A valóság színei

Kérés

Hallgass. Valaki sír. Te nem hallod?
Halk és szörnyű, megtört hang.
Egy haldokló gyenge lélek,
Mely nem bírta el a sors igáját,
S látod, sötétség gyűlt köré.

Nézd, ott térdel. Látod alakját?
Sovány, csupasz és piszkos test,
Csontja már nem bírja el húsát.
Látod a teste lassan elenyész.

Figyeld meg! Észrevetted?
Imára kulcsolta kezét.
Még van benne annyi lélek,
Hogy ne adja fel a reményt.
Ez az egyetlen, mi élteben tartja még.

De mi van ha a remény,  nem létezik?
Ha hamis a fény, csak a szeme kápráz?
Ha semmi jó e világban már nincs,
S ha elindul a kígyók megmarják?

Mi tartja éleben, s miért küzd?
Kérdezné az ember, aki nem hisz,
Mikor a lány a nyakára fűz,
Egy Kerszetet. Melyben a szív,
Leli nyugalmát, s szeretetet.
Egy út, mely mindig a jó útra vezet.
Egy írány, mit ismersz, érzel,
S még sem foghatod fel ésszel.
Mert haldokolsz, én is, te is.
S ha ez a föld is lesz a sír,
Érezd, hogy egy új élet hív,
S a lelkünk megy, a szeretet az mi visz.

Hallod? Valaki sír.
Menny oda és vigalsztald,
Ha sír sírj, ha nevet nevess,
Néhány boldog emléket
Az embereknek szerezz,
S hidd el nekem, megtalál:
A remény  és a szeretet.