REJTÉLY AZ ÉLETEM...de megoldom...

,,Ő"

Felnyitottam a kis doboz tetejét.
Képek. Bár nem sokat látok belőlük… Rávilágítottam a telefonommal a dobozkára, vagyis...csak akartam…
-Nem igaz…-suttogtam a sötétbe burkolózott nappali csendjébe. Lemerült...pont most…
Nem tudom mennyi az idő...háromnegyed három körül lehet...akkor majd ha világos lesz.
Leraktam a dobozt magam mellé és jobb híján mivel nem tudtam mit csinálni visszaaludtam.
Nem sokat aludtam. Még épphogy csak elkezdett világosodni odakint és a nappali függönyein szűrődött be egy kevés a korai, fáradt napsugarakból.
A doboz még mindig mellettem hevert. Most már többet láttam belőle mint pár órával ezelőtt. Meg kell hogy mondjam nem tetszett ami a dobozra volt vésve.
Laura & Lilla
Egy kicsit még meg törölgettem a kezembemben lévő tárgyat és felnyitottam…
Még több kép...Rólam...és Róla…
Én ezt nem értem. Ki ő? Lilla…
-Jó reggelt Lala.-felkaptam a fejem. Anya az ajtóban állt. Gyorsan beraktam a dobozt a párnám alá. Talán nem látta meg.
-Jó reggelt anya.
-Hogy aludtál?
-Nem a legkényelmesebb a kanapé hosszútávon.
-Ha apád felkelt  megcsináljuk az ágyad.
-Oké.
Én itt le is zártam a beszélgetést. A nap hátralévő része nem volt a legérdekesebb. Nagyjából mindent kipakoltunk. A szobák többé kevésbé kész vannak. A dobozt felvittem magamhoz. Épp a ruháimat pakoltam a szekrénybe amikor megint valami zajra lettem figyelmes. Nem...nem is zaj. Inkább hang. Valaki hangja. Lementem a lépcsőn és megálltam az előszobában. A nappali felől jött a hang. Anya és apa bent voltak a TV-t kötötték épp be, de...ez a hang nem hozzájuk tartozott. Beléptem a szobába.
-Mit szeretnél Lala?
-Hm…? Semmit.
Oda sétáltam a behúzott függönyökhöz és egy hirtelen mozdulattal elhúztam azokat. Ez nem ablak. Azt hittem csak egy ablak van itt de nem. Egy üveg ajtó. Vagyis félig. Csak az ajtó felső része van üvegből.
-Lala?-hallottam anya hangját de nem foglalkoztam vele. Kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Egy kis hátsó terasz pár lépcsőfokkal a hatalmas udvarra. Mintha már jártam volna itt. Nem tudom mikor de már voltam itt…
Az udvar kerítéssel volt körül ölelve. Lesétáltam a lépcsőn és csak álltam ott.
-Lala...
Nem mozdulok. Valaki megfogta a vállam.
-Lala!
Hallom hogy beszél hozzám valaki, de nem rá figyelek.
-LALA!!-egy kicsit megráztam a fejem. Anya az.
-Tessék?
-Jól vagy?
-Igen. Miért?
-Te sírsz?
Egész eddig észre se vettem hogy szinte patakokban folytak a könnyeim. Gyorsan letöröltem az arcom és bementem. Fel siettem a szobámba. Már nem hallom a hangot. Mi bajom van? Ez nem normális dolog! Ki volt az? Láttam valakit. Kint az udvaron láttam VALAKIT!!  Vagyis nem valakit. Engem. Őt. Minket. Mintha egy emlék lett volna. A kiskori énem és az Övé. Hat évesre saccolom magunkat. De az emlékben nem volt kerítés. Futottunk. Talán fogócska. Kiszaladtunk az útra. Aztán történt valami...képszakadás…nem emlékszem. Meghallottam anya hangját ahogy szólongat. Visszatértem. De honnan. Mintha egy pillanatra még láttam volna magam kívülről. Vagyis Őt…
Volt egy ikrem?
-Hé! Ha itt vagy csinálj valamit!- semmi nem történt. Kezdek begolyózni…
Törökülésbe leültem az ágyam tövébe a földre és a tenyereimbe temettem az arcom.
Mintha valaki megsimogatta volna a vállam. Felkaptam a fejem. Ott ültem. Magammal szemben.
-Ki vagy?!-néztem rá.
-Mondd már meg hogy ki vagy!!-saját magamon is hallottam hogy egyre hisztérikusabban kérdezem. Rám mutatott.
-Én?-ez röhejes… megrázta a fejét. Most először rám mutatott aztán magára.
-Mi?-bólintott. Két ujját felmutatta, aztán robbanás imitált a kezeivel.
-Mi...ketten...voltunk?-bólintott.-Most képzelődöm vagy tényleg itt vagy?-kérdeztem szinte suttogva.
Megfogta az arcom. Érzem Őt. Érzem hogy itt van. Feltettem a számomra akkor épp legfontosabb kérdést.
-Te vagy Lilla?- egy pillanatig mintha habozott volna aztán bólintott.
Valaki kopogott az ajtón. Oda kaptam a fejem.
-Lala.-apa dugta be a fejét a résnyire nyitott ajtón. Mikor meglátott teljesen kinyitotta az ajtót és belépett rajta.
Visszafordultam úgy ahogy az előbb voltam. Már nincs ott.
-Minden rendben? Tudom nehéz lehet a költözés de hidd el jó lesz.
-Apa. Minden oké. Tényleg.
-Ha beszélgetni szeretnél mi itt vagyunk.
-Tudom.
Apa vett egy mély levegőt és kiment. Becsukta az ajtót és újra egyedül voltam a szobába. Nem tudom ,,Lilla” hova lett vagy hogy tényleg itt volt e…

Ismét elérkezett a lefekvés. Egész jól aludtam éjfélig. Felkeltem. Megint. Felültem az ágyon és megpillantottam egy alakot az ágyam végébe gubbasztani.
-Lilla?- bekapcsoltam a telefonom vakuját.
Megfordult és rám mosolygott.
-Még mindig fura hogy itt vagy…-dörzsöltem meg a szemeimet és rá emeltem a tekintetem. Csak megvonta a vállát.
-Tudsz beszélni?-rám mutatott aztán megrázta a fejét. Szóval velem nem…
-És miért mindig ilyenkor vagy itt?-egy kicsit elgondolkodott. Gondolom hogy eldöntse hogy tudná elmutogatni. Felemelte az egyik kezét és össze csukta az ujjait ökölben tarva azt.
-Nulla?-megrázta a fejét. Megismételte hogy össze csukja az ujjait de most kétszer a csuklójára is rámutatott.
-Éjfél!-bólintott. Újabb mutogatás. Három ujját kinyitotta és ismét a csuklójára bökött.
-Három.-bólintott.
-Éjfél és Három….ah ez nehéz inkább tátogj.-így is tett. Éjfél és három között tud a legegyszerűbben előjönni. Mindig velem van de nem mindig látom.
-Ez elég bizarr ugye tudod?-nevettem fel kínosan. Megint megvonta a vállát.
Elkezdte rázniba kezét az arcom előtt. Mikor rá figyeltem mutatta hogy feküdjek el és aludjak.
-Miért?-a szájáról leolvastam hogy: Csak csináld!
Így tettem. Lekapcsoltam a telefonom, elfeküdtem és becsuktam a szemem mintha aludnék. A következő pillanatban valaki benyitott a szobámba. Vagyis valakik. Anya és apa.
-Mondtam hogy alszik.-suttogott apa.
-De beszélt.
-Lehet csak képzelődtél.
-Nem...még Lillát is említette…-Egy kis csend telepedett rájuk.
-Gyere hagyjuk. Ne keltsük fel.-becsukták a szoba ajtót. Szóval tudnak Lilláról...persze hogy tudnak… De miért nem mondták eddig?? Az említett személyre pillantottam. Szomorkás volt az arca. Ennyit a sötétben is kiszúrtam. És mintha azt mondta volna hogy sajnálja...De mit? Ő nem tett semmit. Talán azt hogy hallottam anyáékat vagy hogy miatta keltek fel a szüleim. Másra nem tudtam gondolni. Mikor ezt ,,elmondta” eltűnt. Megint magamra maradtam a sötét szobában a gondolataimmal. Nem tudtam visszaaludni, de hétkor azért lementem a konyhába. Főztem kávét meg csináltam rántottát mindenkinek. Még mindig nem laktuk be teljesen a lakást és fogalmam sincs mi hol van. De legalább a tojást megtaláltam. Megterítettem három személyre. Mikor végeztem anyáék jöttek le a lépcsőn. Valószínűleg a tányér csörömpölésre keltek fel. Kómásan sétáltak be a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntem vidáman.
-Jó reggelt…-válaszolták kórusban.
-Hogy aludtál?-kérdezte apa.
-Remekül! Az ágyam sokkal kényelmesebb mint a kanapé.- csak nem mondhatom nekik hogy: Jaaa hát kábé semmit nem aludtam. És képzeljétek éjfélkor meglátogatott a halott testvérem…Tudtok erről valamit?
Nem kérdezhetek rá és nem is akarok. Ezt egyedül fogom elintézni. Még nem tudom hogy, de megoldom. Rá néztem a szüleimre amikor elosztottam három felé a kész rántottát. Anya mintha sírt volna. A szemei pirosak voltak és be is dagadtak. Nem kérdeztem rá. Nem akarom tudni. Tudom hogy tudják mi történt de nem kérdezhetek rá. Úgy se mondanának semmit veszekedni meg nincs kedvem. És amúgy is… ki hinné el hogy egy szellem, mert gondolom ő az, meglátogat éjszakánként. Ez egyenes út a sárga házba…
A nap további része esemény mentes volt. Filmeztem unalmamba, és jó ideig Lilla sem jött el újra…

************

Ha tetszik amit olvastok jelezzetek bátran. Nem harapok. 🤗
Ha van valami észrevételetek írjatok nyugodtan.😁😁