Vigyázz mit kívánsz!

Szemtől szemben egy démonal.

-Mi az, hogy társaságunk van? -néztem rá csodálkozva.
-Ez egy szenzor ami jelzi ha démon van a közelbe -válaszolta miközbe belökdösött az egyik fülkébe.
-Egy démon? -kerekedett ki a szemem, mire a számra tapasztotta a kezét.
-Maradj csendbe -sziszegte.
-Mondd te nem árnyvadász vagy? Akkor minek kell bújkálni? -sziszegtem.
-Téged bújtatlak -morogta aztán mindketten elhallgattunk.

A mosdó ajtaja kinyílt és léptek hangzottak fel.
-Evi itt vagy? -hallottuk Heni hangját. Nick a szemembe nézett és próbált üzenni valamit, de nem érettem.
-Igen itt -válaszoltam és kiléptem a fülkéből.
-A tanár küldött, hogy nézzem meg mi tart ilyen sokáig -fürkészte az arcom aggódva.
-Nincs gáz, csak egy kicsit görcsölt a hasam -szorítottam a hasamra a kezem.
-Ohh...az nem jó. Akkor jösz? -intett.
-Öö...még kezet mosok -válaszoltam miközbe hátrasandítottam a fülke felé.
-Amúgy kivel beszélgettél? -dőlt neki a falnak.
-Senkivel -néztem rá csodálkozva.
-De én hallottam, hogy beszéltél valakivel -erősködött miközbe a tekintete vörösen megvillant.
-Nem tudom miről beszélsz -motyogtam és kissé ijedten elhátráltam tőle. -Na nem jösz? -erőltettem mosolyt az arcomra és az ajtó felé indultam. Ekkor azonban egy kéz ragadta meg a vállam és a falnak csapott. A fájdalom a hátamba hasított és levegőt kapkodva rogytam a földre.
-Ne hazudj nekem -morogta egy mély eltorzult hang mire felkaptam a fejem. Már nem Heni állt előttem vagyis félig még ő volt. A szemei vörösen világítottak a végtagjai megnyúltak és ilyen furcsa köd lengte körül, ja és iszonyatosan bűzlött.
-Édes Istenem -suttogtam lesápadva.
-Megéreztem reggel, te is árnyvadász vagy -sziszegte.
-Nem én nem, nem tudom mi az az árnyvadász -ráztam a fejem sietve.
-Ne hazudj nekem -kapta el a nyakam majd felemelt és a falhoz csapott. Hörögve szívtam be a levegőt és össze vissza kapálóztam. Hol a fenébe vagy Nick? -akartam volna ordítani. -Mondd meg nekem hol van Nicholas -vicsorgott a képembe hajolva. Válaszul arcon köptem mire neki hajított a mosdó feletti tükörnek. A kezemmel védtem az arcom ahogy a szilánkok szerte szét záporoztak. Éreztem, hogy jó pár szilánk felsérti a karom és egy a lábamba áll ahogy a földre estem. A fájdalom teljesen elvakított alig láttam valamit. Mintha nem is tudom mivel tudnám össze hasonlítani ezt a fájdalmat. Úgy éreztem ég mindenem, mintha lángolnék.
-Csak nem engem keresel? -kérdezte Nick könnyedén mire a démon megpördült.
-Nahát, nahát Nicholas végre szemtől szembe -sziszegte közelebb lépve hozzá.
-Megható, hogy emlékszel rám. Sajnálom, de én nem mondhatom el ugyanezt nekem mind egyforma férgek vagytok -mosolygott rá aztán felemelt valami tompa tárgyat. Valamit suttogott mire az a valami elkezdett fényesen világítani és hegyes lett. Ne húzd már az időt -szóltam volna rá, de nem jött ki hang a torkomon. A világ forgott körülöttem és a következő pillanatba a fejem a karomra hanyatlott.

-Evi, Evi térj magadhoz -paskolgatta az arcom valaki.
-Csak még 5 percet -nyöszörögtem.
-Evelin el kell tűnnünk -szólt a hang most már határozottabban. Ugye nem Roli van a szobámba? Erre a gondolatra rögtön felültem és a homlokom össze koccant valaki más homlokával.
-Kösz, így hálálod meg ha valaki megment? -dörzsölte a homlokát Nick. Zavarodottan pislogtam rá. Mit csinál ez a gyerek a szobámba? Aztán ahogy körbe néztem rájöttem, hogy nem is otthon vagyok hanem az iskolába, a lány mosdóba. -Hahó itt vagy? -lengette meg előttem a kezét Nick.
-Akkor ez nem álom? Tényleg a valóság? -suttogtam magam elé nézve. -Hova lettek a sebeim? -meredtem a sértetlen karomra majd a lábamra, aztán az is feltűnt, hogy a hátam se fáj.
-Magnus által készített csoda gyógyszer -vigyorgott rám.
-Akkor nem azt az izét használtad? -böktem a tetkóira vagyis rúnáira.
-Nem, azt nem mertem -harapott az ajkába. -Ha valakire úgy rajzolunk rúnát, hogy egyszerű ember akkor abból elhagyatott lesz -magyarázta a pillantásom láttán.
-Mi az az elhagyatott? -kérdeztem halkan.
-Hidd el nem akarod te azt tudni -állt fel és engem is felsegített.
-Heni hova tűnt? -fordultam körbe.
-Evi ő nem Heni volt hanem egy démon -fordult felém Nick. -Egyet jegyezz meg nem minden az aminek látszik -nézett a szemembe.
-Ezt már mondtad -motyogtam. -Most hova megyünk? -álltam meg újból.
-Hozzád, össze szedjük a cuccodat -pillantott rám.
-Nem én nem megyek haza -jelentettem ki ijedten.
-Miért nem? -meredt rám meglepetten.
-Mert nem és kész -léptem ki a mosdóból és az osztály felé indultam.
-Héé mégis hova mész? -állta el az utam.
-Vissza az osztályba? -rántottam meg a vállam.
-Pásztor Evelin -emelete meg a hangját. -Te nem tartozol ide, velem kell jönnöd -mondta ellent mondást nem tűrően.
-Nem léphetek le csak úgy. Nekem vannak barátaim -toppantottam a lábammal.
-Te akartad -rántotta meg a vállát aztán a térdem alá nyúlt és a vállára lendített mint egy zsákot.
-Mit képzelsz? Azonnal engedj el -püföltem a hátát hápogva. -Nicholas ha nem teszel le sikítok -mordultam rá.
-Tedd úgy max csak annyit fognak látni, hogy lebegsz a levegőbe. Tuti be zárnának valahova -közölte könnyedén.
-Szemét disznó vagy -morogtam mire elnevette magát.

Az iskolából kiérve Nick a parkoló felé vette az irányt majd letett egy tűzpiros Audi R8 mellé.
-Ez a te kocsid? -ámultam el.
-Nem a fateré, de kölcsön adta -rántotta meg a vállát.
-És ez is láthatatlan? -vontam fel a szemöldököm.
-Nem ez nem -rázta meg a fejét vigyorogva. -Mondd csak tudsz vezetni? -vonta össze a szemöldökét.
-Nem tudom feltűnt-e, de még kiskorú vagyok ráadásul 15 éves -világosítottam fel nagyokat pislogva. Nick válaszul megforgatta a szemét majd a zsebéből elő húzott valamit amit aztán a karjához érintett. Figyeltem ahogy mozgatja azt a dolgot és a nyomán egy minta rajzolódott ki.
-Ez egy irón -magyarázta miközbe zsebre vágta. -Ezzel rajzoljuk fel magunkra a rúnákat -nézett rám.
-Hogy tudod mindig ugyan olyanra megcsinálni? -néztem rá kíváncsian.
-Egyszer majd megtudod. Amúgy meg a vérünkbe van -mosolyodott el. -Na pattanj be -nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját.
-Nem szállok be egy idegen kocsijába -ráztam meg a fejem.
-Evi ne idegesíts -csóválta meg a fejét majd gyengéden megfogta a karom és betuszkolt az anyós ülésre. Morcosan néztem rá ahogy ő is beszállt. -Na ne nézz már így -pislogott rám.
-Minden okom megvan, hogy így nézzek. Konkrétan elraboltál -néztem ki az ablakon.
-De előtte megmentettelek -emlékeztetett.
-Ja miután az a valami úgy hajigált mint egy labdát. Mi a szart tököltél? -néztem rá dühösen.
-Megvártam a megfelelő pillanatot -vonta meg a vállát. -Nem tudnád csak megköszönni? -kérdezte miközbe felbőgette a motort és a kocsi kilőtt.
-Köszönöm -morogtam durcásan.
-Te mindig ilyen makacs vagy? -pillantott rám. Válaszul megeresztettem egy halvány mosolyt. 
-Sokan mondták már rám -jegyeztem meg aztán hátra fordultam és vetettem egy utolsó pillantást az iskolára. Valószínűleg soha többé nem jövök ide vissza....