Én, Lady Rowling(Krilov család I.)

6.

A farsangi bált megelőző szombaton, amikor mindenki jól megérdemelt délutáni pihenőjét töltötte, Katherine-nak segítettem a takarításban. Magas, kétágú létra tetején álltam a nagyteremben, és a falra függesztett dísztányérokról törölgettem a port. Karimájukat csipkeszerűvé faragták, közepüket pedig aprólékos munkával megfestett tájkép díszítette. Zordon bércek, harsogóan zöld erdők, virágos rétek háttere előtt hetyke bajuszú legények és rövid szoknyás, főkötős leányok sétálgattak kézenfogva.

Két hónapja a fogadóban laktam, mert a fagyok elűztek otthonomból. Szokatlanul keménynek bizonyult a tél, legalábbis nekem, aki a langyos, cuppogós, angliai decemberekhez szoktam. A csikorgóan hideg hajnalok után még a déli nap sem űzte el a fagyot. Amíg bírtam, fűtöttem magányos lakomat, reggelenként mégis fogvacogtató hideg ébresztett, és vékony hártya dermedt az ivóvizemre. Karácsony után feladtam robinsoni életmódomat, és a szilveszteri dáridót követően, amikor az ivóban is csendesebbé szelídült az élet, beköltöztem Katherine-ék egyik szobájába. Reuterék a szállásért nem fogadtak el tőlem pénzt, ezért kötelességemnek tartottam segédkezni a házimunkában.

Épp egy három arasz átmérőjű, hat font súlyú fatányért akasztottam vissza a helyére, amikor szokatlan, csilingelő hangra lettem figyelmes. Mintha több száz karácsonyi csengettyű szólna egyszerre, magasan, szárnyalón. Eleinte halkan, majd egyre erősebben muzsikáltak a harangok.

Mi lehet ez? A gyerekek ötlöttek ki meglepetést a farsangi mulatságra? Nem valószínű. Ahhoz ez a zaj túlságosan hangos.

Már egészen közelről hallatszott a mesebeli zene, majd váratlanul csend lett. A bejárat felé fordultam, és megpróbáltam kilesni az ablakon, de az üveget vastagon borította a jégvirág, nem láthattam az utcára.

Kinyílt az ajtó, és jeges fuvallat lebbentette meg a szoknyámat.

Ivan állt az ajtónyílásban, mögötte fehéren kavargott a hó.

Szokatlanul meleg öltözetet viselt, combközépig érő báránybundát és bélelt csizmát. Sapkát soha nem hordott, fekete hajában csillogtak az olvadó hópelyhek. Kezében nagy batyut tartott.

Huszonnégy napja nem láttam, és hírt sem hallottam felőle. És most, ilyen hosszú idő után, amikor már belém költözött a félsz, talán nem jön többé, és a rettegés, hogy baja esett, újra itt van.

Első éjszakánk óta lopva bár, de rendszeresen találkoztunk. Bódult, kettős lelkülettel éltem át ezeket a hónapokat. A boldogság mellett szégyelltem, hogy a szeretője vagyok, és féltem, kiderül a viszonyunk. Néha felmerült bennem, véget vetek ennek az állapotnak, szakítok Ivannal, de kevésnek bizonyult az erőm. Szerettem őt.

Ivan belépett a nagyterem ajtaján, és komoly képpel bólintott felém.

– Jó napot, Miss Rowling! – mondta, majd üdvözölte Katherine–t is, aki a terem másik végében, a bárpult mögött a polcokat takarította. Látványa feledtette velem neheztelésemet, és azt, hogy szentül elhatároztam, a fejére olvasom mindazt a keserűséget, mely az aggodalommal töltött hetek alatt felgyülemlett bennem.

Katherine megkerülte a pultot, és a vendég elé sietett. Arcán kíváncsiság ült, és gunyoros huncutság. Sejt valamit rólunk netán?

– Mi űzte ki magát kényelmes otthonából doktor, ebben a farkasordító hidegben? – kérdezte.

– A Grace ranchon leszakadt a tető a tegnapi havazás után – felelte komoran Ivan – Arrafelé még több esett, mint nálunk. Beomlott a tűzhely, kisebb tűzvész támadt. Vacsorázott a család, a nagypapát maga alá temette a mennyezet. Szerencsére mindenki túlélte a katasztrófát, de többen megsérültek. Miss Rowlingot magammal viszem. Tartok tőle, lesz dolgunk nyílt végtagtörésekkel, fejsérülésekkel, égési sebekkel. Tüstént indulunk.