Connection

Régi barátok

A testünk egymáshoz simult és éreztem a heves szívverését. Álltalában kimért és hűvös, ezért különösen meglepő volt számomra, hogy ilyen szenvedélyesen tud csókolni. Az ajkai átvándoroltak a nyakamra, ahol először gyengéden szívta, majd erősen harapta a bőrt. Felnyögtem a fájdalom és gyönyör okozta érzéstől. Magabiztos mosollyal nyugtázta, övé a kontroll. Elkezdte lehámozni rólam a ruhámat és a felsőtestemet simogatni. Mikor az összes réteg lekerült rólam, szájába vette férfiasságom. Felnyögtem érintése hatására. Keze közben a fenekemet markolászta, de a lyukhoz nem ért hozzá. Már úgy éreztem nem bírom tovább.

-Hannibal...én...

-Ne tartsd vissza Will!

Nem tettem. A lihegésem csillapodásával egyre inkább figyeltem rá. A nadrágjában, amit le se vett, jól észrevehető volt merevedése. Nem mondott semmit csak megcsókolt. A csók íze furcsa volt és akkor tudatosult bennem, hogy nem hagyott kárba veszni belőlem egyetlen cseppet se. Nem zavart, sőt örültem, amiért éreztette velem, hogy fontos vagyok. Nem csak ezzel, hanem az egész kontaktus alatt. Szerettem volna én is adni neki valamit, de ő nem kért semmit.
                             ***
Megízlelhettem az én kék szemű angyalomat. Az érzés majdhogynem eufórikus volt. Úgy éreztem, ennél több most egyikőnknek sem kell. Nem akartam sietni, hiszen még rengeteg alkalmunk lesz egymás társaságát és testét élvezni.

Amint Will felöltözött, egyből útnak is indultunk a legközelebbi város felé. Csendben követett, nem kérdezett semmit. Úti célunk két napi járásra volt tőlünk, de sietni akartam, mert láttam, partnerem a láz miatt már szédül egyik fától a másikig. Itt nem tudtam neki megadni az orvosi ellátást, amire szüksége volt. Egy hirtelen jött ötlet után felkaptam a hátamra és folytattuk tovább utunkat.

Sikerült a várható idő előtt odaérnünk, már pirkadat előtt az utca lámpák mellett gyalogoltunk. Egy nyilvános telefonfülkét kerestem és közben azon gondolkoztam, honnan szerezzünk pénzt. Amikor találtunk egyet, az ördög szerencséjének betudható, hogy valaki ott felejtette a tárcáját. Gyorsan tárcsáztam.

-Igen?- Chiyo vette föl a kagyló túl oldalán.

-Itt vagyunk a lakásomtól nem messze, az első városban északra.

-Azzonnal indulok.

Chiyoban azt szerettem a legjobban, hogy önálló. Nem kérdez, nem kell magyarázkodnom, hogy kivel vagyok, hol és miért. Csak teszi a dolgát, amiért tartom.

Nem sokkal később megérkezett egy nagy furgonnal. Beszáltunk és kezembe nyomta új iratainkat.

-Dr. Kain és Mr. Abel Fallen?

Ő csak bólintott. Vissza kellett fognom egy nevetést az iróniára. Chiyonak volt humorérzéke, de nem tolakodó. Az ilyen kis apró momentumokban lehetett felfedezni. A testvér gyilkos hasonlat nagyon is illett ránk. Ha arra gondoltam, hogy Will mit fog ehhez szólni, még erőteljesebb lett a késztetés a nevetésre. Nem kellett sokáig várnom.

                               ***
-Chiyo, nem is tudtam hogy ennyire... khm...khm-a nevetésem köhögésbe torkollott, ugyanis a sós víz álltal összehúzott sebem felszakadt.

Hannibal még a kocsiban összevarrt. Megérkeztünk egy ismerős épülethez. Éjfél körül lehetett. Már csak egy szobában világított a lámpa. A sötétség miatt egészen addig nem tudtam beazonosítani az épületet, amíg be nem mentünk és Hannibal fel nem kapcsolta a lámpát. Nem voltak szép emlékeim a helyről. Ahhoz a bizonyos szoba felé haladtunk, majd benyitottunk. Hannibal csak annyit mondott:

-Jöttem beváltani az ígéretem, Alana.