Új Asgard (befejezett)

Szerettelek

Sokáig csak a jégóriások morgása hallatszott. Loki elégedett volt. A serege amilyen ostoba, olyan hűséges. Bár az asgardiak lettek volna hozzá ennyire hűségesek. Nem haragudott rájuk, hiszen minden okuk megvolt rá, hogy gyűlöljék. Becsapta őket, többször is. Először amikor Thor száműzetésben volt a Földön, aztán amikor felvette Odin alakját, és végül amikor sodródtak az űrben.

Felsóhajtott, és lehunyta a szemét.
- Sigyn, bocsáss meg. - Lassan felállt, és ahogy távolodott a tróntól úgy változott vissza, bőre újra márványfehéré, izzó vörös szemei zölddé.

- Mit képzeltek ostobák! - kiáltott fel - Ki engedte meg, hogy a testvéremet fenyegessétek?

A harcosok összezavarodva hátráltak, félreálltak, és közöttük Loki Thorhoz lépett. A földön térdeplő vállára tette a kezét, és ráparancsolt. - Állj fel! Egy király nem térdelhet! - Fejével intett, és néhányan Valkűrhöz léptek. - Kísérjétek vissza a szobájába. Ketten őrizzétek, mert ha véletlenül kimenne a szabadba, nem garantálhatom, hogy életben is marad. - A nőhöz fordult - Csak a saját érdekedben. Odakinn rettenetes a hideg, tudod.

A kék óriások meghajoltak, és szó nélkül teljesítették királyuk parancsát. Thor hallotta apjától, hogy Loki tisztavérű jégóriás, de ahogy összehasonlította őket, kezdett benne kételkedni. Loki alig ért a válláig a legalacsonybbnak is, pedig magas volt, magasabb, mint egy asgardi. És bár erős volt, sosem ért volna fel az ereje ezekéhez, viszont észbeli képessége messze túlszárnyalta akár az egész testőrségét, együttvéve. Loki kivételesen okos volt, és ehhez ravaszság és fürge észjárás is társult. Thor sosem vallotta be neki, de ezt irigyelte tőle, ő bármennyit tanult volna sem ér a nyomába. Tulajdonképpen a verekedésen kívül semmiben.

Valkűr visszanézett rá, de Thor  kénytelen be bevallani magának, hogy öccsének igaza van. Aki egy király ellen lázad, az nem érdemel kegyelmet, és valóban hálával tartozik Lokinak, hogy harcosát életben hagyta.

Lokit nézte, és büszke volt rá. Milyen határozottan áll, kezében a jogarral, magabiztos és méltóságos, vélekedett, és megállapította, a kisöccse igazi király lett. Thor tudta, hogy Loki mindig is jobban értett az uralkodáshoz mint ő valaha is fog, és ez most igazolást is nyert.

Loki állta a tekintetét, majd intett Thornak, hogy kövesse. Egy jóval kisebb, de annál melegebb szobába vezette. Levette palástját, és intett a testvérének üljön le, majd ő is helyet foglalt.

- Sokáig sodródtunk céltalanul - vágott bele -, vártuk mikor ütnek rajtunk kalózok, fosztogatók vagy akár Thanos csatlósai. Néhányan a sakaari gladiátorok közül életben maradtak, de nagyon kevesen, és közülünk is kevés hadba fogható volt.

Italt öntött. - Nem tudtuk volna megvédeni még magunkat sem, nem hogy a népet. Ne haragudj, de tudtam, hogy Thanost nem tudjátok legyőzni, hogy úgyis véghez viszi amit eltervezett. És tudtam azt is, hogy ha ez megtörténik, mi már nem lehetünk azon az átkozott űrhajón. Ekkor jutott eszembe Jottunheim.

Mindketten ittak. Az ital erős volt, és ahogy kiürült a pohár Loki újra töltött.

- Mielőtt ideértünk volna, akit lehetett kiképeztünk, harcolni tanítottunk, hiszen még én sem tudhattam, hogy mi vár itt ránk. Elfogadnak-e engem királyuknak, vagy csak a régi királyuk gyilkosát látják bennem? - A pohár újra üres lett, de nem sokáig. - Hidd el, nem éreztem semmit az igazi apám iránt. Mintha egy rovart csaptam volna agyon. Ostoba volt és hataloméhes. Csak a bosszú éltette, és az alkalomra várt, hogy Odint megölhesse. Én megadtam neki az alkalmat, de elkésett, és végül én öltem meg őt.

Thor már a harmadik pohár után volt, és kezdett melege lenni. - Hogyan állítottad a népedet az oldaladra?

Loki felkapta a fejét? -  A népemet? Az én népem a te néped, Thor!  A jégóriások inkább csak a szolgáim, mint a népem. A fajtám ugyan, de sosem tartoztam közéjük.  Ahogy Asgardba sem. Én nem tartozom sehová. Soha nem is fogok. - Hosszú ideig hallgatott. - Jól időzítettem. Banner nem harcolt az ellen, hogy belelássak a fejébe, mert mással volt elfoglalva, és ez elég volt hozzá, hogy csak egy rövid időre is, de megtudjam, Thanos megszerezte a köveket. Látni nem láttam semmit, csak a kétségbeesést éreztem, és tudtam, hogy mit kell tennem. A tizedelés Jottunheimet sem fogja kímélni, és ezt használtam ki. A jégóriásokat megfenyegettem, hogy ha nem engedelmeskednek nekem, ha nem fogadnak el uralkodójuknak, egyetlen intésemre elpusztítom, megritkítom a fajtájukat. Ők nem tudhatták, hogy azt nem én okoztam, de amikor látták hogyan porladnak el sorra egymás után, aki életben maradt belátta, hogy velem nem érdemes ellenkezni. - Loki arcát a kezébe temette.

- Sokan haltak meg? - Thor látta, hogy Lokinak nehéz erről beszélni, de tudni akarta az igazságot. - A megmaradtakból, még sokan tűntek el?

Miután Loki felemelte a tekintetét, egy ideig csak egymást nézték. Thor érezte, hogy más is van, azon kívül hogy a megmaradt asgardiakat is elérte Thanos haragja, még más is van ami öccsét ennyire elszomorította. Várt, és nem kérdezett.

Rettenetes volt az a pillanat, az a borzongató némaság, látni, hogyan foszlanak semmivé emberek, a barátai. Azóta Thor magát okolta. Ha akkor lecsapja Thanos fejét, akkor az Univerzum semmit nem tudott volna az egészről. De ő bolond fejjel, bosszúszomjasan támadt a Titánra, akit csak megsebesített. Látta Lokit a kezei között meghalni, és ez olyan iszonyú lángoló haraggá gyúlt benne, hogy elvesztette a józanságát. Most is kezdte ugyanezt érezni, csak most az italtól. Hallgattak. A tűz ropogása és a fa sírása hallatszott csupán.

- Nem akartam, nem gondoltam, hogy őt is, hogy nem tudom megvédeni. - Loki hangja elcsuklott az emléktől. - Reméltem, hogy túléli, de az Univerzum máshogy döntött. Már tudom mit éreztél, miféle félelem és tehetetlenség tombolt benned, amikor Jane a halálán volt. És én hogy élveztem a vergődésed. Sosem gondoltam, hogy egyszer én is átélem ugyanezt.

Thor mindent értett. A kisöccse felnőtt, végre felnőtt, de milyen áron. Emlékezett még Loki szavaira, amiket nem akart hallani, de amik szóról-szóra igazak voltak. "Ma vagy holnap, 100 év semmiség! Egy szempillantás! Nem tudsz rá felkészülni!"
Mennyire féltette akkor Jane-t. De ő biztonságban van, Loki viszont gyászol, és ez fájdalommal töltötte el Thor lelkét. Szeretett volna segíteni, de nem tudta hogyan fogjon hozzá, és azt sem tudta, Loki vajon engedné-e.
Mi történt kettejük között? Mi volt az, ami ilyen áthatolhatatlan távolságot vert kettejük közé? Hol volt az a pont, ahonnan nem volt visszaút? Talán újra kellene kezdeniük, igen. Meg fogja próbálni.

- Hogy hívták?- kérdezte Thor.

- Sigyn.

Thornak ismerős volt a név. - Gyógyító volt, ugye?

- Igen. Gyógyító. Megmentett, kétszer is. Az ő testét használtam a meneküléshez, aztán azért, hogy életben tartson, vagy ha úgy akarod, feltámasszon a halálból. Utána már nem engedhettem el, szükségem volt rá, hogy elfogadjanak vezetőjüknek. De erős volt és védekezett. De engem nem tudott legyőzni. - Loki elmosolyodott. - Ilyen erős nővel még nem találkoztam. Gyönyörű volt, és teljesen megváltoztatott. Thor, én nem akartam. Én is védekeztem, harcoltam az érzéseim ellen, de aztán leleplezett, és én megadtam magam. Azt hittem végre én is átélhetem azt, amit te, hogy szeretnek, olyannak amilyen vagyok. De, mint ahogy a te sorsod is az lett, hogy egyedül maradtál, úgy rám is ez várt.

- De én legalább tudom, hogy Jane él.

Thor megveregette öccse vállát. Emlékezett hogyan próbált Loki annak idején együttérezni vele, amikor hallotta hogy szakítottak Jane-vel. Nézte a testvérét. Látszott rajta, megviselte az elmúlt időszak. Már régen nem volt az a bájos arcú kölyök, a huncutság is tovatűnt a szeméből. Loki meglett férfivé vált. Az asgardiak sokkal később öregszenek a földi emberekhez képest, de Thor látta magán is az öregedés jeleit, és most közvetlen közelről látta az öccsén is. Mi lesz, ha eljön a vég? Vajon melyikük hal meg előbb? Loki asgardi ugyan, de jottuni is. Vajon látja-e majd meghalni? Vagy ő megy el hamarabb? Beleborzongott a gondolatba.

Soha többé nem akarja látni Lokit meghalni.

Soha többé!

- Lehet meg tudjuk változtatni a múltat. - Igyekezett elterelni a gondolatait az elmúlásról. - A többiek, tudod a Bosszúállók, most is azon fáradoznak, hogy valahogy sikerüljön. Nem sokat értek abból, amit csinálnak, de...

A másik nem reagált. Kiitta a poharát, és hátradőlt a kereveten. Szemeit lehunyta, majd elaludt. Kiskorukban Loki sokszor szökött át az ő ágyába, mert apjuk olyan mesét mondott, amitől megrémült. Addig ébren maradt, amíg öccse elaludt, így vigyázott rá. Most is így volt. Felemelte, talán kicsit nagyobb erővel is mint kellett volna, de az is lehet csak az ital tréfálta meg, és azért tántorodott meg, de aztán ahogy Lokit felnyalábolza, rögtön megérezte, hogy milyen könnyű, és az ágyába fektette. Csizmáját lehúzta a lábáról, a padon lévő állatbőrökkel betakarta. Melléfeküdt, és még sokáig nézte az arcát, figyelte hogyan simulnak ki a ráncai, ahogyan egyre mélyebbre süllyed a pihentető álomba.

Hallgatta egyenletes légzését, majd érezte hogyan ragadnak le az ő szemhéjai is. Még hallotta mielőtt lezáródott az ólomnehézzé vált szemhélya, ahogy Loki álmában azt suttogja:

- Szerettelek. -