Vigyázz mit kívánsz!

Az intézet lakói

Nick belépett a tárgyalóba én viszont megtorpantam a küszöbön. Zavartan álltam egyik lábamról a másikra és bizonytalanul néztem körbe. A tárgyaló nagy részét egy hatalmas asztal foglalta el ami körül egymáshoz passzoló székek álltak. A falak itt is tele voltak festménnyel. Az asztalnál négyen ültek. Az asztalfőn egy magas, vékony sötét hajú férfi ült. Biztos ő az intézet vezetője -gondoltam magamba. Mellette egy 10 év körüli kislány ült és éppen szinezett. És végül ott ült Pásztor Ádám és a barátnője Karolin. Tehát ő is árnyvadász -konstantáltam magamba.
-Emma örülök, hogy újra a köreinkben tudhatunk -állt fel a magas férfi.
-Evelin -javítottam ki automatikusan.
-Bocsánat, Evelin -mosolygott rám. Egyik lábamról a másikra álltam, de még mindig nem mozdultam a küszöbről.
-Gyere Evi -fogta meg a karom Nick és beljebb húzott. -Kicsit vissza húzódó, de hamar felenged -jegyezte meg. Nick lenyomott egy székre aztán levágta magát mellém. Az ölembe ejtett kezemet figyeltem és mélyen hallgattam.
-Nos Evelin -köszörülte meg a torkát a magas pasi. -Had mutatkozzak be. Balogh László vagyok az intézet vezetője -nyújtotta felém a kezét.
-Igazán örülök -motyogtam és megráztam a kezét.
-Gondolom vannak kérdéseid -mosolygott rám bátorítóan.
-Ohh...igen az van bőven -bólintottam.
-Tedd fel bátran -intett.
-Honnan tudják, hogy én vagyok az akit keresnek? -néztem körbe. A következő pillanatba Nick feje az asztalon koppant.
-Nem bírom komolyan nem bírom -nyögött fel. -Semmit se jegyeztél meg abból amit mondtam neked? -nézett rám.
-De igen csak...-kezdtem lesütve a szemem.
-Csak jobban hisz egy felnőtt szavainak -szólalt meg Karolin.
-Ezzel arra célzol, hogy én gyerek vagyok? -húzta össze a szemét Nick.
-Dehogyis -legyintett felé Karolin. -Kérdezz bátran -mosolygott rám.
-Öö....izé ti ketten, hogyhogy árnyvadászok vagytok? -néztem hol rá hol Ádámra.
-Rátapintottál a lényegre -morogta Nick unottan. -Ádám bemutatom az első számú rajongódat -intett Nick felém.
-Csakugyan? -mosolygott rám Ádám. -Melyik előadást láttad? -érdeklődött kíváncsian.
-A vámpírok bálját -mosolyodtam el halványan.
-Azt én is szerettem -mosolygott vissza rám.
-Rátérhetnénk a komoly dolgokra? -érdeklődött Balogh. -Nos Evelin mit tudsz a világunkról? -nézett rám kérdőn.
-Nem sokat -ráztam meg a fejem. Igaz, hogy otthon utánuk néztem, de nem tudtam, hogy abból mi a hazugság és, hogy mi az igazság.
-Miket mesélt neked Nick? -kérdezte.
-Hát nem sok mindent -vallottam be. -Annyit tudok, hogy az embereket mondinak hívják és az árnyvadászok gyűlölnek minket -vontam meg a vállam.
-Evi te nem tartozol közéjük -szólt rám Nick.
-Miből gondolod? Hiszen rúnát se mertél rám rajzolni. Te se vagy biztos abban, hogy én vagyok az az Emma -kaptam felé a fejem.
-Te vagy az. Csak te láttál engem -pattant fel.
-Attól még nem biztos, hogy én vagyok az -pattantam fel én is. -Nem vagyok jó semmire -csattantam fel.
-Evi nyugi -állt meg mellettem Karolin.
-Nincs semmi bajom -morogtam miközbe Nickel néztem farkas szemet.
-Érzem, hogy te vagy az. De amíg nem fogadod el....-csóválta meg a fejét.
-Mit nem fogadok el? -kérdeztem csendesen.
-A sorsodat. Evi erős vagy -lépett közelebb hozzám.
-Gyenge vagyok -suttogtam. -Csak púp leszek a hátatokon -sütöttem le a szemem.
-Csak fáradt vagy. Sok volt ez neked mára -simította a kezét az arcomra.
-Egy árnyvadász nem lehet fáradt. Nem? -pislogtam fel rá.
-Néha mi is elfáradunk -mosolyodott el halványan. -Na gyere megmutatom a szobádat -fogta meg a kezem. -Evi lepihen kicsit sok volt neki ez mára -szólt oda a többieknek.
-Nem kell ezt tenned -ráztam meg a fejem.
-Pihenned kell. Hidd el jót tesz neked -mosolyodott el megérintve az arcom.
-Nem akarom, hogy azt hidjék egy hisztis, elkényesztetett picsa vagyok. Hisztisnek tényleg az vagyok, de...-kezdtem a szavakat keresve.
-Tudom, hogy hisztis vagy -hagyta rám. -Evi gyere -húzott maga után.
-Öö...nem kéne elköszönnünk? -kérdeztem.
-Minek? -pillantott hátra rám.

A szobám semmibe se üt el a ház többi részétől. A falak szürkék, a bútorok vagyis egy szekrény meg egy tükrös asztal, azok is szürkék. Minden szürke még az ágyon a pléd is. Növény egy sincs. Körbe néztem a szobába aztán lehuppantam az ágyra ami meglepően kényelmes volt.
-Tudom nem valami fényes, de szombatig megfelel nem? -szólalt meg Nick aki eddig az ajtó félfának támaszkodva állt.
-Igen megfelel -bólintottam.
-Szükséged van még valamire? -kérdezte megköszörülve a torkát.
-Nem köszi -pillantottam rá.
-Akkor én mentem. A szomszéd szobába leszek ha szükséged van rám -lépett az ajtó felé.
-Várj Nick -szóltam utána és felálltam az ágyról.
-Igen? -nézett rám a válla felett.
-Köszönöm, hogy kétszer is megmentettél -motyogtam lesütve a szemem.
-Ez a dolgom -mosolyodott el aztán behúzta maga mögött az ajtót én pedig egyedül maradtam.

A plafont bámulva feküdtem amikor kopogtattak. Lassan felültem és az ajtóra néztem. Talán Nick az -gondoltam majd az ajtóhoz sétáltam.
-Ki az? -kérdeztem gyanakodva.
-Ádám -válaszolta mire kinyitottam. -Elővigyázatos vagy ez tetszik -mosolygott rám.
-Van okom rá -dőltem neki az ajtó félfának.
-Öö...ezt neked hoztam -nyújtott felém egy mp3-at és egy fülest.
-Nekem? -lepődtem meg.
-Igen. Hallottam, hogy Nick kidobta a mobilodat az ablakon, gondoltam jól jönne -vonta meg a vállát.
-Én...hát izé köszönöm -vettem el tőle.
-Semmiség -legyintett. -Nem tudtam miket szeretsz így több félét is rá töltöttem neked -mosolygott rám.
-Köszönöm -mosolyogtam vissza rá hálásan. -Kérdezhetek valamit? -érdeklődtem.
-Mondjad bátran -bólintott.
-Miért mész emberek közé? -kérdeztem.
-Nekem nincs bajom az emberekkel és hát szeretek színészkedni -vonta meg a vállát.
-Jó is vagy benne -jegyeztem meg.
-Tudom -kacsintott rám aztán megveregette a karom. -Na aludj egyet -tanácsolta aztán sarkon fordult. Vissza csuktam az ajtót majd levágódtam az ágyra és bedugtam a fülembe a füllhallgatót. Az első dal ami felcsendült Carameltől volt a Jégszív. Lehunytam a szemem és csak a Caramel hangjára koncentráltam. Ahogy magamba vele együtt énekeltem a dalt, az álom egyszeribe rám talált.