Connection

Az első (+18)

Miután hazaértünk lecibálta rólam a ruháim, betett a fürdőkádba és megnyitotta a csapot. Csak akkor zárta el, amikor engem már teljesen bedorított a víz. Megfogott egy fürdőpamacsatot és lágyan kezte mosni felsőtestem. A hatás nem maradt el. Először csak nagyobbakat sóhajtottam, majd hímtagom is egyre elevenebbé vált. Nem ment lejjebb a köldökömnél. Hozzá akartam érni magamhoz.

-Nem Will-mondta komoran-ma csak én érhetek hozzád.

Arckifejezéséből láttam, hogy nem viccel. A mások álltal szokásosan nyugodtnak tűnő mimikáján én megláttam azt amit más nem. Dühös. Méghozzá nagyon dühös. Én se láttam így sokszor, pedig lassan hat éve már, hogy megismerkedtünk és előttem nem játszotta meg magát, vagy ha igen, át láttam rajta. Úgy képzelem ilyen arcot vághatott, amikor a húgát megölték.

-Rendben.-mondtam és feltettem kezeim a kád szélére, hogy lássa tényleg nem csinálok semmit.

Valószínűleg a férfi szavai akasztották ki ennyire, de ostobának és szerencsétlennek éreztem magam, amiért nem figyeltem. Hannibal nagy estéjét sikeresen elszúrtam. Reméltem a munkaszerzéssel minden jól ment és a jelenetem előtt elrendeztek mindent. Nem értettem, hogy akkor miről volt szó a pánikrohamom miatt, de gondolom semmi jóról. Ismét csak akadály voltam, egy lassító tényező. Eldöntöttem, hogy legalább a büntetésemet szófogadóan viselem, hamár csak egy kolonc vagyok.

Hannibal maga is levetkőzött és bele ült a forró vízbe. Melkasát a hátamnak nyomta. Éreztem a haragot a bőrén keresztül. És még valamit. Törődést. Gyengéden ölelt át és egy hirtelen mozdulatot se tett. Nagyon sokáig maradtunk így.

-Hannibal, én sajnálom-mondtam szinte suttogva-meg tudsz nekem bocsájtani, amiért folyton az utadba állok.-mert így volt.

Ő és én számtalanszor próbáltuk megölni a másikat és elvenni a számára fontos dolgokat. Ő megkapta az elmémet, én meg a szívét. Még most sem tudom, hogy a történetünk egy dráma vagy egy komédia. Egyszerre sírok és nevetek magunkon, amiért ennyire reménytelenek vagyunk. A szétválasztást már nem élnénk túl.

De ő erre egy nagyot sóhajtott és még szorosabban ölelt. Csak percek múlva szólalt meg.

-Will, nem rontottál el semmit. Nem a te hibád ami történt. Különben is, ne felejtsd el, hogy én semmi másért nem vagyok itt, csak hogy veled lehessek. Nem azért szöktem el Baltimoreból, mert a francia nyelvtudásomat akartam frissíteni.-ki engedett az ölelésből és megfordított. Kezével arcomat simogatta, homlokát enyémhez érintette és mélyen a szemebe nézett-Azt pedig senkinek, még neked se tűröm, hogy becsmérelje az én férjemet!

-Most megkéred a kezem?-kérdeztem döbbenten. A ma esti dráma után egy ilyet bedobni.

-A válaszodat várom.-meglepően szigorúan ejti ki a szavakat. Mintha az apámnak kéne beismernem, hogy elcsentem valamit a hajóról.

-Igen.-súgtam, majd kihúztam magam és esküre emeltem a kezem-Én Will Graham ezennel férjemül fogadom a legfontosabb embert az életemben, aki nem ítél el, akármilyen is vagyok és a legkülönlegesebb ételeket készíti, Hannibal Lectert.

Utolsó megjegyzésemen elnevette magát. Még sosem láttam így nevetni. Gyermeki volt és ártatlan, pedig amin nevetett talán a legnagyobb bűn, amit valaki elkövethet. De minek áltatom magam, én is elkezdtem kuncogni. Az erkölcs, ami minket elítél és a törvény, ami meg is ölne. Egyik se érdekelt már, hiszen akit ők büntetni akarnak, itt nevet előttem, miután megkérte a kezem. Az ÉN kezem. Molly után nem gondoltam, hogy mással házasodnék. Igazából vele se. Nem is értem, hogy mit műveltem az elmúlt években. De ez mostmár nem számított. Will Graham halott és csak egy embernek kell emlékeznie rá. Hannibal Lecternek.

                               ***
Nem is emlékszem mikor nevettem ilyen jót. Végre valaki aki színtén látja a szépséget a kannibál humorban, bár még messze van az igazán kreatívaktól,
de egy tapsot megér.

Miután angyalom elmondta az esküt, ki is kaptam a kádból és az ágyfelé vettük az irányt.

-A nászéjszakánk is ma lesz?-kérdezi incselkedve.

Szerencsére már nem árad belőle az önutálat, az én fortyogó haragom azonban még nem nyugodott meg. Nem rajta fogom kitölteni, hanem egy igazán goromba emberen, akinek volt mersze szakadt kúrvának nevezni újdonsült férjem. Csak győzzem türelemmel kivárni.

Ledobtam az ágyra és fölé másztam. A bőrén lévő vízcseppek csillogtak a gyér holdfényben. Megcsókoltam. Először csak gyengéden, majd nyelvemet bedugtam a szájába és érzékeny pontjait cirógattam vele. Az eredmény pedig egy halk nyögés a csókba és egy keményedő hímtag volt.

Eldöntöttem, hogy csak egy kicsit, de gonosz leszek vele. Elkezdtem végig csókolni az egyik, majd másik lábát végig ügyelve arra nehogy a férfiasságához érjek. Majd feltérdeltem és négykézlábra állítottam az akkor már bódult angyalom.

-Szeretnél megkóstolni?-nyújtottam neki oda elsőre csak az ujjaim.

Nah....gyhon....vhic..ches..-lihegte és már be is kapta őket. Nem hiába, az intelligens humor nem a helyzetből adódik, hanem a poén kedvéért kreál egy helyzetet.

Amint eléggé benyálazta, fenekéhez nyomtam kezem. Will kérdés nélkül cuppant rá férfiasságomra, mint gyerek a nyalókára. Az érzés, nos, nyilván valóan még nem volt férfival, ezért szabadon maradt kezemmel igazgattam a fejét. Egy hirtelen mozdulattal azonban, egészen a torkáig nyomott. Ez már elég stimuláció volt ahhoz, hogy felnyögjek, ő pedig a reakció hallatán folytatta. Elvettem kezem a fenekétől, mert éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Két kézzel emeltem el fejét. Sejtésem beigazolódott.

Köhögve próbált levegőhöz jutni, közben öklendezett, szeméből pedig könnycseppek csordultak ki.

-Will ne hajszold túl magad.

-De nem tudom máshogy, mert akkor nem élvezed.-mondta és ismét a péniszem után nyúlt.

-Elég!-dörrentem fel, egy kicsit magamat is meglepve.

Fenékkel magam felé fordítottam és miközben hátát simogattam, belé helyeztem a mutató ujjam. Felnyögött és ráfeszült az ujjamra. Elkezdtem a fenekét csókolgatni, hogy ellazuljon, majd belé helyeztem a másodikat. A harmadik után már vonaglott alattam.

-Most beteszem.-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, amire ő csak bólintott.

Hátára fektettem és miközben belé hatoltam, lágyan megcsókoltam. Ő belesikkantott a csókba, mire elégedetten elmosolyodtam.

Ezután egyre gyorsítottam a tempón. Will olyan aranyosan sírt alattam, hogy megettem volna. Na azért óvatosan az ilyen gondolatokkal. Nem Hannibal Lecter, Willt nem fogjuk mézzel megkenni, hogy a bőre karamellizálódjon sütés közben, így bent tartva a nedvességet és... Na szóval nem. Még egyszer sem értem hozzá férfiasságához és ő sem. Szót fogadott, aminek eredménye egy mámorítóan kínzó szex.

-Hannibal... kérlek.... már.. nem... bírom-nyögte.

Én is közel voltam, de annak érdekében, hogy együtt mehessünk el, taktikát változtattam. A gyors tempó lassult, viszont erőteljesen ostromoltam egy pontját, a prosztatáját. Nem kellett sok idő mire sírva sikítva élvezett, ahogy én is.

                               ***
Azt a jó kurva életbe bazdmeg. Ilyen jó szexet én még soha...Pedig hozzá se ért a farkamhoz. Ahh...

Miután végezünk, még mélyen megcsókolt, mielőtt mind a kettőnket elhagyta az ereje és jóformán elájultunk.

Reggel mikor felkelltem, persze ő már ágyba hozta a reggelit és várta, hogy felébredjek. Azt hiszem tetszeni fog ez a fajta házas élet. Nem kérdezek rá, hogy miből van a reggeli. Igazából felesleges lenne. Tudom a választ mielőtt feltenném a kérdést.

-Köszönöm a reggelit, de az enyhén kesernyés íze megmaradt.-Hannibal főztjei fantasztikusak és bármit rak elém jó étvággyal eszem. A bármi lassan tényleg magába foglal mindent. De már az izlésemet annyira kicsiszolta, hogy érzem az alapanyagok beszerzésének körülményeit.

-A séf nem volt a megfelelő lelki állapotban.-felelte. Mostmár tudom miért olyan nyugodt ma reggel.