A mágustanonc

Hádész fia

Nem mertem elmesélni az álmomat a többieknek, csak némán ültem és tologattam a tojást a tányéromon.

- Mi a baj?- nézett rám összevont szemmel barátnőm.
- Semmi, csak nem aludtam túl jól- hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Na tudod ki fogja ezt elhinni- nem is értem miért próbálok egyáltalán hazudni neki, soha semmit nem tudtam elhallgatni előle.
- Na gyerünk- faggatott tovább.
- Tudom kiről beszélt Bres tegnap a palotában.
- A szigonyos isten Poszeidón - szólt közbe Sarah.
Meredten néztünk rá.
- Mi van tök logikus- tárta szét a karját.
- Amúgy én is ezt akartam mondani- vontam meg a vállam- meg azt hogy ő sem tudja hol van Manannan Mac Lír.
- Te beszéltél vele?!- háborodott föl Max, aki egy kávéval és hányinger csillapítóval üldögélt mellettem, szegény srác még nem heverte ki a tegnapi két síkváltást.
- Maradjunk annyiban hogy ő beszélt, én meg azt se tudtam hol vagyok- mondtam mire kaptam két elég furcsa pillantást.

Elmeséltem nekik az egész álmomat, vagyis majdnem az egészet, azt kihagytam a sztoriból hogy észrevette hogy ott vagyok. És azt is ahogy engem hívott, lehet csak egy szófordulat volt, hiszen sokkal fiatalabb vagyok nála miért ne hívhatna úgy hogy gyermekem, de volt valami a szemében ami miatt elkezdtem aggódni.

- Egyvalami biztos- rángatott ki a gondolatmenetemből Sarah- nekünk kell előbb megtalálnunk az istent.
- De azt se tudjuk merre keressük- akadékoskodott Max és teljesen egyet tudtam vele érteni, Bres semmi használhatót nem mondott.
- Megnézhetnénk a palotájában- vetette fel Sarah.
- Marcus és az istenek is keresik, biztos hogy ott nézték meg legelőször- ráztam a fejem.
- Én a másik palotára gondoltam- mosolyodott el a lány.

Futólépésben indultunk a könyvtárba, minél gyorsabban meg kellett találnunk Manannant.
- Sarah, mi is ez a másik palota pontosan?- kérdezte Max mikor odaértünk.
- Manannan épített egy második palotát is, arra az esetre ha Poszeidón túlerőbe kerülne, természetesen titokban, még a többi Tuattha dének sem árulta el.
- Akkor te hogyhogy tudsz róla?
- Egyszer Marcussal beszélgettem és szóba került, ő segített kiépíteni a palota védelmi rendszerét. A lelkemre kötötte hogy nem mondom el senkinek, de azt hiszem most vészhelyzet van.
- És tudod hol van a palota?
- Gondolkozzatok egy kicsit. Ti hova bújnátok el el tengeristen elől?
- Az égbe- röhögött Max mire kapott egy taslit.
- Idióta- mosolygott Sarah- De most komolyan, képzeld el hogy egy ősöreg tengeristen vagy, akinek el kell rejtőznie az egész világ elől, te hova mennél?

Egy gondolat kezdett formálódni a fejemben- A Déli sark, ott senki nem keresné és még elemében is van.
- Tudtam hogy neked is van egy kis agyad- adott egy puszit az arcomra Sarah. És kitekert egy térképet az asztalon.
-Valahol itt kéne lennie- rajzolt egy kört az ujjával.
- Akkor irány a déli sark- mondta Max.
- Előbb hívom a felmentő sereget- mosolyodtam el.

                    -------------------

- Akkor tíz perc múlva nálunk- vigyorogtam a telefonba- és hozd a másik két hülyét is.

Pár perc múlva Mark, Jack és Nath lépett be az ajtón.
Leültettem őket és előadtam nekik a tervemet.

- És Mark te rengeteget túrázol a szüleiddel, szükségünk van rád- néztem kiskutyaszemekkel barátomra.
- Rendben veletek megyek- sóhajtotta végül- de egy feltétellel, amilyen hamar csak tudunk jövünk haza.
- Ez eddig is teljesen egyértelmű volt- vigyorogtam teljes fogsorral és kérdőn néztem át a másik két srácra.
- Nem is tudom Dylan- kezdte Nath- a szüleim kinyírnának ha csak úgy eltűnnék, és tuti biztos hogy nem engednek el- Jack egyetértően bólogatott.
- Ne haragudj, de ezt most kihagyjuk- nem haragudtam, pontosan erre a válaszra számítottam, de egy próbát megért.

Mark gyorsan hazarohant a cuccáért amíg mi is összepakoltunk. Téli kabát, három réteg vastag pulcsi, az a ronda bolyhos zokni. Mikor végeztünk négy megrakott hátizsák állt az ajtóban. természetesen mindhármunk kardja is velünk tartott a derekunkra rögzítve. Nem tudhattuk meddig tart míg megtaláljuk a palotát ezért élelmet és sátrat is csomagoltunk.

- Indulhatunk- néztem körbe és felkaptam a táskámat.
- Albertet már ismered- léptem ki az ajtón és az időközben megjelent sárkányhoz futottam.
-Jaj ne, már megint- fakadt ki Mark.
Albert mérgesen nézett rá és mordult egyet.
- Nem mintha bármi problémám lenne vele- iszkolt gyorsan fejtávolságon kívülre barátom.

Négy hosszú órája repülünk, Albert kezd fáradni, és én is mindjárt lefordulok róla. hátra nézek és látom hogy Sarah aki a körülöttünk lévő levegő burkot és álcázást tartja fönt, teljesen kifáradt, ő is mindjárt lezuhan. Ezért előrehajoltam és a sárkányt is előre döntöttem. Lassan ereszkedtünk a föld felé. Nagyjából félúton járhattunk a céltól, holnap mindenképpen odaérünk, de most muszáj pihennünk. Felállítottuk a sátrakat és nekiálltunk főzőcskézni, tüzet gyújtottunk és összedobtunk egy egyszerű vacsorát.

Én és Sarah osztoztunk az egyik sátron, míg Max és Mark a másikon. Bebújtam a barátnőm mellé, ahogy közeledtünk a Déli sark felé egyre hidegebb lett, már most is fagyos volt az éjszaka. Mikor felállítottuk a sátrakat Max és én felhúztunk egy védőfalat és egy buborékot ahol felmelegítettük a levegőt, de még így is fáztam úgyhogy jó közel bújtam a lányhoz és magunkra terítettem a takarónkat.
- Jó éjt- adtam egy puszit a lány fejére.
- Aludj jól, és próbáljunk meg nem megfagyni- háttal volt nekem de hallottam hogy mosolyogva mondja.
- Majd igyekszem- motyogtam már félálomban, megint hosszú napunk volt.

Az éjszaka közepén arra ébredtünk hogy remeg a föld alattunk. Felkaptuk a kardunkat és kimásztunk a sátrunkból, a két srác már kint állt és nézte ahogy a földből csontvázak másznak elő a védőfalunkon belül. Volt itt minden, bunkósbottal hadonászó ősembertől a második világháborús katonáig, minden kor harcosai képviseltették magukat. Egy csapat római páncélba öltözött zombi ránk támadt. Könnyen levágtuk őket, de rögtön jöttek a társaik, egyre többen lettek. Visszaszorultunk a tábor közepére, hárman egy kis kört alkotva védelmeztük Markot, de egyre jobban összébb nyomódtunk, amikor Mark félrelökött és a halottak elé állt. A szeme sötéten csillogott, és mintha mosolygott volna.

- Mark mit csinálsz?!- kiáltottam utána, de rám sem hederített. Kiállt egy Konföderációs alakulat elé és rájuk kiabált.
- Megparancsolom hogy menjetek vissza az alvilágba- a hangjából sötétség és bátorság áradt, de látszólag nem hatotta meg őket, csak nyomultak tovább felénk.
- Utolsó figyelmeztetés- nézett rájuk a fiú.
- Mark gyere már vissza!- kiabálta kétségbeesetten Sarah, de semmit sem ért el vele.
- Én szóltam- mosolyodott el Mark, dobbantott a lábával, a sötétség összesűrűsödött körülötte. A föld panaszosan nyögött mikor megnyílt a csontvázsereg alatt, a fiú körül megfeketedett a talaj, a növények elszáradtak és elporladtak.
- Én, Hádésznak az alvilág urának fia megparancsolom hogy menjetek vissza a büntetés mezejére és soha többé ne gyertek elő onnan, az örökkévalóságig szenvedni fogtok azért mert ránk támadtatok- a szeméből sütött a harag és az erő, sötéten csillogott az éjszakában. Mikor az utolsó halott is visszakerült a föld alá felénk fordult. Látta a csodálkozást és az értetlenséget az arcunkat, de mosolyogva elindult felénk.

- Meg tudom magyarázni- mondta kimerülten, de a következő pillanatban ájultan terült el a földön.

Na sziasztok, remélem mindenki kiheverte már a szilveszteri alváshiányt (és/vagy mást) és örömmel fogadjátok ezt a részt. Mindenkinek Boldog új évet kívánok🎉