A Vég Kezdete - Végtelen Háború 2.

0. fejezet

PERCY JACKSON

A halál után

Miután lecsapott a fény, Void és én... hát, hogy is mondjam, elporladtunk. De szó szerint. Még a kardom, a Szellem is velem halt. És így velem is maradt.

A lelkemért maga a Halál, vagyis Thanatosz jött.

- Gyere velem, Percy Jackson - mondta, és sétálni kezdett. Némán követtem. - Nem fognak veled kegyesen bánni.

- Nem értem - mondtam.

- Nem fognak azért veled másképp bánni, mert hős vagy - magyarázta.

- Nem is gondoltam.

- Sajnálom, Percy - mondta Thanatosz egy kis idő hallgatás után.

- Mégis mit?

- Hogy még az újszülött gyermekedet sem láthatod. Szörnyű érzés lehet.

- Az egy kicsit azért megnyugtat, hogy ő már egy biztonságos világban fog felnőni - mondtam. - Egy Void mentes világban.

- Vannak Voidnál sokkal veszélyesebb lények is, Percy - mondta Thanatosz. - Sokkal veszélyesebb lények, akik Void bukása miatt fogják támadni a földet.

- De miért mondod el ezt nekem? - kérdeztem. - Már úgysem tudok semmit sem tenni.

- De tudsz, csak még nem tudod - mondta Thanatosz, majd kinyitotta a Hollywood felirat alatt levő lejáratot az Alvilágba, s bementünk. Ott a rég látott iroda várt minket, és persze Kharón.

- Percy Jackson, a nagy hős - mondta Kharón kárörvendő hangon. - Tudtam, hogy nemsokára szerencsénk lesz egymáshoz.

Hallgattam.

- Rendben, ha nincs mondani valód, akkor térjünk is a tárgyra! - Kharón egy aktát vett elő, és lapozgatni kezdte.

- Megpróbálnám a háromszoros újjászületést - böktem ki gyorsan. Kharón nevetett egyet.

- Szóval a mélyen tisztelt Halál nem mondta el neked, mi? - nevetett tovább, majd hirtelen komoly arcot vágott. - Nem próbálhatod meg, Jackson.

- Tessék?!

- Bizony. Nem kerültél be az Elysium-ba.

- Mit tettem?

- Először is rengeteg isten és istennő ellen harcoltál már életedben, sokakat megkínoztál azzal az ichor irányító képességeddel - mondta Kharón. - Aztán tiltott erőt is használtál, ami egészen pontosan a fényidomítást takarja. Ez annyit jelent, hogy képes vagy használni a fényes szellemi energiát.

- Tiltott erő?! Statera ajándékozta, mielőtt meghalt!

- Igen, ő áldott meg téged ezzel a hatalommal. És te éltél vele. Tiltott erő a szellemi energia használata. Ez által még Aszfodélosz-mezejére sem kerülhetsz, ahogy Daniel Wilson sem került oda. Kitaláltad már, hogy hol lesz a végső nyughelyed?

- Tartarosz... - suttogtam.

- Bizony, a Tartarosz. Egyedül annyi emgedményt kaphatsz, hogy szabadon járhatsz a Tartaroszban, és nem az Örök Szenvedés Tüzében kell kárhoznod. Ezt köszönheted apukádnak és Hádésznak is. Mármint hogy ezt az engedményt megkaphattad. És most, viszlát - Kharón meghúzott egy kart, és az alattam levő talaj eltűnt, én pedig zuhantam a feneketlen mélységbe.

★★★

A következő pillanatban a Tartaroszban találtam magam. Úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem. Ugyanolyan gonosz és folytó volt, mint amikor legelőször jártam itt.

Szóval ezért van a Flegmatón - gondoltam. - Hogy a sok lélek, akik a Tartaroszban kószál, ne kárhozzon el.

Miközben néztem ki a fejemből, és hitetlenkedtem, egy hang szólalt meg mögülem:

- VIGYÁZZ! - kiáltotta egy vörös hajú lány. Nem Rachel volt az. Sokkal fiatalabb volt. Kb tizenöt évesnek tippelném. De amire vigyáznom kellett, az nem ő volt, hanem ami kettőnk között volt. Egy pasasra, aki valamilyen telepatikus erővel irányította a földet. Még a Tartaroszban is.

Rámhajította a követ, én pedig elugrottam előle. Aztán a lány támadta meg a pasast, tűzgolyókkal meg földdel. Ezt mind védte a pasas, aztán én jöttem. A Szellemmel - ami egyszercsak megjelent a kezemben - kaszabolni kezdtem a pasast, de nem tudtam eltalálni. Mikor már megúntam a levegő kaszabolását, egy fénygolyóval dobtam meg a pasast, amitől padlót fogott. A lány vörös szeme ekkor fehéren izzani kezdett, majd valahogy a talpából tüzet idézett, és odarepült a még mindig tántorgó pasashoz. Ott a lány egész testében lángolni kezdett, és egy madár alakú tűz keletkezett körülötte, ami elindult a pasas felé, majd szétrobbant. A következő pillanatban sem a pasas, sem pedig a lány nem voltak tovább ott.

Aztán a látásom homályosodni kezdett, és egyszercsak a nagy fehérség jelent meg előttem.