A mágustanonc

Otthon

-Én mondtam hogy ez nem jó ötleeet- visította Liza miközben éppen lefelé siklottunk az égből egy sárkány hátán. Na igen ez tényleg sárkány volt, hatalmas jószág, fekete pikkelyekkel és több mint tíz méteres testhosszal. Imádtam hallgatni ahogy a lány sikoltozik, tudom gonosz vagyok, de nem tehetek róla, gyűlölöm a csajt.
-Közeledünk a föld felé, készüljetek fel a landolásra, kiabáltam hátra és reménykedtem benne hogy hallottak a menetszéltől, de ha nem az se baj, úgyis észreveszik ha leszálltunk.
Pár perc múlva gyönyörűen földet értünk a hátsóudvarunkban. Sarah és Max pedig letették a földre az eddig magunk mögött lebegtetett autókat. Mindannyian leszálltunk a sárkányról, leszedtem róla és a kocsikról az álcát, nem lett volna jó ha valaki meglát minket, és előresétáltam a fejéhez.
-Köszönöm a segítséget barátom- átöleltem a fejét amit a vállamra hajtott.
Mindenki elbúcsúzott a sárkánytól, liza kicsit félve lépett hozzá, aztán néztük ahogy a gyönyörű teremtmény elszáll.

-Na jó, menjetek haza mielőtt Marcus észrevenne titeket- mondtam a többieknek.
-Ezzel elkéstél Dylan- szólalt meg a hátunk mögött az említett. Megpördöltünk a tengelyünk körül és szembetaláltuk magunkat a mérges, kezeit keresztbefonva tartott férfival.
-Mindenki befelé- parancsolta és elindult az adott helyre, mi pedig fejünket lehajtva követtük.

Amúgy ez a ház is ugyan olyan fényűző volt mint az ami a hegyekben van, sőt ha lehet mégjobban. Egy szirt szélén állt, hatalmas ablakaiból tökéletes volt a rálátás a városra, és a tengerre. Tél lévén nem láttunk messzire, de nyáron, tiszta időben többszáz kilóméterre el lehet látni. Beértünk a nappaliba, és mindannyian helyet foglaltunk.
-Dylan, tudod mi a szabály- ült le nagyot sóhajtva mesterünk- senki sem tudhat rólunk.
-Igen tudom, de nem volt választásom. Ránk támadott az az elemi lény, utána muszáj volt elmondanunk nekik mindent.
-Egy elemi lény az Alpok közepén?- nézett ránk kételkedve Marcus.
-És egy drachón is- kontrázott Max.
-És többször is eltűnt a ház védelmi rendszere- szállt be Sarah is.
-Nathan- fordult barátunk felé a mester- le tudnád írni nekem az elemi lényt?
-Öhm, persze- húzta össze a szemöldökét a fiú- úgy nézett ki mint egy nagymacska, sárgán világított a szeme, és lepattant róla a tűz amit Dylan ráküldött.
Marcus csak két kezét összekulcsolva hallgatta a történetet, és mikor Nath végzett hátradőlt a fotelben amiben ült.
-Ez egy tökéletes leírás egy sötétségelementálról aki megkapta Nüx áldását- dörzsölte a halántékát- ez vagy egy nagyon jól kitalált hazugság, vagy igazat mondtok.
-Igazat mondunk- a többiek csak bólogattak.
-Muszáj lesz hinnem nektek- sóhajtott végül Marcus és kiment a konyhába, majd visszatért nyolc pohárral és gyümölcslével. Mindenkinek töltött, beszélgettünk, majd hazaküldte őket, de előbb mindenkinek meghagyta hogy nem beszélhetnek arról amit láttak. Miután mindenki távozott mi is elmentünk aludni.

Nem tudok aludni, már vagy másfél órája csak forgolódok. Kimegyek egy pohár vízért.
A konyha felé vezető úton elhaladtam Marcus szobája előtt. Fura, még ég bent a lámpa.

Én tényleg nem akartam hallgatózni, de meghallottam a nevemet, ki az a hülye aki nem hallgatná végig ezt a beszélgetést.

-A fiú sokkal erősebb mint gondoltuk- mondta a mesterünk.
-Az apját megtalálták már?- kérdezte a másik.
-Még keressük, de elég biztos nyomon járunk- most esett le, hogy kinek az apját keresik. Kikerekedett a szemem, dehát az én apám meghalt.
-A másikról tud már?- kérdezte az idegen.
-Természetesen nem, de a hegyekben majdnem meglátták.
-Óvatosabbnak kéne lennie.
-Még csak tanul.
-Ez nem mentség, nem találkozhatnak.
-Tudom, de...
-Nincs de, azt akarom hogy óvatosabb legyen Marcus, az a fiú a maga felelőssége, megértette?
-Teljes mértékben.
Abbahagyhatták a beszélgetést, mert a mester lekapcsolta a villanyt és csönd lett. Gyorsan visszaosontam a saját szobámba és visszafeküdtem az ágyba. A hallottakon gondolkodtam. Ki lehet a másik akiről beszéltek, és mi az hogy majdnem meglátták? Lehet hogy Sarah nem csak képzelődte azt az embert akkor este?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben amíg el nem aludtam.

Másnap reggel kialvatlanul és karikás szemekkel ébredtem Marcus hangjára. Kimentem a konyhába, a többiek vidáman mosolyogva iszogatták a kávéjukat, én meg valahogy úgy nézhettem ki mint a mosott szar.
-Jó reggelt álomszuszék, hogy aludtál?- jött oda Sarah és kaptam tőle egy puszit. Nem mondom hogy rögtön boldog és kiegyensúlyozott lettem, de azért megtette a hatását a pozitív kisugárzása.
-Beszédem van veletek- ült le Marcus a pulthoz- újabb küldetésre kell mennetek- mindhárman izgatottak lettünk, ezek a küldetések általában nagyon izgalmasak. Nem mondom veszélyesek is, de na, kell az izgalom. Egy ugyan ilyen küldetésen jöttünk össze Sarahval, ott csak ketten voltunk és meg kellett találni valami isten elveszett ingóságait, igazából erre a részére nem nagyon emlékszem.
-Most mindhármótoknak mennie kell- folytatta.
-És mi lesz a feladat?- szólt bele türelmetlenül Max.
-Máris mondom. Meg kell találnotok Manannan Mac Lír-t.
-Az öreg, ír tengeristent?- fakadt ki a törpe.
-Pontosan, egy ideje nem tudunk róla semmit és az istenek aggódnak, nem veszíthetik el a tengert. Már így is elkezdtek hajók eltűnni, a tenger kezd kiszámíthatatlan lenni. Találjátok meg az istent, és térítsétek észhez.- mondta és elküldött minket csomagolni.

Fél óra múlva mindenki az ajtóban állt indulásra készen.
-Ne feledjétek, Manannan az egyik legöregebb kelta isten, ha meg is találjátok nem biztos hogy még épelméjű lesz, ha ez történik sajnos háború lesz. A különböző panteonok elkezdenek harcolni egymással a tengerért, és félek nem mi kerülnénk ki győztesen. Az ír istenek a többi istenhez képest is öregek, a mi hitvilágunk még a görögöknél is régebbre nyúlik vissza, egy esetleges háború végzetes lehet számunkra. Főleg a görögöktől kell tartanotok, nekik van a legnagyobb hatalma még mindig, de eddig a tengeri bölcs erős volt, vissza tudta tartani Poszeidónt. Félek erre már nem számíthatunk.

Bíztató kilátások, egy őrült kelta isten, egy háború fenyegető közeledése, és azt se tudjuk merre induljunk.

-Menjetek el Breshez, az istenek királyához, talán ő többet tud mondani mint én. Jó utat nektek gyerekek- legalább már tudjuk hol kezdünk keresni.
Elköszöntünk a mestertől és elindultunk. Hogy mit kerestünk? Átjárót Tír na nógba, az istenek síkjára. Szerencsére a közelben még van egy szent liget ahol kaput nyithatunk.

Na sziasztok, karácsony előtt még pont belefér egy rész. Gondolkodtam rajta hogy írok egy kis karácsonyi külön részt, de nem tudtam eldönteni hogy megírjam-e ezért megkérdezlek titeket. Legyen karácsonyi külön rész? Kommentben várom a választ, addig pedig mindenkinek boldog karácsonyt😊😘🎁🎄