A mágustanonc

Megyünk a norvégokhoz

- Dylan nyugodj meg, nem lesz semmi baj- próbált nyugtatni Mark, amiért nagyon hálás voltam de nem igazán segített. Ide-oda sétálgattam a tűz körül és próbáltam rájönni hogyan szabadíthatnám ki a barátnőmet. Marcus biztos megváltoztatta a védelmet, nem fogunk tudni csak úgy besétálni, hacsak be nem enged magától, de ezt erősen kétlem. Talán beszélhetnék Poszeidónnal, de nem, nem tudna segíteni hiszen még őt is ki kell szabadítanunk. Esetleg elmehetnénk a többi görög istenhez, nem az kész öngyilkosság lenne, biztos ellenséges kémnek néznének minket. Sarahnak biztos lenne valami használható ötlete, neki mindig van terve, minimum három. Kész, ebbe bele fogok őrölni.

- Nem tudok megnyugodni, a barátnőmet fogságban tartják, és a legszebb az hogy az az ember rabolta el akiben mindennél jobban megbízok amióta csak az eszemet tudom- ez volt a legszörnyűbb, nem lehettem annyira vak hogy nem vettem észre mit csinál Marcus, és mégis, eddig kérdés nélkül mindig megbíztam benne. Már látom mekkora idióta voltam, ha csak egy kicsivel előbb kapcsolok...

- Dylan- ragadta meg Mark a vállamat megállítva az ide-oda mászkálásban, észre sem vettem, de már teljesen elfáradtak a lábaim- semmi értelme annak ha magadat hibáztatod- nézett a szemembe- majd együtt kitaláljuk mit fogunk csinálni, de nem szabad kétségbe esnünk

- Köszönöm- mondtam egy percnyi hallgatás után, iszonyúan hálás voltam neki amiért nem hagyja hogy összetörjek, pedig nem sok választott el tőle.
- Erre valók a barátok- engedett el mosolyogva- menjünk aludni, hosszú napunk volt- igaza van, muszáj pihennünk, talán holnap ki tudjuk találni hogyan szabadítsuk ki Saraht

*Sarah*

Egyszerűen nem értem mi történt, miért nem tudtam felébredni amíg Dylan meg nem ölte azt a sárkányt. Mintha valami nem engedett volna el, végig a sötétben tartott. Most meg be vagyok zárva, legalább a saját szobám a börtönöm, lehetne rosszabb is. Elképzelni sem tudom mit akar velem csinálni Marcus. Már egy ideje észrevettem hogy megváltozott, sokkal többet titkolózott és rengeteg időt töltött a laborjában. És volt hogy hetekre eltűnt bejelentés nélkül, de látszólag a fiúkat nem zavarta tehát nem tettem szóvá. Most már tudom hogy összejátszik az ellenséggel, habár nem tudom ki is az pontosan.

- Remélem nem zavarok meg semmit- lépett be a szobába kezében egy étellel megrakott tálcával a "mesterem".
Rá se néztem, csak olvastam tovább a könyvemet.
- Sarah figyelj rám- tette le a tálcát nagy sóhajjal az asztalomra- Nem volt más választásom, muszáj volt elérnem hogy Dylan önként visszajöjjön.
- Miért ennyire fontos Dylan- ne értsetek félre nagyon szeretem, de így talán megtudhatok valamit Marcustól.
- Hát nem mondta?- csodálkozott a mesterünk.
- Mit is?
- Ő Poszeidón fia.

HOGY MI VAN?! Tudtam hogy nem ismerte az apját, de tényleg, Poszeidón? És ezek szerint ő már tudta. Vajon miért hazudott nekem?

*Dylan*

Max kiabálására ébredtem, komolyan mondom ha nem hagyja abba kimegyek és leütöm. És még mindig kiabál, mi a fene baja lehet?

- Dylan gyere már ki- dugta be a fejét a sátorba.
- Mi ilyen rohadt fontos?- takartam el a szemem a beáramló fényt elől.
- Kitaláltam hogy mentsük meg Saraht- nem láttam de hallottam hogy mosolyog. Nekem is rögtön jobb kedvem lett, és már siettem is kifelé a sátorból. Kész mázli hogy egy melegítőben alszom, még átöltöznöm sem kell, mondjuk már nem is a Déli sarkon vagyunk.

-Hallgatlak- néztem a szemébe.
- El kell mennünk a Nornákhoz- jelentette ki határozottan.
- Minek?- húztam föl a szemöldököm. Aki nem tudná a Nornák három vén szipirtyó akik a sorsodat írják, nem különösebben rajongok értük.
- Mert ők mindent tudnak, és tartoznak nekem- mondta boldogan.
- Mi az hogy tartoznak neked?- húztam még feljebb a szemöldököm, már ha ez lehetséges.
- Egyszer megmentettem őket- legyintett a kezével- de haladjunk, a legjobb lenne ha már ma ott lennénk- hogy mikor és hol tudta ez a nálunk két évvel fiatalabb, és minimum ezerszer szétszórtabb srác megmenteni az idő istennőit arról fogalmam sincs, de igazából tényleg mindegy.
- Rendben, menjünk a kibaszott Nornákhoz- forgattam meg a szemem- keltsd fel Markot is, indulunk.

Fél óra múlva már megreggelizve és összecsomagolva szálltunk föl Albertre. Először is keresnünk kell egy szent ligetet hogy átmenjünk Tír na nógba, aztán ott meg kell keresnünk a Bifrost hidat, ami szerencsére kapcsolódik ehhez a síkhoz. Azon el kell mennünk Urd forrásához ahol a Nornák élnek, hogy ott mi lesz az csak rajtuk múlik. Le is szálltunk, mert megtaláltam amit kerestünk. Egy gyönyörű szilfa liget amit az emberek még nem vágtak ki, tökéletes a síkváltáshoz, a szilfa az egyik legerősebb mágikus fa, nem is nagy baj ha nincs megszentelve ez a liget, bár ahogy egyre közelebb értünk észrevettem hogy sugárzik belőle az energia szóval egy gyönyörű szent szilfa ligettel van dolgunk.

- Leszállás- kiáltottam hátra- hozzátok a cuccokat is.
- Várjunk, hogyan megyünk tovább ha Albert nem jön velünk?- aggodalmaskodott Mark.
- Egy szóval sem mondtam hogy nem lesz ott ahova megyünk- vigyorogtam barátomra- találkozunk a másik oldalon- simítottam végig a sárkány fején, aki azzal a lendülettel felszállt és eltűnt az égen- gyertek- intettem nekik.
- Hú hogy én mennyire utálom ezt- sóhajtott Max de azért követett.
- Dylan te meg mi a fenét csinálsz?- kérdezte Mark mikor az egyik kezemet a liget legnagyobb fájához simítottam, a másikkal pedig megfogtam Max kezét.
- Igaz hogy nem vagyok druida, de megtanultam tőlük ezt-azt- vigyorogtam még mindig.

Mark bizalmatlanul közeledett felénk, de mikor kellően közel került Max elkapta, én pedig már vittem is át Tír na nógba.

- Jaj ne csináljátok már- forgattam a szemem miközben a két srác éppen kidobta az aznapi reggelit.
- Ez szörnyű volt- törölgette a száját Mark.
- Mondanám hogy majd megszokod, de ezt nem lehet- mondta Max ő is a száját törölgetve.
- Na, kapjátok össze magatokat, indulunk- szóltam rá a még mindig köpködő barátaimra.
- Ugye nem gondoltad hogy gyalog megyünk?- nézett rám ijedt arccal Mark.
- Albertnek idő kell amíg ideér- vontam meg a vállam- addig akár mehetnénk is.
- Hát te teljesen bolond vagy- mondta Mark- szépen leülünk és megvárjuk.
- Te tudod, de rengeteg tündér mászkál erre, és hidd el nem akarod hogy megtaláljanak.
- Úgy érted félnem kéne a...tündérektől?- nézett rám úgy mintha valami őrületes baromságot mondtam volna.
- Én nem a Disney-féle cuki szárnyas manókra gondoltam akik teljesítik három kívánságodat- mosolyodtam el- a mi tündéreink három méter magasak, iszonyú lábszaguk van és simán megölnek- közöltem vállat vonva- de ha akarod itt maradhatsz- indultam el Maxxel együtt.
- Csak próbáljatol meg itthagyni- pattant föl azonnal és utánunk futott.