REJTÉLY AZ ÉLETEM...de megoldom...

,,Baleset"

Ez ki? Az első dolog ami eszembe jutott az ez volt. Igaz, a kép már kopott de látszik hogy az én vagyok és hogy….a másik is én vagyok. De miért nem emlékszem rá?
-Lala!- kopogott be apa a szobámba. Gyorsan össze csuktam az albumot és bele raktam az egyik könyvvel teli dobozba.
-Gyere!
-Na meddig jutottál?
Körbe mutattam azon a pár dobozon amiket már tele pakoltam.
-Lala…-kezdett bele apa.
-Ne...ne magyarázkodj. Igazából elég önzőn viselkedtem…. Én örülök hogy a munkádban előrébb kerültél. Tényleg. Csak…
-Neked sem kell magyarázkodnod.-letérdelt velem szembe a szoba közepére, és a vállamra tette a kezét.-Megértem ha ez most nehéz. De jó lesz. Rendben?
-Rendben.
Apa felkelt a földről és kilépett a szobából becsukva maga után az ajtót. Ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. A fénykép album!
Kiszedtem a dobozból és végig lapoztam. Nincs több kép amin ,,ketten lennék”.

Az éjszaka szörnyen telt. Olyan rémálmok gyötörtek amik eddig még nem fordultak elő.
Magammal szemben álltam. A mostani énnel szemben… Egy kis ideig nem történt semmi. Aztán mintha beszélni akart volna. Amikor rájött hogy nem hallom, nekem ugrott vagy ugrottam...már nem tudom...belém rúgtam...az álmomba, de felkeltem rá. Az ablakon már szűrődött be a reggeli napfénynek az első sugarai a szoba ablakán át. Az éjjeliszekrényemen lévő lámpa a földön hevert.
Ezt mikor löktem le?
Lehajoltam hogy felvegyem de ekkor olyan fájdalom hasított bele az oldalamba ami leírhatatlan. Oda kaptam. Ez nem lehet ugye? Az álmok nem válnak valóra! Beüthettem valahova vagy csak meghúzódott. Ez csak véletlen egybeesés… Biztosan így van… Majd elmúlik.
Nagy nehezen átöltöztem majd le cammogtam a lépcsőn. Minden lépés rettentően fáj.
Leültem az egyik székre, a jobb kezemmel szorítottam a bal oldalam, a fejemet az asztalra hajtottam. Fogalmam sincs meddig ülhettem ott csak egy hangra lettem figyelmes.
-Lala?
-Tessék?-kérdeztem vissza elgyötört hangon.
-Lala baj van??-anya leguggolt mellém. Felé fordítottam a fejem.
-Nem nincs.
-Ne kamuzz. Nem vicces. Mi a baj?
-Semmi. Tényleg.
Megpróbáltam felállni de azzal a lendülettel vissza is estem a székre. Ez nem jó. Egyre jobban fáj. Minden apró mozdulatra.
-Laura!- anya aggódva figyelt. Magyarázatot vár.
-Én csak…-ki kell találnom valami elfogadható indokot.-Én csak leestem reggel az agyról. Azóta fáj egy picit az oldalam. Ennyi. Nem nagy dolog.
-Hadd nézzem.
-Minek? Nem vagy orvos. Amúgy se nagy cucc.
-Laura!-hajaj anyu bekeményít….
Megadtam magam. Mondtam hogy a bal oldalam fáj. Átsétált a másik oldalamra és egy kicsit felhúzta a pólóm. Egy ideig nem mondott semmit. Aztán mégis.
-Ez nem néz ki jól…
-Jól vagyok.
-Nem. Nem vagy. Elmegyünk megnézetjük.
-Ne mááár….
Anya felhúzta az egyik szemöldökét. Ez egyenlő azzal hogy ne magyarázzák és indulunk. Máris!
Behozta a cipőmet a konyhába és rám adta...komolyan mint az oviba….
Hagyott egy üzenetet apának, majd segített felállni a székről. Szépen lassan kiszenvedtem magam az autóhoz és még nehezebben beültem.
Indulhatunk.
Pár perc kocsikázás után megérkeztünk a korhazba. Ott eligazítottak minket hogy hova kell menni. Fel a másodikra. Ezaaaz! Még jó hogy van lift…
Beléptünk a liftbe ahol egy nénike ült a gomboknál. Megkérdezte hányadikra megyünk, anya válaszolt és felmentünk.
Hogy én mennyire utálom a kórházakat…
Majdnem egy órát vártunk mire behívtak. Anya kint megvárt. A bent lévő orvos rendes volt meg minden….kivéve amikor hozzáért az oldalamhoz. Na akkor visszakézből adtam volna neki egy siskást…
-Ez fáj?-kérdezte. Nem hobbiból szenvedek…Marmint…khm...ilyet nem mondunk.
-Igen.-válaszoltam egyszerűen.
Adott egy papírt ami a röntgenhez kell és hogy a végeztem menjek vissza hozzá. Megköszöntem és kijöttem.
-Irány a röntgen. - közöltem anyával.
-Rendben.
Lassan oda sétáltunk az én kis tempómban. Ami tegyük hozzá a csigánál is lassabb per pillanat…
Még ott is sor áll…
-En nem igaz….-néztem anyára.
-Hát de. Álljunk be az egyik sorba.
Így is lett még egy laza 20 percet álltunk a sorban amikor végre! Ismétlem: VÉGRE!! Mi jöttünk. Én már szét szenvedtem magam addigra.
Beadtam a papírt a kis ablakon a bent lévő ősz hajú szemüveges nénike pedig eligazított minket.
9-es szoba jobbra. Oké.
A folyosó végén meg is találtuk. Vartunk egy kicsit itt legalább csak egy valaki volt előttem az sem sokáig. Behívtak. Anya leült egy székre amég végzek.
Beléptem egy kis szobácskába ahol volt egy olyan pelenkázó szerű valami. Egy barna hajú nő állt ott velem.
-Jó napot!-köszöntem
-Szia. Te vagy az oldala miatt igaz?-bólintottam-A pólódat le kéne venni.
-Öhm az nem fog menni. Nem elég ha csak felhúzom.
-Ha fel tudod akkor de. Gyere!
Kinyitotta az ajtót előttem. A kis szobácskából egy jó nagy szobába léptem. Még sose voltam itt. Jó gyerek  voltam szóval sose kerültem ide.
Ez a hely úgy fest hogy tök sötét van. A szoba közepén egy röntgengép áll, és azzal szemben egy üveglappal elválasztott szoba. Onnan szűrődik be némi fény.
Egy orvos sétált ki a kis leválasztott szobából.
Neki is köszöntem, ő vissza köszönt. Mondta mit csináljak. Nagy nehezen felküzdöttem magam az ágyra és jobb oldalra fordultam. A kis szerkezetet pedig felettem mozgatta. Aztán a hátamra feküdtem onnan is egy kép, végül hason fekve is egy. Most hogy hemperegtem egy kört, no nem félreérteni, az orvos segített lemászni. Mondta hogy menjek vissza oda ahonnan ide küldtek. Így is lett. Elköszöntem és kijöttem. Anya még mindig a széken ült, amikor meglátott odajött hozzám.
-Vissza oda ahonnan indultunk.
Anya bólintott és vissza sétáltunk. Újabb várakozás…
Sorra kerültem, bementem. Papírok voltak az orvos kezében meg a röntgen képeim. Legalábbis gondolom az enyémek.
-Az jó hogy nincs eltörve. - kezdett bele.-Viszont két bordád meg van repedve. Hogy sikerült?
-Leestem az ágyról.-válaszoltam egyszerűen.
Az orvos elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Nem hiszem. Ez inkább olyan mintha verekedtél volna és beléd rúgtak.
-Pedig nem.-legalábbis élőbe nem...de ezt csak nem mondhatom.
-Ahogy gondolod.-sóhajtott- Ezek az eredményeid ez alapján tudtok krémet venni rá ami fájdalomcsillapító alapú.
-Rendben. Köszönöm. Viszlát.
Elmondtam anyának mi a helyzet és útba vettük a gyógyszertárat.
Anya bement én addig az autóban vártam. Pár perc után vissza is jött. Beült és a kezembe adta a dobozt.
-Napi 3x. legalább 4 óra teljen el a két időpont között.
-Oké.
Amikor hazaértünk apa már fent volt. A konyhába várt minket.
-Sziasztok. Na mi történt?- kérdezte felváltva nézve hol rám hol anyára.
-Meg van repedve két bordája.-kezdett bele anya.
-Én felmegyek.- Azzal ott hagytam őket. Elfeküdtem az ágyon és bekentem az oldalam. Így ment egy hétig. A költözés napjáig...