A valóság színei

Te Fénylő Csillag

Ki mondta, hogy jó vagyok?
Kinek van joga mondani ezt?
Hiába ismertél meg így,
A multam még így sem ismered.
Kitudja mit tettem,
Vagy mit halasztottam?
Hányszor sírtam,
Hányszor nevettem,
Hányszor bántottam,
Hányszor neveltem?
Ki tudja milyen bűnbe vitt a vágy,
S az irigység szavára
Hányszor ugrottam.
Még én sem tudom.
Nem hogy más.
De ez most egy vallomás,
Mert tudod, annyira
Sok mindent tettem.
De veled mindig kedvesen viselkedtem.
Néha talán kissé megbántalak.
Vagy túl komolyan veszem
Viccelkedő szavad,
De én gyűlölni soha nem akartalak.
Épp annyira nem akartalak,
Amennyire szeretni vágylak.
Mert ember vagyok,
És nem őrült vadállat.
Mert érzek, élek,
És mosolygok néha
Rád.....
Rád és az egész világra
Miattad, érted....
Vagy tőled, vagy épp nem.
Mert honnan tudnám én
Hogy jó ember vagy-e?
Van-e jogom mondani ezt?
Mert hiába ismeretelek meg így,
A múltad még így sem ismerem.
Egyre kérek, te fénylő csillag,
Szeress.
És engedd, hogy szeresselek.