Új Asgard (befejezett)

Még két tudós

Határtalan volt az öröm, amikor végre megérkeztek, s bár annak ellenére, hogy erősen sötétedett, még mindannyian ébren voltak, Starkot kivéve, aki még kiütve hortyogott. Banner iszonyú fejfájással ugyan, de legalább pihenten ébredt.

Clint kapott egy szobát, Natashával elvonultak, hiszen rengeteg megbeszélni valójuk volt.

Selviget Bruce kísérte és már útközben megtalálták a közös hangot.

Thor egyedül maradt a nappaliban Jane Fosterrel, aki zavartan tekintgetett körbe, egyik lábáról a másikra állva szorongatta a bőröndjeit. Thor megigézve bámulta, hiszen még mindig gyönyörű volt. Barna haja lágyan omlott a vállára, és a szeme csillogott a félhomályban.

- Azt hittem nem jössz el. Féltem, hogy a harag, amit irántam érzel, vissza fog tartani. - Thor hozzá lépett, és amikor Jane ránézett, nem érzett mást, csak hogy most a karjába kell szorítania, és el sem engedni soha többé. De Jane megelőzte és az ölelésre tárt karokba nyomta a bőröndöket. - Bocsáss meg Jane, de egyszerűen nem voltam olyan állapotban, hogy keresselek.

Nem szóltak egymáshoz addig amíg Thor a szobájába nem kísérte. Lerakta a bőröndöt az ágyra, és az ablakhoz ment. - Nem is tudom, hol kezdjem? Talán ott, hogy eljöttem, miután közölted, hogy ez kettőnk között nem fog működni. Sokáig nem találtam a helyem, utazgattam mindenfelé, de aztán rájöttem, hogy Asgardban lelhetek csak nyugalmat. - A háta mögül a neszezés azt jelezte, hogy Jane a bőröndjét pakolja és Thor csak remélte hogy közben figyel. - Aztán amikor Asgardba értem kiderült, hogy atyám, nem atyám, hanem Loki vette át a helyét.

- Loki életben van? - Jane felkiáltott, és Thorhoz lépett. - De hiszen láttunk meghalni! De jó hogy él, szeretném megköszönni neki, hogy megmentette az életemet. Olyan hősiesen viselkedett én meg felpofoztam, pedig nem is érdemelte meg.

- Igen, életben maradt - mordult fel Thor, és már azon volt, hogy vitát indítson róla, Loki vajon megérdemelte-e a pofont vagy se, de inkább csak legyintett. - , kisemmizte apámat, és száműzte ide, de ez egy hosszú történet. A lényeg, hogy Apám meghalt, Asgard elpusztult, és ide tartottunk, hogy menedéket találjunk, de megtámadtak minket, és Loki is meghalt, megölték miközben engem védett. - Thor lehorgasztotta a fejét. - Mindenkit elvesztettem, Jane. Nincs már senkim. Loki volt az utolsó rokonom, de már ő sincs. Ezen képtelen vagyok túllépni.

Ekkor valaki halkan kopogott az ajtón. Bruce volt az, Tony felébredt, és nagyon nyűgös. Várnak mindenkit a megbeszélésen.

Jane Thorhoz lépett, és a karjára tette a kezét. - Rettenetesen sajnálom. Részvétem. - Ahogy megérintette Thor végre nyugalmat érzett, és meglepetésére nem törtek rá heves érzelmek. Pedig azt hitte, talán majd most kapnak egy második esélyt.

Mind a nappaliban ültek, Stark a sarokban vizet kortyolgatott, és látszott rajta, hogy dühös. De amikor minden szem rá szegeződött, haragja csillapodni kezdett, felállt, és letette poharát az asztalra.

- Amint látom három fővel többen vagyunk azóta. Ennek örülök, ugyanakkor nem feledhetem a tényt, hogy valaki orvul megmérgezett. - Nathasára mutatott - Clint, örülök, hogy előkerültél. Téged ismerlek, és önt is ismerem doktor Selvig. De a kisasszonyhoz személyesen még nem volt szerencsém. - Hozzá lépett, és kezet csókolt.

- Bemutatom neked Jane Fostert. - Thor illedelmesen állt fel. - Én javasoltam, hogy hívjuk ide Eric-kel együtt, mert úgy hallottam elakadtatok.

Stark Bannerre nézett, aki nem állva rosszalló tekintetét, a kezét kezdte tördelni, és inkább arra figyelt, de aztán bevallotta, amit Stark makacsul nem volt hajlandó elismerni: - Igen, megakadtunk és jól jön a segítség.

- Én előbb kérdeznék valamit. - Clint vágott a szavába. - Nekem magyarázatot ígértek arra, hogy mi is történt itt. Senki nem tudott semmit. Majdnem kitört a harmadik világháború, totális anarchia, járványok, éhínségek mindenfelé, de az igazságot még mindig nem tudjuk.

Most mindenki Thorra nézett, aki kinézett az ablakon át a sötét égre, és mesélni kezdett. Aztán ahogy haladt előre a történetbe a többiek is becsatlakoztak. Clint, vagyis Ronin figyelmesen hallgatott, és egyetlen egyszer sem vágott a szavukba. Amikor végre eljutottak odáig, hogyan jutott hozzá Thanos az utolsó végtelen kőhöz is, és mi történt utána, és hogy most felcsillant a remény a dolgok helyrehozatalára, Clint felállt. Nem szólt egy szót sem, csak állt, és az arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Tony Natashára nézett, aki szintén nem tudta, hogy mire számítson.

- Tehát, most azért vannak itt, ők ketten, hogy talán, és ez egy erős talán, vissza lehet ezt az egészet csinálni? - Keserűen felnevetett- Időutazással? - Hirtelen kiköpött, amire senki nem volt felkészülve. - Nevetséges!

Sokáig nem szóltak egy szót sem, aztán a csendet Selvig professzor szinte bocsánatkérő hangja törte meg. - Én ezt azért nem mondanám. Folytak már kísérletek a múltban is, de meg volt kötve a kezünk. Sem megfelelő energia, sem műszaki megoldások nem voltak a birtokunkban, de van tudomásom róla, hogy komoly kutatások folytak ebben a témában. - Mosolyogva szétnézett, mintha jó érzéssel töltötte volna el, hogy merenghet a múltban. - fiatal kutató fizikus koromban ismertem egy tudóst, aki pontosan ebben a témában várt tőlünk is ötleteket, mert elakadtak az innovációs kutatásban.  Ahogy most maguk is elakadtak. És milyen érdekes egybeesés - Tonyra nézett -, pont a maga édesapja volt az egyik mérnök, aki ebben a projektben dolgozott.

Tony felállt, és feledve hasogató fejfájását, nevetve lépett oda a professzorhoz. - Érezze magát megtisztelve Selvig professzor. Pont ebben a kutatásban vagyunk most benne, nyakig, a történelem megismétli önmagát. Nagyjából készen vagyunk, de az energia átadással nem boldogulunk. Nem merjük ráengedni a gépre, mert félő, hogy kiégnek az áramkörök, és nulláról kell kezdenünk mindent. De hogy önök itt vannak, már biztosan megoldjuk a problémát. Ha gondolja, hozzá is kezdhetünk. Együtt sikerrel fogunk járni.

Jane felállt. - Ha nem gond, mielőtt hozzáfogunk lepihennék. Az időeltolódás, egy kicsit kifárasztott. De ha nem baj, a jegyzeteket elviszem, és még elalvás előtt elolvasom.

- Természetesen kedvesem, de ugye túl sokat nem akar aludni? - Thor Jane mellé lépett, és rosszalló tekintet szórt Starkra.
- Ne is hallgass rá, ő munkamániás, és különben is két napig egyfolytában aludt.

Jane elköszönt és többen is csatlakoztak hozzá. Banner, Eric Selviggel és Starkkal már nagyban a problémákat tárgyalták, Thor pedig messziről figyelte őket. Ők négyen maradtak ébren, és még hosszú órákon keresztül vitáztak, érveltek és cáfoltak. Thort viszont egyre csak bosszantotta, hogy szinte semmit nem ért abból amiről hárman beszélnek. Előkerültek az italok is, és lassan a szó is elterelődött a fizikáról és olyan dolgok jöttek elő, amihez már ő is hozzá tudott szólni.

Amikor már igen emelkedett volt a hangulat, egyszerre valami megváltozott. Zöld fény villant fel, olyan volt, mint egy smaragd vaku villanása, és meleg fénye lassan beterítette az egész helyiséget. Stark azonnal Tadashit riasztotta, de külső behatolásnak nyoma sem volt. Biztonság kedvéért golyóálló táblákat engedett le a védelmi rendszer az ablakok elé, de nyomban rájöttek, hogy a zöld fény nem kintről, hanem bentről jött. Pontosabban egyetlen helyről, egyetlen személyből származik.

A fény középpontja Eric Selvig volt, aki mozdulatlanul állt, szinte sóbálvánnyá meredve, és láthatóan már nem volt öntudatánál.

Thor kezében már ott volt Vihartörője és Stark is Vasember páncélját magára öltve állt felkészülve minden eshetőségre. Amit látott, arra azonban nem voltak szavak.

Néhány másodperc alatt már nem a jó öreg professzor állt a szoba közepén. Mindannyian döbbenten álltak a jelenés előtt, de Thor volt az, akit a legjobban felzaklatott amit látott.