Csoport-terápia

1,

Lola kómásan nyitogatta szemeit. Nagyon nem szeret későn kelni. Ma viszont inkább egész nap az ágyában fetrengene, mint hogy elmenjen a terapeutához. Sajnos szülei észrevették a hegeket a kezén és már nem lehet azzal etetni őket, hogy minden rendben van vele. Pedig ő tényleg nem érzi magát betegnek. Egyszerűen csak máshogy tekint mindenre. Mióta körülötte hullanak az emberek, közel sem mondható életvidámnak, mosolygósnak vagy barátságosnak. Lola nagy lustálkodásában észre sem vette, hogy anyja egy sporttáskával jött be szobájába és kezdte el belepakolni a lány ruháit. Csak akkor eszmélt fel amikor anyja elhúzta a függönyét és kinyitotta az ablakát. Hunyorogva tekint összepakolt dolgai felé, majd kérdőn anyjára. A nő csak egy szót köpött oda lányának: Költözöl. Lola ledöbbenten nézi végig ahogy anyja elhagyja a szobát. Néhány percig még dermedten ült és bámult maga elé. Nem tudja hogy reagáljon. Örüljön, hogy megszabadul a szüleitől. Vagy féljen, mert nem tudja hova fog menni. Viszont lassan felismerte, hogy elég sokat időzik. Érzi, hogy baj lesz abból ha nem megy le AZONNAL. Gyorsan kipattant ágyából és felvett egy fekete-szürke vízszintes csíkos hosszú ujjú pólót, egy farmernadrágot, ami a térdénél ki van szakadva és egy sötétbordó garbó pulcsit. Magához vette telefonját, annak töltőjét és fülhallgatóját. Kiment a szobából és amikor elindult a lépcsőn meghallotta, hogy szülei beszélgettek. Halkabra vette lépteit, és próbált minél többet értelmezni a hallotakból. Apja megkérdőjelezte anyja döntését, miszerint jobb lesz neki egy terápiás csoport társasága, élete azon részén amikor problémákkal küzd. Többet nem mondtak, ugyanis Lola lába alatt megreccsent az egyik léc a lépcsőből. Visszavált rendes tempójába, és úgy indul meg a szülők felé. Kérdőn tekint a két felnőttre, akik csak egy fintorral nyugtázzák lányuk mai öltözékét. Apja egy fejbiccentéssel jelezte a lánynak, hogy indítson a kocsihoz. Lola nem akar most energiát fecsérelni az ellenkezés művészetének invitálásával a szüleinek, ezért csak szótlanul megindul a garázs irányába. Beült a kocsi hátsó üléseinek egyikére. Bedugta a telefonjába a fülest és hallgatta a "depis" szövegeket. Amikor apja beült a volán mögé mosolyogva maga mellé invitálta lányát, aki kicsit húzta ugyan a száját, de végül eleget tett a férfi kérésének. Beindult a kocsi és Lola már csak akkor eszmél fel amikor az autópályán száguldanak célállomásuk felé. A leányzó lejjebb csúszik ülésén és a táskájából kihalász egy könyvet. A könyv, név szerint Vérbe öltözött Anna, amit ő csak VÖTA-nak hív. Kicsit furcsa rövidítés, de a mi csajunk nem arról híres, hogy jó beceneveket ad. Viszont olvasni imád, de csak a horrort és az olyan ifjúsági regényeket amik lelki betegségekről szólnak. Ez a könyv kilóg azok közül amiket eddig olvasott, ugyanis ennek a történetének az egyik szála a szerelemre siklik. Lolát nem zavarja különös képen, még egy szellemgyilkosnak vagy egy szellemnek is lehetnek érzései. A szülei meg csak örülnek, hogy végre olvas a feltétel nélküli szeretetről, amit a lány mostanában senkinek sem ad. Folytatja olvasását, nem figyelve semmire a külvilágból. Hőn szeretett tevékenységéből apja szakítja ki, mondván, hogy megérkeztek. Lola kiszállt az autóból és ami legszembetűnőbb volt neki, hogy senki sincs itt. Rajtuk kívül csak néhány másik tinédzser van jelen. A lány kérdőn tekint körbe, a másik négy gyereket vizsgálva. Azt hitte egyedül lesz, de tévedett. És ezzel az összes jelen lévő tizenéves így volt. Furcsán nézték a többieket, illetve azok szüleit. Lola megrémült, csak úgy mint egy másik fiú. Azonban másik két gyereken a düh lett úrrá, és egy hajszálnyira vannak attól, hogy ne teljen be az a bizonyos pohár. Viszont az ötödik személy, aki nem mellesleg fiú, össze van zavarodva. Csakhamar megérkezett egy középkorú nő, aki nem mellesleg Lola és még két másik fiú terapeutája. A nő szembesítette azzal a pácienseit, hogy mostantól ezen a környéken laknak, és egymás jelenlétét kell elviselniük. Végezetül pedig minden tininek adnak egy karszalagot, amit nem tudnak levenni, plusz értesítik a terapeutát illetve saját szüleiket, hogy ha elhagyja ezt a kihaltnak mondható övezetet. Miután minden fontosnak mondható információt megtudtak a tizenévesek, elköszöntek szüleiktől és elindultak megkeresni a hálókörzetüket. Senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom, hogy senki sem akart egy légtérben lenni a többiekkel.