A mágustanonc

Nornák

- Tulajdonképpen Albert miért is nem jött át velünk- Kérdezte Mark.

- Na máris hiányolod?- vigyorogtam rá- azt hittem nem kedveled.

- Nem is- húzta fel az orrát- de sétálni még annyira sem szeretek, szóval miért is nem jött velünk?

- A Varázslényeknél kicsit furcsán működik a síkváltás- kezdtem bele a magyarázatba egy olyan dologról amit én sem értek teljesen- Bárhol képesek megjelenni, akárhol is jársz a világban, de nem tudnak nem mágikus lényeket magukkal vinni. Senki sem tudja pontosan hogyan csinálják, csak sejtések vannak, de én nem vagyok szakember, csak annyit tudok hogy nem tudunk vele menni.

- És miért nem tudott ő velünk jönni?- kérdeztem rá újra az eredeti kérdésre.

- A sárkányok teste máshogy működik mint a mienk, a mágiájuk megzavarná az utazást és nem biztos hogy valaha is kilyukadnánk a másik oldalon. Képzeld el ahogy egy örökkévalóságon keresztül sodródsz a semmiben, én inkább nem kockáztatok- vigyorogtam rá Mark hullaszínűvé vált arcára, na így már el tudom képzelni hogy Hádész fia. Amúgy még mindig nem tudom felfogni hogy lehet ez a csupaszív, állandóan mosolygó srác az alvilág istenének egyáltalán a rokona.

- Hogy a görögök világa mennyivel egyszerűbb- csóválta a fejét- nincs benne ennyi mágia.

- Srácok asszem itt a fuvarunk- mutatott az égre az eddig csöndben sétálgató Max. És tényleg, a napot egy hatalmas árnyék takarta el, majd Albert leszállt mellénk. Különös módon Mark volt az első aki felpattant a hátára. Visszapakoltuk a hátára a táskáinkat és már indultunk is a Bifrost felé.

- Hát ez Hatalmas- tátotta a száját Max és Mark is. Meg kell hagyni tényleg nagyon nagy volt. Képzeljétek el a legnagyobb, legtisztább, legszebb szivárványt amit valaha láttatok. És aztán szorozzátok meg hárommal, na így talán el tudjátok képzelni mégis hogyan is néz ki a Bifrost, aminek az egyik vége alatt álltunk éppen.

- Dylan, nem azt mondtad hogy ez egy híd?- húzta össze a homlokát Max.

- Igazából nem a híd rá a megfelelő szó, lényegében ez egy átjáró, ami világokat köt össze- még egy dolog amit nem teljesen értek, de megpróbálom elmagyarázni. Hagytam még egy kicsit bámészkodni őket, majd miután meguntam megkérdeztem- indulhatunk?

- Ne merj nevetni- törölgette a száját nagyon "fenyegetően" Mark miközben próbáltam visszatartani a kitörni készülő nevetőgörcsömet.

- Én megmondtam- jött elő egy bokor mögül Max. Na én eddig tudtam visszatartani a nevetést és gyönyörűen a képükbe röhögtem.

- Megöljük?- nézett Mark a srácra.

- Még szép. Kibelezzük aztán felakasztjuk egy fára elrettentésképpen, azzal a felirattal hogy "ne szórakozz velünk köcsög"- már éppen indultak volna hogy végrehajtsák a tervüket a kibelezésemről, de egy vén banya bezavart.

- Nem itt fog meghalni, ne is próbálkozzatok- mondta miközben egy öntözőkannából locsolta a földet körülöttünk. Csak most realizáltam hogy amit eddig sziklafalnak hittem, valójában egy hatalmas fa egyik "kisebb" gyökere. A banya ezt locsolta egy kis piros kannából. Ezek szerint jó helyre jöttünk, ez a hatalmas növény a világfa, a szipirtyó pedig az egyik a három Norna közül, ha tippelnem kéne ő Skuld, aki a még meg nem történt jövőt képviseli, és aki éppen elkotyogta hogy nem itt halok meg. Na ezért utálom ezt a három vén ribancot, imádják az orrodra kötni mennyire fájdalmas és brutális módon halsz meg, ja és ha ez nem lenne elég Urd, a múlt, előszeretettel emlékeztet minden elkövetett hibádra és baklövésedre. Közben Skuld megkerülte a fát, valószínűleg kifogyott a víz a kannájából. Nem is említettem egy fontos részletet, ők hárman tartják életben a fát úgy hogy öntözik, legalább csinálnak valami hasznosat is.

- Kövessük, hozzá jöttünk- indultam a banya után, most már nem volt kedvem nevetni és láthatóan a többiek is felhagytak az elhalálozásommal végződő tervek gyártásával, vagy legalábbis majd később folytatják.
- Ez meg ki a fene?- kérdezte Mark.
- Skuld- válaszoltam egyszerűen.
- Egészségedre.
- Ő az egyik Norna- forgattam meg a szemem.
- Ezzel is kezdhetted volna- mondta szemrehányóan Mark.
- Bocs- igen eléggé elbaszta a kedvemet az előbbi megjegyzés.

Közben mi is megkerültük a fát és szembetaláltuk magunkat az Urd forrással (senki sem tudja ki volt előbb a Norna vagy a forrás, vagy hogy melyiket nevezték el a másikról) és a partján üldögélő három öregasszonnyal. Ők a Nornák, Urd a múlt, Verdandi a jelen és Skuld a jövő.
- Már vártunk titeket- szólalt meg Skuld.
- Hát persze- morogtam az orrom alatt.
- Tettek nekem egy ígéretet- szólt Max.
- Igen, emlékszünk rá- mondta Urd.
- Persze hogy emlékeznek- morogtam megint mire Max sípcsonton rúgott.
- Hagyd már abba- mondta úgy hogy csak én halljam.
- Köszönjük hogy megvédesz minket drága hősünk- mondta most Verdandi- de a barátodnak igaza van, mi mindent tudunk, mindenre emlékszünk és minden kérdésre tudjuk a választ. A tietekre is.
- Nagyszerű, mondják és már itt sem vagyunk.

- Vigyázz a szádra hősöm, az éles nyelved könnyen válhat a végzeteddé- figyelmeztetett Skuld. Mondtam már hogy nem bírom ha ezt csinálják? Mondani akartam még valamit, de Max és Mark villámló tekintete belém fojtotta a szót.

- Arra vagyunk kíváncsiak hogyan szabadíthatjuk ki a barátunkat és hogyan békíthetjük meg a görögöket és a keltákat- mondta el Max miért jöttünk, megjegyzem ez teljesen felesleges volt hiszen tényleg MINDENT tudnak.

Görög és kelta egymás ellen

igazságot akar a vesztes isten.

Hogy megállítsd találd a fát

mi a kezdetek óta áll.

A múlt megkísért majd,

és döntened kell.

Barát vagy szerelem

ki a győzelemhez kell.

Víz a tűzzel párban jár

ezt tartsd észben,

az hozza a választ

mit a kérdésre vársz.

- Remek versike volt, de ezzel nem vagyunk közelebb- fontam össze karjaimat mellkasom előtt.

- Ami azt illeti de- gondolkozott Max- azt hiszem tudom ki a vesztes isten.

Bocsánat hogy ilyen rövid lett ez a rész, de ha itt folytatom akkor egy esemény közepén tudom legközelebb szétvágni, de ígérem a következő hosszabb lesz. Még mindig várom a véleményeket kommentben, kíváncsi vagyok, tetszik egyáltalán amit írok?