What Is Love? (Bts/Twice ft. Tokyo Ghoul ff.)

8: Korán

- Szia - köszönt rám. Biztos észrevette, hogy figyelem. Aj, én hülye!
- Hali - köszöntem vissza, mielőtt beállt volna a dadogás.
- Máris mentek? - kérdezett rá.
- T-t-tudo-od, é-én... - próbáltam összeszedni magam, de ebben több dolog is megakadályozott. Az egyik a vér és a húscafatok gondolata volt, a másik pedig a fiú hangja. Olyan, mintha nem akarná, hogy itt hagyjam. Bánatot és sóvárgást tükrözött.
- Nem bírja a vért - fogta meg a kezem Hosi - Az előbb hányt.
- Értem - sütötte le szemét, amiben szomorúság és csalódottság csillogott.
Hoseok gyengéden húzni kezdett, így megindultam. Dahyun nem öltözött vissza, csak elkísért minket a szobájáig. Mi kimásztunk, a kerítésen kívül viszont a fiú ismét megfogta a kezem.
- Mi a baj? - kérdeztem rá.
- Féltelek - szorította meg a végtagom - Túlságosan bejön neked. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nyugodj meg - dőltem neki - El tudom nyomni. Semmi baj nem lesz.
- Remélem - lazított szorításán.
Találtunk egy még rövidebb utat, ami nem vitt el a belvárosba, és egy elágazásnál el lehetett jutni még Hoseokhoz is.
Köszönésképp megölelt, mint általában. De most sokkal szorosabb és hosszabb volt. Tényleg aggódik értem. Örülök, hogy van egy ilyen jó barátom.
- Már megint hol voltál?! - förmedt rám a nővérem - És miért van hányás szagod?
- Nayeon elhányta magát és hazakísértem - magyarázkodtam - Emiatt nagyon el is fáradtam, szóval szeretnék aludni.
- Házid nincs?
- Töltsek? Már a suliban megcsináltam - azzal az emelet felé vettem az irányt. Néha megkérdőjelezem őt. Erősebb szaglása van, mint egyes ghouloknak. Amúgy... ha Jiminnek olyan jó a szaglása, akkor miért nem érezte rajtam a hányást?
Ne! Már megint Jimin! Ki kell vernem a fejemből! Visszatérve akkor Momora. Nagyon jó szaglása van, amit főleg a főzéshez használ, ezáltal enni is nagyon szeret.
Étvágyam hiányában ledőltem az ágyamra, és majdnem el is szundítottam, de megakadályozott a laptopom pittyegése. Megmozgattam az egeret, és a retinámat kiégető fény a kijelzőn jelezte, hogy valaki bejelölt. Ki más, ha nem Kim Dahyun?
Visszajelöltem, lehajtottam a képernyőt, átöltöztem a pizsamámba, és ledőltem aludni.
Reggel valami olyasmire keltem, amire a legkevésbé számítottam. Vagyis csak kevésbé, mert rosszabb is lehetett volna.
Hoseok a képembe hajolva "keltett".
- Jézus - pattantam fel, ami nálam ilyen reggel ritka - Te meg...?
- Van kedved korábban jönni? - húzódott egy kicsit messzebb.
- Ez nem vall rád - ültem fel már rendesen - Mi bajod van?
- Nem tudom - vakarta meg a fejét - lehet az aggódás teszi.
- Lehetséges - nyújtózkodtam, majd kikecmeregve a szekrényemhez léptem - Mit vegyek fel?
- Lepelruhát - poénkodott - Szerintem te jobban ismered a ruhatárad.
- Oké~ - azzal, behunytam a szemem, és kivettem az első dolgokat, amik a kezem közé kerültek. Az eredmény egy világoskék, spagettipántos atléta, egy szürke, az ujjánál szabdalt pulcsi, és egy sötét harisnya lett. Felvettem még hozzá egy rövid, fekete farmert, majd végre valahára megnéztem az időt.
- Komolyan... felkeltettél 6 óra előtt? - néztem az ágyon ülő fiúra.
- Hé, legalább van időnk elmenni a városba - vont vállat.
- És pontosan miket is akarsz csinálni? -  fésültem meg a hajam.
- Mehetnénk kajálni~, sétálni~, enni~, gyalogolni~...
- Szóval éhes vagy - sóhajtottam - Akkor ma én fizetek.
- Mire fel? - lepődött meg.
- Eddig legalább 73 alkalommal vettél nekem kaját a saját pénzedből. Most meghálálom.
Gyorsan bedobáltam a cuccaimat a hátizsákomba, szedtem ki pénzt a fiókból, és megindultunk a városba. Első utunk egy belvárosi kávézóba vezetett.
- H-hyuna - lepődtem meg - Rajtam kívül már mindenki dolgozik?
- Tudod kell a pénz - sóhajtott - Mit adhatok?
- Nekem egy eszpresszó lesz - szólalt meg Hobi.
- Egy latte machiatot kérek - adtam le én is a rendelést. Megpihentettük kora reggel megkínzott lábainkat leülés formájában, és megvártuk, amíg kihozza nekünk. Én át is nyújtottam a pontos összeget, de ő annak csak a felét vette el.
- Egyet fizet, kettőt vihet - kacsintott a barátomra, majd visszament a pulthoz kiszolgálni a többi vendéget.
- Hát tesó - álltam fel - Még szerencse, hogy elvitelre adta.