✔️Kaméleon (JK FF)

Szabadság (휴가)

Jeon Jungkook

„Nem tudok nem aggódni. Hiányzol."

Úgy nézem Mina üzenetét, mint ha pislogással el tudnám érni, hogy a betűk összekeveredjenek és valami egészen más értelmű mondattá álljanak össze.

Mondjuk valami olyasmivé, amitől kevésbé szorul össze a szívem és a nyálam se akad meg a torkomon. Nem tudom milyen késztetésből sms-ezgetek vele, mert jólesően ugyan, de felkavarja nyugtalan lelkemet. Még is tetszik ez a feszült várakozás, amíg a válaszát lesem.

Olyan érzés, mint mielőtt a virágot elszakítanánk a szárától. Érezni azt a kis makacs ellenállást, amivel még kapaszkodik, majd végül meglepő könnyedséggel megadja magát, s kezünkbe hullik. És mikor megrezdül a telefon a párnám alatt, messzire akarom hajítani magamtól, mint ha azt kívánnám, hogy ne tudjam a virágot leszakítani, hogy ne engedje magát könnyűszerrel nekem.

Ugyanakkor bizsergető izgalommal vetem magam rá minden üzenetére és mámortól fűtött, heves gyorsasággal szívom magamba szeretnivaló szavait. Nem csak egy virágot, de egy egész rétet szeretnék letarolni, és legszívesebben megírnám neki, hogy milyen féktelen boldogsággal tölt el az, hogy tudom, gondol rám. De nem teszem, hiszen azzal, hogy leszakítom a virágot, tulajdonképpen megölöm. Gyilkossá leszek, ha megadom magam neki.

Éppen ezért hideg és kimért vagyok a lánnyal.

Szánt szándékkal.

Jelenleg Ő az egyetlen kapcsolatom a külvilággal. A srácok csak akkor keresnek, ha segítség kell egy dolgozathoz, vagy este unatkoznak, és a számítógépes játékban elakadva eszükbe jutok.

De Mina?

 Ő eléri azt, hogy úgy érezzem, ott vagyok mellette egész nap! Látom, ahogy az iskola tömött folyosóján lehajolva, csillogó szemekkel, kincsként markolja fel az aranyszínű gombot. Nevetnem kell, ahogy elképzelem Jimin kétségbeesett arcát, ahogy a tanárnő felé fordulva próbálja elmagyarázni a számára elmagyarázhatatlant.

Folyamatos üzenetei miatt nem érzem magam a saját szobám foglyának, holott már több mint két hete nem tettem ki a lábamat, még a folyosóra sem.

Tébolyítóan magányos vagyok.

Nem segít a hangulatomon a könyv se, amit olvasok, mert Erik álarc mögé zárt gyermeki lelke még inkább a mélybe húz, de ennek ellenére se tudom abbahagyni az olvasását. Futkos a hideg a hátamon mind attól a kegyetlenségtől, amit ennek az ártatlan gyermeknek a lelkébe csepegtettek, már születésétől kezdve. Akaratlanul húzom meg a párhuzamot a Fantom és saját magam között, és ezzel, sikerül elérnem azt, hogy ne engedjem magamhoz közel Minát. Beleivódott a tudatomba a madár és rózsa története:

„a csalogány minden este eljött, hogy isteni szerelemért esdjen, de jóllehet a rózsa megrezdült dalára, bezárta szirmát. Virág és madár, két fajta, amely nem keveredhet."

Már eldöntöttem, hogy nem fogok neki válaszolni. Erre nem tudok olyat írni, ami ne lenne vagy túl sértő, vagy túl átlátszó. És mivel ingerszegény környezetbe vagyok száműzve, így a kísértés, hogy az utóbbi csendüljön vissza üzenetemből, igen csak legyőzhetetlen lenne. Inkább visszacsúsztatom a készüléket a párna alá és sóhajtva ülök fel, hogy végre rávegyem magam arra, hogy elcsoszogjak a fürdőszobáig. Nem könnyű feladat.

Mióta nem szedem a gyógyszereket, úgy érzem sokkal tisztábban látok és az a mély depresszió sem csüng a lelkemen. Sokkal könnyebbnek érzem magamat, viszont ezzel együtt talán fáradékonyabbá is váltam. Bár lehet, ez utóbbi inkább a bezártság miatt van. Magam sem tudom.