Semmi. Semmikor. Sehol.

8.

Benyitottam az ajtón és 3 mérgesen néző szempár fogadott. Pár másodpercig az ajtóban álltam, de senki sem szólalt meg.
-Na, hol a végítélet? - nevettem el magamat kínosan. Türelmetlenül vártam, hogy végre túlessek rajta, így tettem egy lépést jelzésül.
-1975. November 15. Mond ez neked valamit Nancy?- nézett rám Lily.
- Ömmm... nem?- feleltem értetlenül, mivel csöppet sem értettem mire akar kilyukadni.
- Ezen a napon ígérted meg, hogy nem keveredesz bajba velük. Rémlik?- válaszképpen bólintottam.
- És az, hogy a sárga földig leittad magadat velük, az igenis baj.- szólalt meg Sarah. - Úgy, hogy nem is emlékszel semmire. Ki tudja mit csináltak veled?
- Ők a barátaim, mit csináltak volna?- kérdeztem vissza. Félek, tudom mi lesz ebből.
- Nancy ők fiúk! Te meg lány vagy!- helyeselte őket Juliette- Alig ismered őket!
- Ez nem igaz- csattantam fel. Lily kérdően, mégis mérgesen nézett rám.
- Nancy. Tudod hogy igen. - Lily oda jött és megfogta a vállam.
- És mi is pontosan ennek a beszélgetésnek a célja? Merthogy nem nagyon értem mire akartok célozgatni.- vettem le a kezét a vállamról.- Bűntudatot nem ébresztettetek bennem, ahogy megbánást sem.- Juliette ingerülten fogta a halántékát és nyitotta volna a száját de közbe szóltam.
- És akármennyire próbálkoztok, ti nem vagytok a szüleim. És nem is lesztek. Ne is akarjatok azok lenni, mert ti a barátnőim lennétek, ha nem próbálnátok egyfolytában "nevelni". Mert azt csináljátok.- egészítettem ki a komor nézések végett.
- Ezt azért csináljuk, mert másképp még nagyobb bajba keverednél! - Sarah végignézett rajtam, de ahogy kimondta észre is vette mekkora egy ostobaság ez.
- De ez nem egészséges! Kellemetlen és nonszensz. És most ha megbocsátotok- toltam őket el előlem, miképp odamehessek az ágyam. Leültem felvenni a mackó nadrágom és felsőmet. Nem értem és sosem fogom megérteni hogy miért ilyenek velem, mert nem is értettem ezt.
- Azért nem érted, mert buta vagy, önfejű, indulatos, és önző.- tette hozzá Sarah.
- Köszönöm- mondtam majd célirányosan megindultam az ajtó felé és kimentem azon.
Az emberek akaratlanul és akaratosan is címkéket aggasztanak egymásra. Mint például ha hoznak neked otthon egy csésze teát. Azt válaszolod, hogy: Köszönöm! Aranyos vagy! Ez egy címke. Ezek a címkék megmaradnak bennünk. Ránk ragadnak a személyiségünk építgetése közben. Ezért nagyon kell vigyázni, hogy milyen jelzőkkel illetjük meg a másikat.