✔️Kaméleon (JK FF)

Epilógus - Tanulság (도덕의)

Jeon Jungkook

- Most valahogy jobban örülnék, ha hazudtál volna.

- Kérlek Jungkook. – Mina keze gyengéden érinti meg a vállamat. – Ne csináld már!

- Nem Mina! Ez így akkor sem mehet tovább – ellököm a kezeit, és próbálom az indulatomat visszafogni, ami igazán nem könnyű feladat.

- De, hiszen eddig olyan jó csapat voltunk – látom ajkai rebbenését, de nem vagyok hajlandó elhatározásomon változtatni.

- Igen, múlt időben. Ezt én már nem bírom így tovább! – lecsapom az asztalra a kezemben lévő füzetet.

- Próbálkozom, hidd el! Nagyon is! – látom a szemében az őszinteséget és egy percre meglágyul a szívem, de aztán egy nagy levegőt véve összeszedem magamat.

- Hát szerintem semmire nem megyünk a te hiábavaló próbálkozásoddal – lehet, hogy túlzottan is kemény vagyok, de úgy gondolom, e nélkül nem érnék el semmit. Kell ez a határozottság ahhoz, hogy végül elérjem nála azt, hogy elfelejtsen. Igen is meg kell tanulnia magára számítani, megbízni a saját gondolataiban.

- Most direkt sértegetsz, igaz? Azt akarod elérni, hogy...

- Azt akarom Mina, hogy végre magadtól írj egy rohadt sort, anélkül, hogy engem kérdezgetsz. Soha nem lesz ebből a fogalmazásból semmi, ha minden szóról kikéred a véleményemet. Mellesleg én is munkában vagyok, a vers már majdnem kész, de mivel te folyton megzavarsz, így sokkal tovább tart. Holnap Mr. Nam bekéri az összes írásunkat és két nap múlva prezentálnunk is kell – ledobom a tollamat is az asztalra és dühösen nézek a lányra. Ő csak huncutul mosolyog, amitől még idegesebb leszek. – Most meg ne nézz így rám, mert megint ott fogunk kikötni, mint tíz perccel ezelőtt – nyugtalanul dőlök hátra a székemben.

- Én nem bánom, bár szerintem a könyvtáros nőnek már gyanús lesz, hogy tíz percenként megyünk hátra a polcokhoz.

- Hát itt előtte a világért se csókolnálak meg úgy. Szegényt szerintem már így is zavarba hoztuk párszor.

- Nem tehetek róla, képtelen vagyok visszafogni magamat, ha közel vagyok hozzád. – Felkacag azon az ellenállhatatlan hangon, ami minden egyes alkalommal ide nem illő, igen csak illetlen dolgokat juttat eszembe.

- Elég volt ebből! Most dolgoznunk kell. Azért jöttünk a könyvtárba, mert azt mondtad itt jobban fogsz tudni koncentrálni, mert ha közönség van, akkor talán vissza tudod magadat fogni. Légy szíves tartsd magadat ehhez – de nem bírom ki, én is mosolygok, ha eszembe jut, hogy tíz perce pont én voltam az, aki minden szó nélkül kézen ragadta és hátravonszolta őt a leghátsó polcokhoz egy tüzes csókra. Nem tehettem róla, ahogy a tolla végét a szájához érintette majd aprókat harapva ajkába gondolkodott, képtelen voltam visszafogni magamat. Túlságosan is vonzanak azok a rózsás ajkak.

- Na, te csak hallgass – dorgál meg kedvesen és Ő is mosolyog. – Mutasd azt a verset – venné el előlem a lapot, de nem hagyom neki. Tenyeremmel fogom vissza hirtelen mozdulatát, amitől egy kissé eltépődik a papír.

- Még nincs kész. Megmondtam, csak akkor mutatom meg, ha te is megmutatod a tiédet.

- Most megint hátra akarsz csábítani? – nevet.

- Mina! Összpontosíts a feladatra kérlek, vagy itt hagylak – lehámozom a kezét a papíromról.

- Nem könnyíted meg a feladatomat, de már én is majdnem készen vagyok – kacsint, és újra szájába veszi a tollat. Csak ezt ne! Kikapom a tollat kezei közül és mérgesen rámorgok.