Amnézia

5.rész

Mikor jobban szemügyre vettem kívülről a házat, észre vettem, hogy kívül mérhetetlenül sok rózsafajta díszítette a kertet. Volt egy kis kerítés is, ami fehérre volt festve, meg egy kis boltíves rózsafuttató a kert bal oldalán. Alatta egy kis asztalka meg székek. Már csak egy hintaágy kellett volna, és mintha álmom házát látnám magam előtt.

- Mikor is költöztünk ide? - kérdeztem, ahogy beléptem az ajtón.
- Nem olyan régen. 4-5 hónapja lehetett, nem sokkal azután, hogy kiadták a könyvedet. De korábban már éltünk együtt úgy 3 évet.
- Az azt jelenti, hogy még gimi utolsó évében jöttünk össze? - lepődtem meg.
- Nem egészen. Gimi és egyetem között a nyílt napon találkoztunk, mert akkor is eltévedtél. Én azt hittem te is a tervezői szakra jöttél ezért körbe vezettelek az épületben. Majd utána Miriam elvitt téged, mondván, hogy rossz épületbe mentél, mert te az üzleti karon voltál.
- Jesszusom, ezt nem hiszem el... - szinte éghetet a fejem a szégyentől. - Nem tudom elhinni, hogy ennyire béna voltam.
- Mindig úgy emlékeztél vissza erre a "balesetre", mint egy jó emlékre. Mert ha aznap én nem lettem volna beosztva kísérőnek, te pedig nem tévesztetted volna el az épületet, akkor soha nem találkoztunk volna nagy valószínűséggel - nevetett.
- Ha így vesszük... De hogy jöttünk össze? - igazából kíváncsi vagyok már egy ideje, illetve még nem tartok ott a könyvben.
- Őszintén szólva nem igazán szeretném elmondani, neked főleg úgy, hogy nem is emlékszel rám, mert biztos frászt kapnál tőle - zavarában elkezdett matatni a hátsó zsebében. - Kérsz esetleg teát vagy kávét?
- Ha kérek, akkor elmondod? - próbáltam lefizetni.
- Miért szeretnéd ennyire megtudni?
- Hoztam reggelit is! Még így se? Azért annyit tudok, hogy a férfiak szívéhez a hasán keresztül jutok el! - emeltem meg a kosarat.
- Haaa... Legyen. De nem a kaja miatt adtam be a derekamat! Mit hoztál?
- Anyum csinált sós palacsintát, én pedig sütöttem olyan teasütit, amit múltkor te is. Csak kicsit túl sütöttem, mert majdnem elkéstem volna - szabadkoztam, mikor kitettem az asztal közepére a dobozkát.
- Haha, ugyan már. Az enyémnél csak jobb lett - azzal be is kapott egyet. - Mit szeretnél akkor inni? A szokásos zöld teát vagy tejes kávét?
- Ha már tea süti, akkor legyen zöld tea. Na akkor kezd az elejéről, hogy jöttünk össze - foglaltam helyet a konyhára néző széken.
- Nagyon jól szórakoztunk mikor körbe vezettelek és valahogy önkéntelenül is beléd akartam botlani. De nem feltűnően! Egyszóval összebarátkoztam néhány üzleti karos diákkal, hogy átmenjek a te épületedbe. Még a lehetéges órarendedet is bemagoltam, hogy tényleg összefussunk a folyosón, vagy az ebédlőben.
- Ezt nem mondod komolyan? - kerekedtek el a szemeim. - Hány lánnyal randiztál előttem?
- Hmmm, olyan 3-4-gyel. Vagy valami hasonló. De igazából soha nem jutottunk semerre, mert mindig kerestem valami kifogást, hogy ne keljen kimozdulnom otthonról. Igazából nem is tudom minek mentem bele, hogy járjak velük. Egyszer az egyiktől még hallottam, hogy csak szimbólumként voltam csak ott - látszott rajta, hogy ez azért szíven ütötte.
- Oh, sajnálom. Na de vissza a mi történetünkre. Melyikünk kezdeményezett?
- Azt egy kicsit nehéz így megfogalmazni. Úgy volt, hogy Miriam mindig előbb észrevett engem, mint te. Te valamiért mindig csak a könyveket bújtad. Majdnem minden héten egy másik könyvet láttam a kezedben, addig míg nem kaptál egy Kindle-t. Szóval igazából Miriam-nek köszönhetjük, hogy egyáltalán összejöttünk. Egy idő után, viszont a haverjaim is észrevették, hogy egyre gyakrabban és sűrűbben látogatom meg őket, majd rájöttek, hogy igazából téged kerestelek. Emiatt tréfálkoztak is, de semmi komoly, még először azt hitték, hogy Miriam miatt, mert csak azt látták, hogy felétek néztem. Meg néha azt, hogy Miriam visszaint. Eléggé ciki volt a helyzet... Mindegy is, egy idő után már te is felnéztél néha, mikor mosdóba kellett menned vagy elmentél kaját venni. Akkor néha találkozott a tekintetünk. Olyankor rám mosolyogtál és én repestem az örömtől. Majd mikor költöztem, kiderült, hogy ugyan abban a koleszban voltunk. Ráadásul szomszédok. Akkor már többet találkoztunk. De csak köszöntünk egymásnak. Mindig siettél be a szobádba, vagy mentél valahova. Soha nem tudtam normális beszélgetést kezdeni - sóhajtott.
- Kezdelek megsajnálni valamiért - kortyoltam bele a teámba. - De azért fura, hogy én se tettem semmit, ha tényleg annyira jól éreztük magunkat mikor körbe vezettél.
- Szerintem csak nem emlékeztél rá - hallatszott a hangjában egy kis csalódás. - Szóval, aztán a vizsgák előtt nem nagyon tudtam ugye átmenni, mert a sok beadandóm miatt, meg aztán nekem nagyon nagy hajsza volt gyakorlati munkát keresni. Őszintén nem akartam, mert akkor nem leszek az egyetemen és nem láthattalak volna olyan gyakran, de valahogy szerettem volna felvágni is vele, hogy van valamennyi fizetésem, és el tudnálak vinni oda ahova szeretnél menni.
- Hát ez nagyon romantikus, de nyálas is - tényleg nem tudtam, hogy ennyire szeretet volna tőlem valamit.
- Haha, gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Mikor először hallottad, akkor is ugyan ezt mondtad - közben kaja szünetet tartott. Látszott rajta, hogy azért eléggé fáradt. - Hol is tartottam... Ja igen. A vizsgák után mikor elkezdődött a második szemeszter megint elkezdtem átjárni a ti épületetekbe. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy azokkal akikkel összehaverkodtam, velük ültél egy asztalnál. Kiderült, hogy egy csoportba lettetek beosztva és éppen csoport megbeszélést tartottatok. Úgyhogy én csak csöndben oda toltam még egy széket és addig elkezdtem én is a saját projektemen dolgozni. Miután befejeztétek, azután végre rendesen betudtam mutatkozni neked, vagyis inkább bemutattak neked. Eléggé hebegtem meg habogtam. Jól ki is nevettél miatta, ami miatt én elakartam süllyedni. De mikor megkérdezted, hogy én voltam-e az aki körbe vezetett téged aznap, el is felejtettem, hogy nevettél és már megint a fellegek felett jártam. Aztán rájöttél, hogy én vagyok a szomszédod, tehát hogy is fogalmazzak, már te is észrevettél. Egy idő után pedig vettem a bátorságot, és elhívtalak randizni. Nagyon lehidaltam mikor igent mondtál, szinte mindent előre elterveztem. De aznap lemondtad, mert lebetegedtél, na akkor azt hittem hogy engem ver a sors. Szóval utána már nem nagyon mentem át a ti épületetekbe, mert azt gondoltam, ha ennyire nem akar semmi se összejönni veled, akkor nem is erőltetem. Aztán egy szép napon te jöttél az én épületembe és kerestél meg, pont mikor konzultáltam az egyik csoporttársammal. Nem tudod elhinni mennyire ledöbbentem, mikor láttalak. Azt hittem igazából halucinálok. Hoztál nekem muffinokat, ráadásul gyümölcsöset, amit imádok. Mondtam, hogy bocsánat képpen, amiért nem tudtál elmenni velem vásárolni a projektemhez. Meg próbáltál elérni, csak már nem mentem át az épületetekbe, és mindig késő este értél haza, mikor már nem akartál zavarni.
- Várj... Szóval te azt hitted randi, viszont igazából csak projektedhez kellettek anyagok? - képedtem el.
- Igen, ezt az ürügyet használtam fel arra, hogy találkozzunk. Tudom, nagyon balek voltam. Nézd el nekem - temette az arcát a kezébe. - Ha tehetném el is felejteném, hogy mennyire szerencsétlen voltam. De mindjárt vége a sztorinak. Szóval utána te kérdezted meg, hogy nem akarnék-e esetleg elmenni veled egy kávézóba vagy esetleg étterembe. Egyből igent mondtam! Aztán mikor kezdtek alakulni a dolgok, én elmentem gyakorlatra. Te meg folytattad tanulmányaidat. De szerencsére a cég az 1 órára volt busszal, szóval maradtam a szomszédod és inkább 1 órával korábban felkeltem, mintsem ott hagyjam a legjobb helyet. De igen, a negyedik randinkon jöttünk össze, miután elmentünk megnézni egy múzeumot - vett egy mély levegőt. Azt hittem mondani fog még valamit. De semmit.
- Jut eszembe, hol van Rudy? - néztem körbe.
- A reakciód a történet végére nagyon mellbe vág... - törölt le képzeletbeli könnyeit. - Rudy ma kozmetikusnál van. Le kell nyírni egy picit a szőrét mert meg nőtt neki alaposan. Szeretnél körbe nézni? Hátha eszedbe jut valami.
- Miért is ne, de előtte elmosogatok - álltam fel a helyemről. - Elvehetem?
- Igen köszönöm. Tudod, milyen régnek érződik, hogy utoljára itt jártál? - fordult hátra a székén. - El se tudod képzelni mennyire. Lehet azt gondolod, hogy túlságosan ragaszkodom hozzád, de ez az igazság. Szeretem megadni neked a teret, mert tudom hogy nem egészséges, ha folyamat a gyakadon vagyok, de amennyire nem érdekeltek azok, akikkel előtted jártam, annyira érdekelsz te engem. Mellesleg, mióta összeestél otthon felszereltem kamerákat, hogy ha megint történne valami, akkor azonnal értesíteni tudjam a mentőket. Nagyon megrémültem aznap, mikor megláttalak a földön heverve.
- Túlságosan aggódsz miattam. De tény és való, hogy a kamera nem egy rossz ötlet - a konyhában meglepően otthonosan mozogtam. Tudtam minek hol van a helye és mit hol találok. Szinte minden fel volt címkézve és meg volt jelölve. Majd észrevettem egy ajtót, ami a kertre nyílt.
- Szeretnéd először a hátsó kertet megnézni? Mondjuk most egészen nagy a káosz, mert éppen ások - szabadkozott.
- Minek ásol? - lestem ki az üveg ajtón. Nagyon szép tágas volt a kert, tele mindenféle növényekkel, meg fűszerkerttel.
- Mert azt mondtad szívesen tartanál halakat, meg tavirózsát, gondoltam, akkor megleplek vele mire visszajössz.
- Ooooh, ez nagyon kedves tőled - vörösödtem el. Majd hírtelen eszembe jutott. - Matt, van ebben a házban padlás?