Meglepetés Hercegnő ✔️/ Javítás alatt!

|3. rész|

A Randi

Miután szalon képes állapotba tettem magam, készen álltam, hogy elmenjek Dáviddal randizni. Nem érdekelt Anyáék véleménye, azok után, amit ma délután közöltek velem. Amikor meghallottam, hogy csengettek, egy gyors mozdulattal kinyitottam a szobám ajtaját, majd lesiettem a bejárathoz.

- Szia Dávid! - köszöntem egy hatalmas mosollyal az arcomon, mire Anyáék kikerekedett szemekkel néztek rám.

- Kamilla! Erről nem volt szó! - akadt ki Anya.

- Arról sem, amiről nem régen beszéltünk. Szóval így az igazságos. Majd jövök! - azzal kiléptem a bejárati ajtón, hangosan becsapva magam mögött az ajtót.

Amint kiléptem, nem hittem a szememnek. Dávid motorral jött. Félénken felé fordultam, majd szóra nyitottam a számat:

- Motorral megyünk, télen? - néztem hol a motorra, hol Dávidra.

- Mi az? 'Tán félsz? - nevette el magát, majd a lábát egy laza lendülettel átdobta a motoron, és felém nyújtotta a bukósisakot - Na? Jössz vagy sem?

Őszintén szólva, nagyon féltem, hiszen nem egy olyan cikket olvastam már a neten, amiben a motorosok télen balesetet szenvedtek... Lehet paranoiás vagyok, de még nem bízom annyira Dávidban, hogy télen motorozni menjünk. Plusz, nem így neveltek fel a szüleim, hogy csak úgy elmenjek egy ilyen járgánnyal.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - kezdtem volna el a mondókámat, de meghallottam Anya hangját.

- Kamilla! Azonnal gyere vissza! - rontott ki Anya az ajtón.

- Jó, megyek - vettem el a sisakot, amit Dávid a kezében tartott, majd felültem a motorra, belekapaszkodva a fiúba, és amilyen gyorsan csak tudtunk, elhajtottunk a házunk elől.

Sose csináltam még ilyet ezelőtt, de mit ne mondjak, csodálatos volt. Mindig én voltam a jó kislány, aki a szülei összes szabályát betartotta. Nincs semmi baj azzal, ha betartunk mindent, de néha kell egy kis szabadság, hogy megtapasztaljuk milyen is igazán élni, és hogy milyen az élet másik oldala.

Fél óráig motoroztunk a hidegben, igaz, hogy majd megfagytam, de ettől eltekintve csodálatosan éreztem magam. Minden egyes alkalommal, amikor gyorsítottunk, egyre szorosabban öleltem Dávidot. Ahogy hátulról hozzá simultam, egyszerűen leírhatatlanul jó érzés öntötte el a testemet. Egy idő után lecsuktam a szememet, és csak élveztem az utat. Nem sokkal később viszont letért az útról, és elindultunk az erdő mélyébe. Nem mertem megkérdezni, merre tartunk, így a félelem kezdett eluralkodni rajtam. Már az is felmerült a fejemben, hogy talán nem volt olyan jó ötlet eljönni erre randira...

- Csukd be a szemed - mondta nyugodt hangon, amikor leállította a motort.

Nem tehettem mást, becsuktam a szememet. Megfogta a kezemet, és elkezdett húzni a... nem tudom hova... De azt tutira biztosan tudtam, hogy egyre mélyebbre az erdőbe.

- Most már kinyithatod - engedte el a kezem.

Amikor félve kinyitottam a szememet, nem bírtam szóhoz jutni. Egy fára épített ház előtt álltunk meg. Fel volt díszítve művirágokkal, sőt még világító égőket is rakott fel rá, hogy még szebb és hangulatosabb legyen. Egyszerűen gyönyörű látvány volt!

- Tetszik? - kérdezte meg, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Hát persze! - feleltem, majd örömömben megöleltem, de aztán gyorsan észbe kaptam, és elhúzódtam.

- Bocsánat, ez kicsit sok volt... - sütöttem le a szemem.

- Aranyos vagy, amikor azt hiszed, nem csinálod jól a dolgokat - mondta, és felnéztem a szemébe. Istenem azok a szemek... - Na, de gyere, megmutatom a belsejét is - azzal megfogta a kezemet, és felvezetett a törzs köré épített lépcsőn.

A keze érintése szinte perzselte a bőrömet, már majdnem képes lettem volna télen elolvadni. Mikor felértünk a kis bunkerbe, tátva maradt a szám.

- Ez valami elképesztő! - mondtam körbe fordulva a kis helyiségben.

- Én építettem - vakarta meg a tarkóját Dávid.

- Zseniális! - fordultam újra felé mosolyogva.

A kis bunkerben volt egy kis dohányzó asztal - ami mellett egy kis lámpa volt -, előtte kettő puff zsákkal, amire le is ültünk. A falakat pár kép díszítette, amik az erdőben lévő állatokról készült.

- Te csináltad a képeket?

- Igen, tudom, hogy nem profi munkák, de azért csak valami.

- Ugyan, ne légy ilyen szerény, mind csodálatos - mosolyogtam rá biztatóul.

- Akkor mit szólsz ehhez? - vette ki a dohányzó asztal aljából a kis képet, ami a Naplementét ábrázolta.

- Gyönyörű..

- Akár csak te... - mondta, mire felé fordultam.

Az ajkaink pár milliméterre voltak egymástól. A szemeim csakis az ajkait szuggerálták. Olyan nagyon megakartam csókolni, hogy szinte beleájultam volna. Aztán az íriszeim felvándoroltak a kék szempárjához. Olyan volt, mint a tenger, teljesen elmerültem bennük. Dávid a kezét lassan az arcomra helyezte, majd körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte. Egy pillanatra lehunytam a szememet, majd újra kinyitottam. Az egyik hajtincsemet a fülem mögé rakta, majd egy hirtelen mozdulattal az ajkait az enyémekhez tapasztotta. El se hittem, hogy ez mind velem történik meg... A kezemmel szenvedélyesen a hajába túrtam, mire még erősebben kezdett el csókolni. A szájával - miután elvált az enyémtől -, apró csókokat lehelt a nyakamra, majd visszatért a számhoz. Szenvedélyesen faltuk egymást, majd amikor elváltunk, mosolyogva néztünk egymás szemébe.

A csókunk után már csak beszélgettünk, jobban megismertük egymást. Remekül éreztem magam, szinte a fellegekben jártam, és felhőkön lépkedtem. Viszont nem sokkal később besötétedett, és ideje volt haza indulnom. Felpattantunk a motorra, majd Dávidhoz hozzásimulva indultunk haza.

- Köszönöm a mai estét... - pirultam el a sötétben. Még szerencse, hogy nem látszott.

- Én is. Szia Kami - nyomott egy puszit a homlokomra, majd felvette a sisakját, és elhajtott haza.

Még egy kis ideig álltam a sötétben, nézve azt az utat, amin nem rég távozott Dávid. Csodálatosan éreztem magam, úgy éreztem, hogy vele megkaptam azt a szabadságot, amire vágytam. Egy mosoly kúszott a számra, amikor felidéztem a csókunkat a faházban. A számhoz tettem a kezem, mire melegség járta át a testemet. Viszont ezt az idilli pillanatot megtörte Anyám ordibáló hangja.

- Kamilla! Be a házba! Most! - állt mérgesen a bejárati ajtóban, mire sóhajtottam egyet, és elindultam be, a házunkba.