Nincs más választásom... [ Befejezett ]

kilencedik

Kim Tae Hyung- Nikoow
Kim Nam Joon - Lee_Min_Young00

Taehyung

Már egy teljes éve, hogy összeköltöztünk, és egy családot alkotunk. Minden rendben ment, engem előléptettek, így már a pénz miatt se kell aggódni, ellenben Jungkook miatt igen. Mióta középiskolába került, és Jiminnel van, megváltozott. A korával jár a lázadás, de eddig sose beszélt vissza nekem. Mostanában sokat veszekszünk, leginkább a lógások miatt. Nem megy be az órákra, és este is későn jár haza. Elmondhatatlanul aggódok miatta, nem is tudok aludni. Fogalmam sincs mit csinálnék, ha valami baja lenne.

Namjoon

- Tessék drágám. Idd meg, ez egy kicsit ellazít. - adtam Tae kezébe a gőzölgő teát, miközben jobban betakargattam a meleg lepedővel. Kettő és fél órája várjuk, Hogy Kook végre haza találjon. A telefonját nem veszi fel, Tae pedig tiszta ideg. A kanapé mögé lépek, majd Tae vállát kezdem egy kicsit maszírozni. Nem szeretem, hogy ilyen feszült. Kihat a Kapcsolatunkra is, kisebb minőségben. Kook pedig szépen mondva is kezelhetetlen lett.
- Ha szeretnéd, beszélek a fejével ma én. Ne stresszeld túl magad, inkább menj aludni. El bírok vele. - ajánlottam fel neki.

Taehyung

-Köszönöm. - kortyoltam bele a forró italba.
Elmondhatatlanul aggódtam. Jungkook az én kisbabám, hogy ne stresszeljek?
-Nem szükséges. Az én öcsém, én vagyok a gyámja, enyém a felelősség. Igazán nem kell beleavatkoznod. Hogy tudnák én így aludni?! Valahol kint bóklászik! Lehet, hogy megsérült és az út szélén fekszik valahol! Hogy a kurva életbe tudnék így lenyugodni?!  - fakadtam ki, és könnyeimmel küszködve a földhöz vágtam a bögrét.
Az utóbbi időben nagyon sokat veszekszünk, leginkább miattam. Nem tudom elviselni, hogy ez történik, és bármennyire is nem akarom, NamJoonon csattan az ostor.

Namjoon

Egy kicsit összébb húztam magam, mikor a bögre hangos csattanással ért földet, vele együtt pedig a tea is kifolyt. Azonnal átvetődtem a kanapén, majd a karjaimba zártam törékeny testét.
- Shh... Nincs semmi baj... - szorítottam magamhoz. - Kook jól van, hamarosan pedig haza is jön. És sajnos ha tetszik, ha nem, pihenned kell. Ilyen idegállapotban nem tudnál tisztán gondolkodni. Elhiszem, hogy aggódsz, én is aggódok. De ha kiakadsz sem fog hazajönni, csak még jobban ellenkezni. - mondtam, mire éreztem, hogy elkezd sírni. Biztos a felgyülemlett idegességtől.
- Sírd csak ki magad édesem. - simogattam puha haját, miközben egy csókot hintettem a tincseibe. - minden rendben lesz. - próbáltam nyugtatni.

Taehyung

-Sajnálom... - zokogtam.
Pólójába markolva áztattam el felsőjét, és sírtam ki minden felgyülemlett feszültséget, ami az idő során felgyülemlett.
Nem akartam ennyire kiakadni, de már nem tudtam visszafogni magam.
-Megjöttem. - hallottam meg öcsém hangját. - Itt meg mi történt? Meghalt valaki?
Éreztem, hogy elönt a düh, és nem tudtam kontrolálni magam.
-Mégis hogy az istenbe képzelted, hogy ilyenkor jössz haza?! Nem megmondtam, hogy pontosan kilencre gyere haza?! Halálra aggódtam magam! Teljesen elment az eszed?! Jimin ennyire meghülyített?! Kurvára térj észhez végre!

Namjoon

- Ne sajn.. - mondtam, volna, de kinyitódott a bejárati ajtó, ezzel tekintetem is oda vezettem. Hazatért végre elveszett kis báránykánk, Tae pedig villám sebességel ment Kookhoz, miközben nem kis hangerőn ordít a fiatalabbal. Azonnal Tae után futottam, majd egy kicsit hátrébb húztam. Borzasztóan pipa ma este.
- Tae mondtam már, hogy a kiabálás nem megoldás. Neked pedig - néztem rá JungKookra. - ideje lenne felfogni a következményed súlyát. Tae ennyi idősen már dolgozott, hogy megtudjatok élni. Jó lenne, ha mutatnál valami tiszteletet is. Tudod te mióta nem aludt jót szegény bátyád? - dorgáltam meg én is. - Mától két hétig nincs net, az elektronikus kütyüidet, pedig az asztalomra kérem, és nem, nem fogadok el nemleges választ. Addig az van, amit mi mondunk, amíg ebben a háztartásban élsz. Világos? - néztem rá a lehető leg mérgesebben, konkrétan egy időzített bombát tartva a kezeim között.