Egy sztár élete

41.rész

~Te írtad? -néztem rá- Mechi egyáltalán hogy fordulhat elő ilyen a fejedbe?

Mechi csak visszafolytott nevetéssel nézett rám.
~Mondtam, hogy én egy valakit szeretek, az csak is Karol! -törtem meg a csendet mert kezdett kínossá válni a szituáció- nem kell a dalszöveged, írok én magamnak, ha kell.
~Jaj jaj Ruggerito, olyan feszült vagy. -mosolygott rám
~Na jó én itt befejeztem -mentem volna ki az ajtón mire ő elémjött- Menj arébb! -kiabáltam rá
~Nem félek tőled -mosolygott és már a mosolygása zavart annyira de annyira összezavarodtam, hirtelen visszatörtek az emlékeim Mechivel, a nagyon boldog emlékek, a szomorú emlékek meg valahogy lenyomódtak bennem. Hiába próbáltam kimenni ő mindig elémállt. Nem hagyott más választást ellöktem és elindultam Karolért mert már így is késésben voltam, de fura érzésem volt mintha valaki követne, de mivel nem értem oda időbe nem foglalkoztam vele, csak tovább mentem egy csokor virággal a kezemben. Megálltam Karolék ajtója előtt és bekopogtam. Karol anyukája nyitotta ki.
~Szia. Mónica vagyok. Karolhoz jöttél igaz? -mutatkozott be
~Jónapot Ruggero. Igen hozzá.
~Gyere csak be sokmindent hallotunk már rólad és hogy jobban vagy a lányunk teljesen önmaga lett. -mosolygott és beengedett- Szólok is neki -felment Karolhoz én meg egyedül maradtam ott lennt abba a csodaszép gyönyörű nagy házba és azon gondolkoztam, hogy hogy lehet, hogy ismerős ez a hely, ha egyszer sem jártam még itt. Karol 10 perc múlva lejött és megölelt.
~Szia -köszönt és mosolygott
~Szia. Ezt neked hoztam Boldog szülinapot. -adtam oda neki a virágot
~Köszönöm -hosszasan megcsokolt- Megkérdezzem miért vagy itt?
~Ha már így kérdezed akkor gyere velem.
~Hova? -nézett értetlenül
~Nem árulhatom el -pusziltam meg megvártam amíg elköszön a szüleitől és már indultunk is, mikor.....