36.rész

182 6 1
                                    

Megpusziltam Karolt és bementünk az öltözőkbe. A fiúk mind gratuláltak és csupa jót mondtak csak jobban örültek neki, hogy Karollal vagyok nem pedig Mechivel amit már én is értek. Felipe pedig néma csendben állt melettünk.

Na igen a szokásos feszültség valakivel megvan. Hát így telt ez a mai nap a koncerten na de kezdjük az elejéről. Felipe néma csendben halgatta a beszélgetésünket aztán egyszer csak beleszólt, mert hát ő miért maradhatna ki a Mechis témából. A végén itt fekszek a kórházba kómába és semmit sem tudok.
~Amúgy miért is szakítottatok Mechivel? -kérdezte Jorge
~Hát tudod van egy Felipe nevű fiú, aki elszedte tőlem -mondtam ekkor Felipe hangját halottuk mögülünk
~Mechit nem kellett elvenni amúgy is jött -mondta ki hirtelen
~Mechi nemnormális csak falja a palikat -nézett rá Facu
~Nemigaz -tiltakozott Felipe aki még mindig Mechit védte
~Felipe majd te is rájössz, hidd el rosszul döntöttél, hogy összejöttél vele -mondtam mosolyogva Felipénél be is telt a pohár, olyan nagy iramba ment ki az öltözőből, hogy direkt fellököt oké ez még nem volt baj, viszont a baj ott kezdődött mikor kimentem utánna. Életem legroszabb döntése volt ugyanis ebből kettőnk közt óriási balhé alakult ki. Hiába akartak visszafogni a többiek nem tudtak, mert Felipe már így is idegesített. Na hát ebből ugyan egy verekedés tört ki, viszont akinek nagyobb baja lett az én voltam olyan szinten megütötte a fejem, hogy én hátraestem és bevertem a padlóba, de hogy hogyan azt én sem tudom pontosan hiszen a fejemből ömlött a vér és azonnal elvesztettem az eszméletemet. Pár mondatot halottam csak és annyit érzékeltem, hogy a mentő elvisz. A többi kiesett.

Karol szemszöge:
Jézusom bejöttem Ruggeval a kórházba, hogy ne legyen egyedül és az orvosok nem mondanak jó híreket. Esküszöm megfizet még Felipe az is biztos ez nem normális. Kitudja mikor ébred fel Rugge.😭 Máris nagyon hiányzik és tudom, hogy most erősnek kell maradnom de valahogy nem megy ránézek és vége.... Sose gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok. Mindenki nagyon ki van akadva a koncert után szinte mindenki bejött Mechin és Felipén kívül.
~Mikor kell fel? -kérdezte Jorge
~Nemtudni -mondtam a könnyeimmel küszködve
~Héj Karol mi itt leszünk veled -karolt átt Tini
~Köszönöm -mosolyodtam el és ez nagyon jólesett.

Egy sztár életeWhere stories live. Discover now