A Vég Kezdete - Végtelen Háború 2.

14. fejezet

LEO VALDEZ

Otthon, édes otthon...

Egész nap senkinek sem beszéltem az álmomról Percyvel. Még a végén valahogy Annabeth fülébe jutna. Akkor persze vége lenne a nyugalomnak, és mindenkit azzal nyaggatna, hogy menjünk el Percyért. De nemhogy az álmomat, még azt sem mertem neki elmondani, hogy védelem alá kell vinnünk. Még a végén megőrülne és kinyírna. Így is már az őrület határán van szegény. Mondjuk nem hibáztatom érte, mert hát már kétszer is elvesztette Percyt, egyszer pedig úgy, hogy Percy halott volt. Aztán még ott van Charlie is, aki miatt megint ideges, mert hát egy háború végén született, és egy másik kezdetén még csak pár napos. Igaza van Percynek, hogy védelem alá akarja küldeni őket.

Az egykori Jupiter Táborban két napot töltöttünk a mentőakcióra való felkészüléssel. Ez alatt azon gondolkoztam, hogy milyen dologra gondolt Pnévma, amit Thanosnak magának kell elintéznie. Kicsit aggasztott a dolog, de nem szóltam róla a többieknek. Viszont az utolsó éjszaka Kalüpszónak elmondtam.

Mind a ketten feküdtünk az ágyban, Kalüpszó pedig rákérdezett:

- Mi bánt? - kérdezte.

- Semmi - válaszoltam ösztönösen.

- Ne hazudj, légy szíves - kérlelt. - Tudom, hogy bánt valami, nem vagyok hülye. Ismerlek már sok éve.

- Csak Percy miatt aggódom - kezdtem. - Meg Annabethék miatt is. Láttam Percyt. Még az Argo-n. Álmodtam - sóhajtottam.

- De miért nem mondtad el?

- Nem akartam senkit sem ezzel frusztrálni - mentettem magam.

- És mi történt az álomban? - kérdezte Kalüpszó, én pedig szép részletesen beszámoltam neki az álomról. A nimfa figyelmesen végighallgatta, s közben párszor a szájához tette kezét. - El kell mennünk érte, mielőtt tesznek vele valamit!

- De még azt sem tudjuk, hogy hol van. Hogy egyáltalán a Földön van-e - ellenkeztem. - Meg fogjuk keresni és ki is fogjuk szabadítani, de nem tudunk a helyről semmit.

- Azt mondtad egy palota volt - mondta Kalüpszó. - Kérdezzük meg Thort! Ő biztos tudja, hogy hol van Thanos palotája.

- De majd csak holnap - ásítottam. - Jó éjszakát - csókoltam meg, és húnytam le a szemem.

Másnap az indulás előtt egy órával még beszéltem Annabeth-szel, hogy most nem kéne velünk jönnie. Hát nem fogadta túl jól.

- Mi az, hogy nem?! - csattant fel. - Percyről beszélünk! Nekem is mennem kell!

- Gondolj Charlie-ra is, Annabeth! - mondtam neki. - Percy sem azt nem akarná, hogy a saját, sem pedig Charlie életét kockára tedd. Kérlek szépen maradj itt, a biztonságban! Visszahozzuk Percyt, de kérlek, most maradj itt!

Láttam, hogy Annabeth teljesen ideges. Tudtam, hogy nem fogja ezt ennyiben hagyni. De most tévedtem. Annabeth életében először igazat adott nekem. Csak megölelt, és annyit súgott a fülembe, már a sírással küszködő hangon:

- Hozzátok vissza - kérte, majd megfordult, és elment a háza felé. Ekkor Drew-hoz és Sadie-hez fordultam:

- Maradjatok vele! - mondtam nekik. - Kalüpszó is itt marad. Jót fog nektek tenni egy kis baráti társaság. Egy kis nyugalom.

- Kik mennek még? - kérdezte Sadie.

- Potterék, Zoé, Frank, Hazel, a Bosszúállók és én - soroltam fel gyorsan. - Ne aggódjatok, meg leszünk.

Sarkon fordultam és beszálltam az Argo-ra. Indulásra készen álltunk.