Csoport-terápia

5,

[...]

Másnap reggel Lola korán felkel. Mindig szomjas ébredés után, ahogy most is, szóval elindul a konyha felé, hogy igyon egy pohár vizet. Az ajtónál azonban megtorpan, mert hallja, hogy a fal túloldalánál beszélgetés folyik. Tudja, hogy nem illik hallgatózni, viszont magasról tesz az illemszabályokra. Próbál hallgatózni, mert lehet, hogy számára értékes információkat tudhat meg. Zsuzsa és Ben beszélgetnek valamiről. Ben panaszkodik, hogy megint nem aludt jól, és hogy fáradt. Hall valamilyen zörögést. Mintha egy kis dobozba lennének kavicsok, és azt rázogatná valaki. Óvatosan kiles a fal mögül, hogy megnézze mi okozza ezt a hangot. Zsuzsa kezében meglát egy gyógyszeres dobozkát, de nem tudja milyen gyógyszert ad a fiúnak. Visszabúj a fal mögé, hogy ne vegyék észre. Hallja, hogy Ben rákérdez arra, hogy neki biztos jó lenne-e az altató. Ebben a pillanatban világosodik fel Lola. Az amit Zsuzsa adott Bennek, az altató. Ekkor valami nagyon légbőlkapott ötletnek tűnő terv jut eszébe. Még nem örül előre, mert tudja, hogy rengeteg szerveszkedéssel fog járni, de ha minden jól fog menni, akkor meg fog valósulni a fejében szőtt terve. Gondolataiból felébredve veszi észre, hogy már elmentek Zsuzsáék, szóval ismét megindul vízért.

[...]

Reggeli után mindeki megy amerre akar. Ben-t nagyon leköti valami, ami Lolát pont nem érdekli, hogy mi az, de legalább nem a szobájában van. Lassan közeledik az említett helység felé, közben pedig folyamatosan nézi a környezetének tevékenykedéseit. Eljut az ajtóig, ahol nem vár semmit azzal, hogy benyisson. Körbenéz a szobában, és konstatálja, hogy ugyan olyan mint a sajátja. Nem húzza az időt, szemével azonnal keresni kezdi a gyógyszer dobozát. Meg is pillantja az éjjeli szekrényen. Kinyitja és kivesz belőle néhány szemet, amit berak egy kis zacskóba. Visszateszi a dobozt a bútorra, majd kisiet a szobából.

[...]

Ebéd után megkeresi Jákót, hogy beszéljen vele. Nagyon reméli, hogy segíteni fog. Nagyon örülne neki, ha a terve nem itt botlana meg. Félrehívja egy kevésbé nyílvános helyre, néhány szó ereéig. Lola szobájába mennek, majd a lány becsukja az ajtót és az ablakot is, nehogy bárki bármit is meghalljon.

-Szeretném, ha segítenél valamiben.-fordul Jákó felé. Szemkontaktust teremt vele, hogy érzékeltesse, komoly témáról lesz szó.-Ez számomra az egyik legfontosabb esemény lesz. Ezért szeretném, hogy te segíts. Megteszel nekem egy óriási szivességet?

-Aha!-vágja rá azonnal Jákó a választ. Arca most is semleges, semmit nem lehet kiolvasni belőle.-Miről van szó?

-Segíts nekem öngyilkosságot elkövetni!-fog rá a fiú kezére. Nagyon reménykedik abban, hogy nem tántorodik vissza ettől a kéréstől.-Kérlek!-suttogja. Szemei bekönnyeztek, bár nem érzi magát szomorúnak. Szinte semmi nem vált ki belőle pozitív érzelmeket. A negatívak pedig számára olyannyira megszokottak, hogy nem méltataja említésre őket. Lehet hogy az elkeseredettség miatt gyűlnek könnyek pillái közé. Nem tudja mi lesz, ha elutasítja Jákó a kérését. Feje búbját nekitámasztja az előtte lévő mellkasára. Csend telepedik le a szobára, amit csak Lola nehéz levegővételei zavarnak meg. Jákó simogatja a neki támaszkodó barna hajút. Így maradnak még néhány percig, azonban ezt ők nem érzékelik, mert elveszett az időérzékük a helyzet atmoszférája miatt. Jákó megfogja Lola arcát és felemeli azt, hogy a szemébe tudjon nézni.

-Segítek.-csak ennyit mond, de a lánynak csak ennyit kell, hogy mondjon. Megtörli könnyes arcát, és kisírt szemeit. Némán mond egy köszönöm-öt, majd ismét nekitámasztja a fejét a fiú mellkasának. Nem azért, mint az előbb. Most azért, mert megkönnyebbült. Jákó ismét simogatni kezdi Lola haját, és közben elkezdi mondani a halál menetrendjét.

-Ma este szeretném. Amikor már mindenki alszik. Nem akarom, hogy megmentsenek. Már ha érek nekik annyit, hogy kihívják a mentősöket.-ál meg egy pillanatra. Elgondolkozik ezen egy picit, aztán rájön, hogy senki nem számít semmit.-Szereztem altatókat. Szeretném, ha segítenél bevenni őket.-néz fel Jákó szemeibe.-Szeretnék szép halált. Láttam egy nőt, aki nagyon gyönyörűen feküdt egy autón, miután leugrott valahonnan... Mintha nem is halt volna meg, csak mintha ráfeküdt volna a berepedt kocsira.-A fiú csak bólint egyet, ezzel jelezve, hogy eljutott az agyáig minden, amit mondott neki.

-Megteszek mindent amit tudok, hogy eleget tegyek a kérésednek.-mondja Jákó. Még egyszer rásimít Lola hajára, majd távozik a szobából.

[...]

Mindenki szállingózik el az asztaltól, mert befejeződött a vacsora. Lola már alig várja a felszabadítását. Egy börtönbe került születésekor, és van valaki aki segít megszökni. Az élet maga egy zárka, csak egyes embereknek lakájosabb és jobb jutott, míg másoknak nem. Az is lehet, hogy mindenki ugyan olyat kap, és rajtunk múlik milyennek látjuk. Ezzel a gondolattal eljátszik egy darabig a fejében. A filozófust megszégyenítő gondolatmenetét a telefonja rezegése szakítja félbe. Jákó küldött neki egy fotót egy gyönyörű fekete ruháról, és egy fehér rózsáról. Lola megnézi hány óra van, és csak most veszi észre, hogy már tíz elmúlt. Körbenéz, és látja, hogy teljesen üres az a helyiség, ahol ő eddig volt. Arra következtet, hogy elaludt. Elmegy a konyhába, hogy töltsön vizet a félliteres műanyag palackjába. Ezután bemegy a szobájába, ahol nagy meglepetésére, Jákó már tartózkodik. Az ágya tele van vörös virágszirmokkal, és Jákó kezében a fekete ruha, meg a fehér rózsa található. Lola zavartan mosolyog Jákóra, miközben odasétál hozzá. Szavak nélkül is megértik, hogy a másik mit akar mondani. Némaság telepszik le a szobára, miközben Lola felveszi az imént bemlített ruhát. Odasétál a táskájához és ad egy papírt Jákónak. Pontosan tudják mi az, anélkül, hogy a másik tudtára adták volna szóban. A lány előveszi a pirulákat, majd ezt is a fiú kezébe nyomja a flakonjával együtt. Lola leül az ágyára és Jákó mellette áll. Lehajol hozzá, és egyenként adja a szájába a gyógyszert, miközben mindig itat a lánnyal egy kis vizet, hogy könnyebb legyen lenyelnie. Miután mind a tizenkettő tablettát sikerült bevennie lefeküdt az ágyára. Szemeit becsukva várja halálát. Csakhamar leáll szervezetének zakatolása, és már csak Jákó szívverését és lélegzetvetelét lehet hallani. A fiú a lány ball kezét a feje fölé helyezi és egyik ujjához odarakja a fehér rózsát. A másik kezét a hasára teszi és a markába rakja a cetlit, amin a végakarata szerepel. Készít egy képet Loláról (lásd a fejezet elején levő képet). Felhúzza a redőnyt és lekapcsolja a villanyt, hogy meglegyen a szerinte tökéletes atmoszféra. Végül elhagyja a szobát, és a sajátja irányába indul.

[...]