remény most visszatért, Namjoon nem is tudja, de máris felébresztette szívének egy darabját, már csak az a kérdés: elbírja-e viselni a szív azt, ami elől eddig rejtegették őt, vagy összeroppan az évek alatt felgyülemlett szenvedés és megaláztatás súlya alatt?

Ellenben érezte, ha végig Namjoon tartja majd karjai közt, képes lesz rá, csak el ne hagyja ez a magas, okos és eltökélt angyal soha többé...

Hello? Valaki van még itt? *úgy tesz mintha eddig lett volna...* Nos, itt egy újabb Namjin, eléggé szomorú hangvételű, de az igazság az, hogy kapcsolódik egy hosszabb (és vidámabb) történetlánchoz, aminek talán egyszer lesz merszem kitenni az első fejezetét...
(Ez egyébként annak az előzmény története lesz 0. Évadnak hirdetve)

Na nem is húzom tovább az időt, sziasztok és legyen izgalmas őszi szünetetek és ne olyan fizika&német&angol&történelem&földrajz magolós, mint nekem.
(Sok? Sok!)