What Is Love? (Bts/Twice ft. Tokyo Ghoul ff.)

3: Osztálytárs

Még szerencse, hogy Hoseok nem a lányokhoz vonzódik. Úgy döntött, mivel ő mennyire fáradt, hogy nálunk alszik. Együtt buszoztunk a suliba, így beértünk háromnegyed órával kezdés előtt. Én ilyenkor még pluszba aludni szoktam, vagy rajzolni, de most, hogy Hobi kivételesen nem késett el, szétbarmoltuk a termet.
- Most már elég lesz - szólt ránk Nayeon, így az osztály legidősebb lányának kedvéért leszálltunk a padról. Innentől, mint két 7 éves, kő-papír-ollóztunk, egészen csengetésig.
Belépett az osztályfőnök, mögötte egy narancs-pink hajú lány.
- Tegnap átiratkozott hozzánk egy új diák. Európai szintű befogadást kérek.
Azzal leült az asztalához. A lány keresett magának egy üres helyet... ami pont mellettem volt.
Leült, majd előkapta a matek könyvét.
- Sziasztok - suttogta boldogan.
- Gyors voltál - súgtam vissza.
- Rap Monster nem akart egy napig sem őrizetlenül hagyni titeket.
- Rap Monster?
- Majd szünetben elmagyarázom.
Onnantól kezdve már az adott feladatra koncentráltunk.

Végre jött a csengő, mi pedig ellógtunk, messze a gyakran járt folyosóktól.
- A nevem Dahyun - kezdte - Rap Monster pedig az a szürke hajú srác, aki megengedte, hogy veletek legyek.
- Miért Rap Monster? - kérdeztem, visszafojtott nevetéssel.
- Régen teljesen önálló volt. Sosem kért segítséget senkitől. Amikor egyedül vadászott, gyakran az áldozatainak vérével saját maga által írt dalszövegeket vagy verseket írt a falra vagy a padlóra. A rendőrség Rap Monsternek nevezte el, és úgy tudom a mai napig keresik.
- Látszott, hogy erős - szólalt meg Hosi - De ki volt akkor a "Mester"?
- Hallottatok már a Szemfedős Ghoulról?
- Ő az? - kerekedett ki a szeme.
- Dehogy! Ő már majdnem 60 éve nincs köztünk. Neki az unokája. Azt mondják, erősebb, mint Rapmon, pedig ő sem piskóta... Állítólag egyszer unalmában kinyírt egy egész iskolát.
- Nem csoda, hogy nem meritek zavarni - kuncogott Hobi. Nem értem. Hogy tud ezen nevetni? Amikor több száz gyereket mészárolt le, ő meg csak így... áh, mindegy, most nem fontos. A mester is olyan mint a többi. Az egész banda olyan. Dahyun is. Szörnyek...

- Ugye te nem fogsz megenni minket? - hajolt közelebb hozzá a fiú.
- Bocsi, vega vagyok - tolta el a lány.
- Egy ghoul hogy lehet vega? - értetlenkedtem.
- Csak kávét iszom, és havonta egyszer egy öngyilkos hulláját. Nem vagyok a vadászat híve. Vagy egyáltalán a gyilkosságoknak.
- Akkor gyere órára - fogta meg a lány kezét, és elhúzta, egyenesen a terem irányába. Engem meg itt hagyott. Egyedül. A ghoulok lehetnek jó fejek... fúj. Persze.
Visszamentem a terembe, ahol majdnem mindenki Dayhun körül állt.
- És, hogy hogy ilyen hirtelen? - kérdezte tőle Youngjae.
- Most költöztünk a városba - hazudta - Mivel a szüleim elváltak, így anya ide jött dolgozni, könyvelő az egyik boltnál.
- Biztos te is olyan okos vagy - hízelgett neki Seokjin.
- Ne csináljátok - legyintett a lány - Az előző sulimban is mind ezt csinálták.
- Most az miért baj? - nézett rá Yugyeom.
- Végül is gyönyörű vagy - folytatta Jin.
- Mindenki üljön a helyére! - jött be a tanár - Gyorsan! Vegyétek elő a felszerelést! Siessetek!
- Tanárnő, én otthon hagytam - szólt Hosi.
- Végképp nem érdekel! - tette le a naplóját - Már bocsika, de ha én készülök órára, akkor te is. Pláne neked úgy látom ez a harmadik alkalom, szóval megy az egyes.
- Ki ez a nő? - suttogta Dahyun.
- Ms. Kim, a töri és japántanár.
- Ez egy hárpia.
- Legalább ebben egyetértünk.

Túléltük az órát, aztán a napot is. Persze a fiúk végig körbelengték a ghoult. Ez a kapuban sem volt másképp.
- Hazakísérhetlek? - kérdezte tőle Bambam.
- Bocsi, Sanaval megyek - intett - Meg persze Hobival.
Őszintén szólva egy kicsit meglepett. Miért engem mondott előre? Mindegy, jelen pillanatban ez most nem fontos.
Egyenesen a kórházba mentünk, ahol most nem a főbejáraton, hanem az egyik törött ablak felé vettük az irányt. Dahyun bemászott, mi pedig követtük.
- Itt mindenkinek külön kórterme van - tájékoztatott minket - Majd ha adnak nektek beavatást, akkor öltözés ügyében osztozni fogunk. Persze, ha Rap Monster engedélyezi.
- És mi van, ha nem? - kérdeztem rá.
- Hát...