A mágustanonc

Az álom

Amint átértünk Max rögtön egy fához rohant és öklendezni kezdett. Az én gyomrom is felkavarodott, de szegény srác nagyon szarul festett, sosem bírta a síkok közti utazást, hát még a világok köztit, szerencséjére az utóbbit most nem próbáljuk ki. Tír na nóg semmit sem változott mióta utoljára itt jártam, ami talán ha három éve volt. Mondjuk miért is változna, több ezer éve bejön neki ez a stílus, bár szerintem ráférne egy kis ráncfelvarrás és igazán hívhatnának egy lakberendezőt pár kastélyba is, komolyan Bres egy kibaszott szemétdombon ül (nem mintha jobbat érdemelne). 
- Max indulhatunk?- kérdezte az éppen egy bokor mögül kitámolygó srácot Sarah.

- Persze- törölgette a száját Max.
- Na keressük meg azt a szarkupacot- utaltam a "palotára".

Ugyan az a szeméttelep volt mint amire emlékeztem. Omladozó falak, betört ablakok, elszáradt fák és növények. és ennek az egésznek a közepén a világ legszemetebb teremtménye Bres, a Tuattha dék királya ül. Undorító.

- Bemegyünk?- kérdezte Sarah.
- Van más választásunk?
- Akkor előre.

Azzal beléptünk az épületbe. Megcsapott a fojtogató bűz, mintha a rothadás szaga keveredett volna az ázott kutyaszaggal. És mellé poros és dohos volt minden. Átsétáltunk a trónterembe, ott sem volt jobb a helyzet, Bres egy omladozó trónuson ült és minket figyelt. Amikor a szemébe néztem megértettem mire gondolt Marcus amikor azt mondta az isteneink kezdenek megőrülni. A Tuattha dék királyának szeméből csak úgy sütött az őrület és a kétségbeesés.

- Üdvözlünk felség, azért jöttünk hogy...- kezdte Sarah de a király közbeszólt.
- Ajándékot hoztatok nekem?- ült föl a trónjában és reménykedve pillantott felénk.

- Ömm... ajándékot?- néztünk össze kicsit megilletődve.
- Igen, ajándékot. Nagyon régóta nem hoztak nekem ajándékot- szontyolodott el a tekintete.
- És senki nem akar játszani velem- fonta össze a karját sértődötten.
- Na jó menjünk innen, ez teljesen zokni- legyintett Max és elindult kifelé.
- Várj még- kaptam el a karját.
- Bres isten, tud valamit Manannan Mac Lír-ről?- néztem fel az ujjaival való játszásban elmerült istenre.
- Bres isten!- emeltem fel a hangom mikor láttam hogy nem figyel. Erre felkapta a fejét és ijedten rám nézett.
- Tud valamit arról hol van a tengeri öreg?
- Nem szeretem azt a bácsit, sós szaga van és mindig furán néz rám.
- Na jó elegem van, húzzunk innen- indult el megint az ajtó felé Max.
- Csak...várj már egy kicsit- húztam vissza megint, mire megforgatta a szemét de visszaállt mellénk.
- Mikor találkozott utoljára a tenger istenével?- a királynak kikerekedett a szeme, felpattant a trónról és elbújt mögé. Félősen kukucskált ki a háttámla mögül.
- Most meg mi a fenét csinál?- nézett értetlenül Sarah.
- Fogalmam sincs- ráztam a fejem.
- Tenger rossz, kék szigony, nagy hullámok, halál, halál- motyogta rémültem Bres.
- Gondoljátok hogy Manannanról beszél?- néztünk össze Maxxel.
- Nem hiszem, neki nincs szigonya- húzta össze a szemöldökét Sarah.
- És nem is az az öldöklős típus.
- Bres isten, mi a nagy tengeri öregre gondoltunk. Tudja hol van?
Csak fejrázást kaptunk válaszul. 
- Hogyan tovább?- néztem a többiekre.
- Szerintem egyelőre menjünk haza, majd ott kiokoskodunk valamit- mondta Sarah.
- Rendben- bólintottunk mindketten Maxxel.

Bres közben megint a régi lett, mármint az a fura három éves szintjén álló alak aki az előbb volt. Visszaült a helyére és egy fényes kavicsot nézegetett hatalmas érdeklődéssel.

- Izé, ömm...köszönjük hogy fogadott minket felség- adtam elő valami meghajlás féleséget.

A király boldogan integetett nekünk amikor áthaladtunk a főkapun.

- Gyertek máskor is- kiabálta utánunk és megint elmerült a kavicsa tanulmányozásában.

Újból áthaladtunk a síkon. Most alaposabban megnéztem  mindent, észrevettem  az elfonnyadt növényeket, a kiszáradt patakmedreket. Megrendítő volt a látvány, az egykor virágzó és örömteli hely helyett csak élettelen pusztaság és halál volt. Egész Tír na nóg haldoklott, és vele együtt a Tuattha dék is.

Visszaértünk a házba, Marcus sehol, biztos nem számított rá hogy ilyen hamar végzünk, de amint kitaláljuk merre kéne mennünk már indulunk is. Mindhárman fáradtak voltunk, Max visszafelé is leállt támasztani az egyik fát, szóval lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni.

Elalvás előtt a ma látottakon gondolkodtam. Hogyan bolondulhat meg egy isten, főleg Bres az istenek királya. Régebben gyűlöltem őt, gyűlöltem de nélküle lehetetlen összetartani a többi istent, beláttam hogy Marcus nem ok nélkül aggódik, ha az egyik legerősebb kelta isten így viselkedik milyen állapotban lehetnek a többiek? Elképzeltem hogy mind visszavedlenek csecsemővé és úgy próbálják meg kinyírni egymást, ha normálisak akkor legalább visszafogják magukat. Végül sikerült elaludnom. Nem sokszor történik meg velem, de aznap éjjel álmodtam.

Egy hatalmas vízalatti palotában voltam. körülöttem halfarkú férfiak és nők úszkáltak, aztán megjelent egy nagy fehér cápa is. olyan békésen kőrözött ott mintha csak oda tartozna. érdekes módon kaptam levegőt, vagyis tudtam lélegezni, nem tudom mit lélegeznek a víz alatt a kopoltyúval nem rendelkezők. egyszer csak egy mennydörgés szerű hangot hallottam valahonnan magam mögül. Megfordultam és úszni kezdtem, egy trónterembe értem, a ma látotthoz képest ez gyönyörű volt. hatalmas üveg nélküli ablakok amin cápák úszkáltak ki-be, a falak márványból és valami kék színű kőből épültek, középen egy csodálatos trónus és rajta egy kb három méter magas isten. A férfi nem viselt felsőt, csak egy úszóshort volt rajta, a kezében egy háromágú szigonyt tartott és látszólag nagyon ideges volt.

- Mi az hogy nem találjátok- kiabált az előtte álló-úszó delfineknek, akiken harci páncél és sisak volt.
- Az isten eltűnt uram- mondta a vezérnek kinéző alak.
- Hogy vagytok képesek elveszteni egy több ezer éves kelta istent?!- tajtékzott Poszeidón, mert közben rájöttem hogy az ő palotájában vagyok.
- Ne válaszoljatok költői kérdés volt- fogta a fejét mikor látta hogy a delfinek szólásra nyitották a szájukat. Hirtelen felkapta a fejét.
- Valaki van itt rajtunk kívül - tengerzöld szemével pontosan az enyémbe nézett.
- Még nincs itt az idő gyermekem- legyintett a kezével és az álom szertefoszlott.

Remegve és verejtékben úszva ébredtem az éjszaka közepén, az előbb látottak miatti sokk lassan múlt csak el, de nem tudtam többet aludni aznap.