Új Asgard (befejezett)

Áruló

A két férfi nézte egymást, ám egyikük sem szólt, nem is mozdult. A süket csendet Valkűr hangja törte meg, ahogy felkiáltott.

- Azonnal vedd le a láncokat rólam te átkozott! - A nő szinte eszét vesztve próbált megszabadulni, de csak annyit ért el, hogy a bilincs húsába tépett, mély sebeket hagyva bőrén. Sziszegve fordult Thor felé. - Fenség, mire vársz még? Szó nélkül hagyod ezt az egészet?

Thor döngő léptekkel indult meg Loki felé, aki nyugodtan állt, és várt. Vagyis csak kívülről tűnt nyugodtnak, csupán álca volt a mosoly az arcán. Felkészült a megsemmisítő csapásra, amit bátyja fog rámérni öklével, vagy ami gyorsabb halállal jár, a villámaival. De nem bánta. Az, hogy nem válaszolt az üzeneteire, Lokit kétségbe ejtette. Thor meghalt, csak erre tudott gondolni.

Kockáztatott azzal, hogy hagyta magát "megölni" Thanossal keze által, de nem volt más választása. Tudta, hogy a Titán őrülten ragaszkodik a rögeszméjéhez, ahhoz, hogy kettőből csak egy maradhat. Ha őt megöli - vagyis azt hiszi, hogy megölte -, akkor életben kell hagynia Thort. Ezt a tervét persze senkinek nem árulta el, mert ebbe bátyja nem egyezett volna bele, és akkor többet is vesztettek volna, mint a népük fele.
Igen, nem csupán Thor, hanem már Loki népe is volt. Sosem fogadták el, sosem fogadták be, de amikor uralkodhatott felettük - még ha álnokul becsapva is őket, Odinnak adva ki magát - , valahogy máshogy kezdett rájuk nézni. Másodszor lett Asgard királya, és megfogadta magának, hogy ezúttal már semmit nem ront el, és csakis a nép érdekeit tartja szem előtt, nem pedig a saját vágyait. Thor messze járt, a távollétével csak jót tett,  hiszen amíg ő királyságának megelégedettségén munkálkodott, addig bátyja a Végtelen köveket kereste. Persze egynek sem bukkant a nyomára, de addig sem volt útban.

Loki békét teremtett, és újra aranykor köszöntött Asgardra azáltal, hogy levette kezét a nyolc birodalomról. Persze Midgardhoz már régen nem volt köze. Szabadságot ajánlott minden világnak, és ezért csak annyit kért cserébe, hogy Asgardot ne háborgassák, és ha egyszer segítségre szorul ő, vagy a népe, ne habozzanak segíteni.

Arról nem tehetett, hogy ezt a hirtelen jött szabadságot nem mindenki értelmezte úgy, mint ő. És arról sem tehetett, hogy néhányan, a birodalmak közül, Odin ellen fog terveket szőni, mert nem felejtették el, hogyan igázta le őket. Mint kiderült lánya, Hela segítségével tette mindezt, rabszolgasorba hajtva világokat. 

Hela, a halál úrnője. Loki mindig is érezte a titkot Odin körül, de soha nem sejtette, hogy van egy nővérük, azt hitte, ez a titok vele kapcsolatos. Ha lett volna lehetősége, szövetkezett volna a nővérükkel, de csak annyit tudott tenni, hogy erőhöz juttatta azáltal, hogy megnyitotta az utat Asgard felé.

Vagy Hela szövetségese lesz, vagy Thoré. De amíg a Sakaaron volt, és látta milyen hatalmas erő lakozik a bátyjában, egyértelművé vált, ki mellé kell állnia. Ott, a csatában Hela serege ellen, látva hogyan talál végre magára Thor, büszke volt rá, minden féltékenység és irigység nélkül. Még soha nem érezte ezt. Rájött, hogy mindenek ellenére szereti Thort, és bármire képes érte.

Még meghalni is!

Loki tehát várta, hogy hirtelen haragú testvére lesújtson rá, hiszen utolsó szavai amiket hozzá intézett, arról győzték meg Lokit, hogy Thor továbbra sem bízik benne, és hogy bármennyire is igyekezett, nem tudta meggyőzni arról hogy már elege van a kettejük között dúló harcból.

Loki Thor égkék szemébe nézett, és továbbra sem mozdult, pedig bátyja már előtte állt. Most jött el a pillanat, hiszen hiheti azt, újra elárulta, és egyszer régen ígéretet tett, ha elárulja újra, megöli.

Fejében visszhangoztak Thor hozzá intézett utolsó szavai: "Te tényleg a legrosszabb testvér vagy!"

Testvér, igen, de nem rossz. Soha nem voltam ilyen jó, suttogta akkor magában.