Én, Lady Rowling(Krilov család I.)

10. (utolsó fejezet)

Ebéd után Dianaék, és még néhányan visszatértek Londonba, de a társaság többsége maradt vacsorára és éjszakára is. Vacsora után a férfiak felkerekedtek, hogy célba lövő versenyt rendezzenek a szabadban. Vacsoránál Edward sokat ivott, de nyilvánvaló volt, nem ő az egyetlen, aki berúgott. Mással nem tudtam magyarázni az ostobaságot, hogy sötétben, a fegyvertárból összeszedett, évtizedek óta használaton kívüli puskákkal és pisztolyokkal kivonultak a parkba. Mivel szabályos agyaggalamb lövő pályát nem építettek a birtokra, az inasok dobáltak a magasba különböző céltárgyakat. Leginkább olcsó, festetlen cserépedényeket. Ablakomból láttam, hogy égő fáklyákat szúrtak a földbe körben, azok fényénél lődöztek magukról megfeledkezve az urak. Köztük Edward és apám. Nem szabályosan, egymás után tüzeltek, ahogy versenyen szokás, hanem össze-vissza, egymást nem bevárva, sokszor egyszerre. Egy részeg társaság duhajkodott odalenn, és csodáltam, hogy nem történt baleset.

Éjfélt is elütötte az óra, amikor az utolsó lövés elhangzott, utána még nótáztak úgy félórácskát, később két férfi összekülönbözött, a többiek csitították őket, jól kivettem apám hangját a zűrzavarból, majd végre csend lett.

Félretettem olvasnivalómat, felkeltem az ágyból, és hálóköntösömet a szék karfájára simítottam. Nem tudtam ellenállni a hiúság kísértésének, megálltam a földig érő tükör előtt, és szemügyre vettem magam. Aki hálóingem megtervezte, ismerte a testi gerjedelmet és a férfiúi vágyakat. Áttetszően vékony volt a selyem és testhez simuló. Meztelenebbnek tűntem, mint ruhátlanul.

Végigsiklott tekintetem a melleimen, a mellbimbó enyhe kiemelkedésén, majd a hasam finom domborulatán, a csípőmön, a combomon. Ahogy néztem magam a tükörben, éreztem, foglalkoznom kell végre a lehetőséggel, mi teszek, ha Edward bejön ma éjjel hozzám.

Edward az egyetlen férfi, aki ezen a szinten, és véletlenül épp az én szobám mellett kapott szállást. Jellemző figyelmesség, kár, hogy hiábavaló. Legkevésbé sem kívánom ma Edwardot, amikor Ivan szinte karnyújtásnyi közelségben van.

Elkeserített a gondolat, otthagytam a tükröt, és elfújva a gyertyát, bebújtam az ágyba.

Nem tudtam elaludni. Nyitott szemmel feküdtem, és a néma, meleg sötétségben forró testem szinte simogatta a selyemhálóing. Minden porcikámmal Ivan után vágyakoztam, és rettegtem tőle, Edward mégsem ivott eleget, nem merült ki halálosan a célba lövésen, és be akar majd jönni hozzám. Bekulcsoltam ugyan az ajtót, de nem bíztam a zárban. Edward mindig eléri, amit a fejébe vesz. És közben Ivan itt van a közelemben, egy szinttel alattam. Délután, amikor kimentem a teraszra friss levegőt szívni, láttam. Ő sem aludt, az előbb kilestem az ablakon, a terasz kőmintázatát megvilágította a szobájából kiszűrődő fény. Ébren van, lehet ő is rám gondol, de az is lehet, Laura Siegel besettenkedett hozzá. Hamar eltávozott a vacsoráról, és nem nyomakodott be hozzám, hogy boldogtalanságával terheljen.

Többször végig gondoltam, valós lehetőség-e, hogy ők ketten egymás karjaiban vígasztalódnak. Felidéztem az arcukat, ahogy délelőtt enyelegtek egymással - már úgy éreztem, Ivan is tüzet fogott, mint Laura -, és egyre jobban erősödött bennem a hit, együtt vannak. Ekkorra már ömlött szememből a könny, és fölöttébb szenvedtem.

Hallgatóztam, hátha felfedezek valamilyen neszt, ami eloszlatja aggodalmamat, de csend volt.

Ivan már lefeküdt, lehet, alszik, csak elfelejtette eloltani a gyertyát. A szerelmeskedésnek lenne valami zaja, biztosan meghallanám. Fél perc múlva éppen fordítva gondoltam. Ha ég a gyertya, nem alszik, és mi más tartaná ébren, mint a szerelem. Benn van nála Laura, csak már túlestek a dolgon. Laura elszunnyadt a karjában, Ivan nem akarja felébreszteni, hagyja a gyertyát égni.