Új Asgard (befejezett)

Felragyog a Nap

Mint minden hajnal az elmúlt években, ez is kinn érte Thort, a csillagos ég alatt. A távolba meredt, összeszűkült szemmel meredten bámulta a horizontot. Észre sem vette, de szinte a rögeszméjévé vált, hogy minden Napfelkeltét lásson. Maga sem tudta miért áll kint minden hajnalban, annyiban azonban biztos volt, hogy válaszra várt. Választ vár a miértre. Amikor a csípős tavaszi szél végigfutott a mezőn, összeborzongott, és kabátját szorosabbra fogta magán. Beletúrt hajába, amit azóta a végzetes nap óta nem hagyott megnőni. Miért is hagyta volna? Mi szüksége volt már királyi fürtökre, hiszen se népe, se trónja, sem országa nem volt már régóta. Királynak született ez volt az öröksége, de mit ér egy király egymagában?

- Nincs már senkim. Egyedül maradtam.

Gondolatai fényévnyi távolságban jártak. - Mindent elveszettem. Mind vesztettünk. Mindannyian. Elvesztettük a barátokat, én elvesztettem a családomat, elvesztettünk egy részt önmagunkból.  Nem tudok aludni. Éjjelente mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy mit tehettem volna?

- Sejtettem, hogy itt talállak - szólalt meg valaki a háta mögött, és Thor nagyon jól tudta, ki áll a háta mögött, anélkül, hogy megfordult volna. - Újra itt vagy, mint minden reggel, barátom.

- Igen, mint minden reggel, Bruce. - Banner volt az, talán az egyetlen a megmaradt csapatból, akivel közel kerültek egymáshoz.  A lelkiismeretfurdalás, a gyász és a harag összekötötte őket, erősebb kapocs volt ez, mint bármi. Erősebb, mint a barátság. Banner azóta nem tudta megmagyarázni, hogy akkor miért hagyta cserben az a másik, akiben nem csak Thor és ő saját maga, hanem még ellensége, Loki is bízott.

Volt egy tervük,  igazából csak Loki terve, és amit végül is majdnem sikerült végrehajtani.  A támadás annyira hirtelen jött, hogy egyikük sem tudott tiszta fejjel gondolkodni, sem Thor, sem Valkűr de még Heimdal sem, aki kétségbeesetten magyarázkodott, mert Thanos rejtve maradt mindent-látó szeme elől. Egyedül Loki, aki mindig is mások előtt járt egy lépéssel, ő maradt józan, ráadásul jól ismerte támadójukat, Thanost. Loki tudta, hogy Thanos és csatlósai világról világra járnak, és lemészárolják az ott élők felét. Loki terve az volt, hogy engedjék át a hajót, mert ha ellenállnak mindannyian elpusztulnak. Azonban ha együttműködnek, a nép felének lesz esélye túlélni. Loki kérte Hulkot, hogy ne mutatkozzon, csak ha hívják, és Thort, hogy ne tegyen semmit, bármi is történik.

- Kijátszom a Titánt - ajánlkozott Loki -, egyszer már sikerült, talán most sem lesz másként. Ha átállok hozzájuk, téged biztosan életben hagy. Még egyszer az életben bízz bennem, testvérem!

Thor bízott Lokiban, ő igen, de a többiek inkább a titkos fegyverükben bíztak, hiszen jól ismerték Hulk hatalmas erejét. De ami történt, az mindannyiukat meglepte, és kétségbe is ejtette. Hulk mint mindig most is zúzott, miután Loki hívására előugrott,  iszonyú erővel támadt a Titánnak, aki szinte játszi könnyedséggel tette ártalmatlanná. Ami ezután történt már nem volt megtervezve, és Thor hiába is próbálta volna megakadályozni öccsét, tehetetlenül nézte végig hogyan tesz kétségbeesett próbát, hogy megölje támadójukat. Nem akart hinni a szemének, hogy pusztán egyetlen megmaradt tőrével képes megtámadni azt, aki előtte egyetlen ütéssel kishíján agyonverte a Zöld Fenevadat.

Thor hosszú percekig  azt hitte ez is része Loki tervének, de amikor látta élettelen testét, kitekeredett tagjait, pórusaiból szivárgó vérét, rá kellett döbbennie, hogy az egyetlen, aki megmaradt neki, akit hosszú idő után visszakapott, végleg elment. Ez nem egy újabb trükk, ez a vég. Thor akkor ott megbocsájtott Lokinak mindent. - Mindig is te leszel a csínytevés istene, de több is lehetnél. - Akkor ott bebizonyította, hogy mindig is több volt.

"Felragyog még a mi Napunk!" Ez volt az utolsó, amit Loki neki mondott, de miért mondta, mit akart üzenni, erre várt választ minden hajnalban. Reménykedett. Miben? Talán abban, hogy testvére egyszer csak felbukkan a távolban, fekete haja meglebben a szélben, és széles mosollyal - amit minden csínye után magabiztosan virított - egyszerre csak előtte terem?

Pontosan valami ilyen belépőre várt, de  reménye minden egyes nappal egyre fogyott.

Közben a távolban megjelent a Midgard napjának első sugara. Mindketten hallgattak. Bruce tudta, hogy Thor a testvérére gondol, hiszen Loki neki is sokszor az eszébe jutott. Talán félreismerte, talán mind félreismerték.

Thor azóta már elmesélte mindenkinek, amit megtudott, hogy Lokit Thanos küldte akkor régen, és hogy öccse nem saját akaratából cselekedett, hanem az a Végtelen kő, ami a jogarából Víziót keltette életre, az parancsolt Loki elméjének is. Elmesélte, hogyan mentette meg később Loki Jane Foster és az ő életét is, és hogy milyen bátran küzdött mind a Sötét Elfek mind a nővérük hadseregével szemben, és hogy önfeláldozása árán menekült meg a népük fele Thanostól.

Az, hogy mi lett a maradék asgardival azóta sem derült ki, életjelet nem adtak magukról.

Thor szemét bántották az éledező napsugarak, de nem zavarta, hogy könny szökött a szemébe. Letörölte azt a kabátja ujjával, majd sarkon fordult és nyomában Bannerrel az épületbe ment.