Ezernyi csillag fent az égen

Díj+Könyvtár (svt - Jigyu/Gyuhoon)

Woozi:

Az első nap egy új suliban mindig nehéz, főleg ha évközben toppansz be az osztályba és még csak tankönyveid sincsenek...

Utam, egy rövid útbaigazítás után, a könyvtárba vezet, ahonnan a fontosabb könyveket hazavihetem, amíg nem kerítek sajátot. Lélekben készülök egy poros, állott könyvszagú helyiségre, egy öreg nénivel, de meglepetésemre egy elégé modern helyiséggel találom szembe magam. Az ajtón két tábla virít:

Kérjük a könyvtár területén, szíveskedjen csendben maradni, hogy ne zavarja az olvasni vágyókat. Ez érthető és nem is szándékoztam ordítva közlekedni.

A könyvtár felújításáért felelős az Fiatalok Olvasásáért egyesület, akiknek ezennel is köszönjük az adományt. Ez egy szép gondolat.

Belépve egy főfolyosó szerű hely van velem szemben, néhány babzsákfotelben olvasnak, míg az asztaloknál lévők a számítógépnek szentelik a figyelmüket. Bár néhányan rám pillanatnak, és érdeklődve vizsgálják arcom. Lehajtott fejjel sietek a sorok közé elrejtőzve a tekintetek elől. Nem igazán vállik előnyömre, hogy hasonlítok a bátyámra, ugyanis az ő hírneve miatt sokan kerülnek vagy kötnek belém...

A könyvek lassan meglesznek mind, már csak egy kell: a történelem. A következő soron meg is találom az egyetlen bent lévő példányt, sajnos a legfelső polcon... Leteszem a kezemben lévő könyveket, hogy le tudjam venni.

Lábujjhegyre állva ágaskodom érte, de így is csak középső ujjam hegyével simogatom gerincét, a koncentrálás miatt nyelvem hegyét kidugom ajkaim közül, de semmi, még mindig túl alacsony vagyok. Szétnézek a soron hátha valaki tud segíteni, de egyedül álldogálok egy kislétra társaságában, amire nincs isten, hogy felmásszak, akkor inkább nem lesz tankönyvem. Lemondóan sóhajtok és újra kinyújtóztatom karom, hátha alapon, mikor a fejem felett egy kéz nyúl el, ijedtemben visszahúzom mancsom és hátrébb lépnék, ha nem ütköznék neki egy mellkasnak, levegőmet visszatartva figyelem, ahogy gond nélkül emeli le a könyvet, sőt lenézve ő egyáltalán nem áll lábujjhegyre.

Mellkasa fejemhez ér, míg hasfala hátamat súrolja, most kockákat érezek, vagy képzelődöm? Annyira zavarban vagyok, hogy arcom felveszi piros felsőm színét. Melegség árad szét a testemben, olyan közel van, senki nem volt még ilyen közel hozzám, soha... Miért csinálja ezt?

Mikor végre ellép mögülem, hátra fordulok. Egy fejjel magasabb srác felém nyújtja az áhított papírköteget. Fekete haja belelóg étcsokoládé színű szemébe, szája egy kicsivel vastagabb, mint az enyém, viszont vonási sokkal férfiasabbak, bár nem lehet nálam sokkal idősebb. Nagyon magas, ha hozzá bújnék, fejem pont a mellkasába fúrhatnám, a gondolatra még pirosabb leszek. Szája egy halvány mosolyra húzódik, mikor megpillantja arcomat.

-Mingyu vagyok. - mutatkozik be, miközben elveszem a történelem könyvet.

-Jihoon. - nézek fel rá félénken.

-Új vagy itt? - kérdezi, de csak bólintással felelek, majd már guggolnék le a többi könyvért, mikor megelőzve felkapja őket. - Szükséged van még valamire, vagy már mindent megtaláltál?

-Minden megvan... - motyogom még mindig teljesen zavarban. Mi van velem? Ez nem én vagyok!

-Akkor elkísérlek a könyvtároshoz. - jelenti ki határozottan és elindul. Bár nem mondom, örülök, hogy elkísér, ugyanis fogalmam sincs merre kéne induljak.

Rövid séta után, amit egyetlen könyvvel a kezemben teszek meg elérünk egy pulthoz, ahol egy aranyos, idős hölgy ül.

-Kim Mingyu, milyen könyvet nem látok soha többé? - néz fel unottan az előtte lévő újságból. A fiú azonban hatalmas mosollyal az arcán hagyja figyelmen kívül a sértő hangsúlyt.