Vigyázz mit kívánsz!

Maradj velem, szeretlek!

A váróterembe ültem egy műanyag széken és a kávémat kortyolgattam. A gépem indulásáig még volt 1 órám így leültem és egy magazint lapozgatva várakoztam. Persze mivel alig beszéltem angolul a szöveget nem érettem, ezért csak a képeket nézegettem. Tini magazin volt ami sztárokkal, szépségtippekkel és tesztekkel volt tele. Valaki levágódott mellém, de nem néztem fel. Éppen Shawn Mendest néztem.
-Csalódtam benned. Lett volna képed köszönés nélkül elmenni? -hallottam hirtelen Jonathan hangját. Döbbenten kaptam fel a fejem.
-Ne...ne haragudj -dadogtam tág szemekkel.
-Na gyere már ide -ölelte át a vállam. -Miért nem szóltál? -kérdezte halkan.
-Hirtelen ötlet volt és tudom magamról ha bármelyikőtökkel is találkoztam volna, nem lett volna erőm elmenni -suttogtam.
-Hülye vagy és tudd meg haragszom rád. Nekem miért nem hagytál levelet? -kérdezte sértődötten.
-Ne haragudj -néztem rá. -Különben is honnan tudtad, hogy itt vagyok? Elolvastad a levelet? -kértem rajta számon.
-Követtelek -vonta meg a vállát.
-Nem is te lennél ha nem ezt tetted volna -sóhajtottam fel és vissza hajtottam a fejem a vállára.
-Nem tartottalak volna vissza -mondta halkan és egy puszit nyomott a homlokomra. -Ha úgy érzed, hogy arra van szükséged, hogy elmenj, én nem foglak vissza -tette hozzá.
-Lelkiismeret furdalást akarsz bennem kelteni? -mosolyodtam el halványan.
-Nem, dehogy -nevette el magát. -Komolyan így gondolom -nézett le rám.
-Olyan vagy nekem mint egy nagyszerű bátty -mosolyogtam rá.
-Mindig is szerettem volna egy kishugot, köszönöm, hogy megadtad ezt nekem -mosolygott vissza rám. Az elkövetkező egy órát végigbeszélgettük aztán Jonathan elkisért a beszállókapuig.
-Hívlak ha leszálltam -öleltem meg szorosan.
-Várni fogom -bólintott aztán az útjaink elváltak. A gép nem sokkal később felszállt és magunk mögött hagytuk New York fényeit. De én nem csak a várost hagytam itt, hanem a szívemet is.

Budapesten már javába sötét volt amikor a gépem landolt a kifutópályán. A futószalagról lekaptam a bőröndöm majd Ádám keresésére indultam. Ekkor észrevettem őt, egy kartont tartott a kezébe amire nagybetűkkel ráírta a nevem. Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra. Megszaporáztam a lépteim, szinte szaladtam majd a bőröndömet elhagyva a nyakába vetettem magam.
-Ölelj át jó szorosan -kértem a nyakába fúrva a fejem. Ádám nevetve engedelmeskedett.
-Neked is szia -kuncogott a hajamat simogatva.
-Tudod mennyire hiányoztál? -kérdeztem továbbra is belé kapaszkodva.
-El tudom képzelni. De szerintem te is hiányoztál valakinek, pedig csak most jöttél el -válaszolta mire homlokráncolva ránéztem.
-Kire gondolsz? -érdeklődtem.
-Rám -jött a válasz a hátam mögül. Rekord sebességgel pördültem meg a tengelyem körül. Ott állt előttem teljes nagyságba. A haja kusza volt és a levelemet szorongatta a kezében. A vállán egy sporttáska volt. És jól látom? Tényleg könnyes a szeme?
-Nick...mit mit csinálsz itt? -kérdeztem elhaló hangon. Nick habozott, tekintete Ádámra vándorolt, aki vette a lapot és kettesbe hagyott minket. Már amennyire kettesbe lehet lenni egy repülőtéren.
-Gyere üljünk le -intett két szék felé. Leültem az egyikre és ránéztem. -Amikor megláttalak az iskolába olyan volt mintha áram csapott volna meg. Mintha te egyenesen az álmaimból léptél volna ki. Ez..ez megijesztett. Tudtam, hogy ott van nekem Diana, de nem volt erőm neked bevallani. Nem tudtam megtenni. Egyre jobban megismertük egymást és én egyre jobban ragaszkodtam hozzád. Mikor a gépen megcsókoltalak azt már korábban is meg akartam tenni, csak nem mertem mert nem tudtam mit reagálnál rá. Hazudtam amikor azt mondtam, hogy semmi sem fog a csók után változni, ugyanis nagyon sok minden változott itt bent. De próbáltam elnyomni. Nem szóltam neked egy szót sem, mert nem mertem. Féltem, hogy megijednél és örökre eltünnél az életemből. Önző voltam mert egyszerre akartalak téged meg Dianát. Azt hittem, hogy te a kapcsolatunkat amolyan kalandnak tekinted, ezért nem mondtam el neked az érzéseimet. De itt az ideje, hogy bevalljam. Szeretlek Evi, a kezdetektől fogva szerelmes vagyok beléd -nézett mélyen a szemembe. Néztem rá és könnyekben törtem ki. -Most miért sírsz? -kérdezte ijedten, de én csak a fejemet ráztam. Nem tudtam elhinni, hogy mindez velem történik, hogy Nick tényleg szerelmet vallott nekem. A boldogság hullámokba árasztott el és egyszerre nevettem meg bőgtem. -Evi -simította a kezét az arcomra.
-Mondd ugye nem viccelsz velem? Tényleg szeretsz? -kérdeztem szipogva mire a tekintete ellágyult.
-Soha senkit nem szerettem úgy mint téged -suttogta majd megcsókolt. Bizonytalanul csókolt miközbe az ujjaival gyengéden körzött az arcomon. Átkaroltam a nyakát és mélyen beszívtam a bódító illatát. -Maradj velem örökre -kérte mire bólintottam.
-Veled maradok -suttogtam mire elmosolyodott és újra megcsókolt.